Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Az LMP több autonómiát követel az önkormányzatoknak

Az LMP szerint meg kell akadályozni "az önkormányzatiság felszámolását", vissza kell adni a helyhatóságoknak a feladatokat, hatásköröket és forrásokat.
Gerstmár Ferenc, a párt önkormányzati szakszóvivője, elnökségi tagja hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a 2013-as változások - például az iskolák állami kézbe adása és adóváltozások - 100 milliárd forintot vontak el az önkormányzatoktól, jövőre pedig további 29 milliárddal csökkennek a terület forrásai.

Értékelése szerint a települések egyre több feladatot és egyre kevesebb pénzt kapnak, az adósságkonszolidációval náluk maradt forrásokat pedig nem fejlesztésekre, hanem a többletfeladatokra költik.

Az ellenzéki politikus szerint a túladóztatott lakosság nem visel el újabb települési adókat, az állam viszont magára hagyja az önkormányzatokat.

Gerstmár Ferenc úgy vélte: számos problémát helyben lehet megoldani, ezért az önkormányzatok mozgásterének bővítésére van szükség. További kiaknázatlan lehetőségként említette, hogy minél több beleszólási jogot kell adni a helyi ügyek intézésébe az ott élő embereknek, például helyi népszavazásokkal, részvételi költségvetéssel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ügyészség André Goodfriend diplomáciai mentességének felfüggesztését kéri

Az eljárás folytathatósága érdekében indítványozta az ügyészség a diplomáciai mentesség… Tovább olvasom