Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

Az összes romaellenes merénylet tetteseiért jár az 50 millió

Bencze József országos rendőrfőkapitány nettó 50 millió forintra emelte a nyomravezetői díjat a tavaly nyár óta romák ellen elkövetett hét merénylet ügyében, de a megemelt összeg csak annak jár, aki az összes bűncselekmény tetteseinek azonosításához közvetlenül elvezeti a Nemzeti Nyomozó Irodát - derül ki az ORFK szombat esti közleményéből.
Részleges nyomravezetés esetén a korábban felajánlott nettó 1-1, illetve 10-10 milliót fizetik ki.

Tavaly július óta Galgagyörkön, Piricsén, Nyíradonyban és Alsózsolcán próbáltak megölni romákat, Nagycsécsen, Tatárszentgyörgyön, legutóbb pedig e hét közepén Tiszalökön már gyilkoltak is az eddig ismeretlenek. Összesen öten vesztették életüket a támadásokban.

A Nemzeti Nyomozó Iroda az eddigi bizonyítékok alapján pénteken összevonta ezeket az ügyeket, azt feltételezve, hogy közös elkövetői körről van szó. Az országos rendőrfőkapitány szombaton nettó 50 millió forintra emelte a nyomravezetői díjat, de csak arra az esetre, ha a bejelentő olyan bizonyítékot vagy információt szolgáltat, amely mindegyik bűncselekmény tetteseihez elvezet. Ha viszont a bejelentések csak egyes ügyekben eredményezik az elkövetők kilétének megállapítását, akkor a már korábban felajánlott díjakat fizetik ki. A galgagyörki, piricsei, nyíradonyi és alsózsolcai emberölési kísérletek ügyében nettó 1-1 millió, a halállal járó nagycsécsi, tatárszentgyörgyi és tiszalöki esetekben pedig nettó 10-10 millió forint jár.

Olvasóink írták

  • 13. 980815 2009. április 27. 14:21
    „Üzenem magyaroknak,hogy költöztess a lakasáodba egy pár cigány családot,és majd utánna dumálj te KÖCSÖG!Ezekkel a nyamvatt,sunyi cigányokkal nem lehet együtt békében élni.Nem tartana itt az ország ha azt a sok ingyen élő retkes cigányt nem kellene eltartanunk.Azért nem marad pénz ránk Magyarokra,mert a sok cigány csak segélyből él,ha meg nem kap akkor meg elverik a becsületes munkás embert,a pénzét meg elveszik.Mennyi pénzt költ a Magyar állam évente csak a cigányok segélyezésére?Ezzel még nem ért véget az a pénz költés ami csak a cigányok miatt van.Sorolhatnám még a különböző reklámokat amiket az állam rendelt meg,a hülye cigányok védelmében,a sok kár amiket a lopásaikkal okoznak másoknak.Nem fogod te őket védeni,ha majd elsodorsz egy kis cigány pondrót,és utánna neked esik a kis 40 tagu csálád,és szét kapják a búrádat,mint Olaszliszkán a szerencsétlen tanárét.Na erre reagáljál valamit te,cigány imádó sötét tapló!”
  • 12. 751510 2009. április 27. 12:22
    „magyarok

    Ismét szimpatikusat adtál ki magadból. Csak gratulálni tudok a modorodhoz...”
  • 11. Trandafir 2009. április 27. 08:39
    „jaj de értékesek ezek a romákok...”
  • 10. magyarok 2009. április 26. 17:56
    „én is evszek fel de én annak adom aki a családodat öli meg!”
  • 9. tahoszegedi 2009. április 26. 14:32
    „Esküszöm veszek fel hitelt vagy 20 milliót, és annak adom aki még kinyír vagy 20-at belőlük :-))))”
  • 8. Power 2009. április 26. 13:55
    „Dolgoznak az uzsorások, ezért van a sok gyilkosság. Vajon miért reklámoznak a magyar romák hiteleket? Gondolom, hogy nem ők a hitelezők.”
  • 7. sugárbányász 2009. április 26. 11:12
    „Úgy látszik akcióba lépett a Moszad. Ők jól értenek a fegyverekhez, alapos kiképzést kaptak. És a palesztínokon begyakorolták a tennivalókat. OLASZLISZKA?! KISKUNLACHÁZA?! VESZPRÉM?! TISZAESZLÁR?!”
  • 6. flexsnake 2009. április 26. 09:43
    „Ha visszalapozza az ember a történelmet, elég ritka mikor valaki nyomravezetői díjért jelentkezik. Illetve szoktak, és elmondják hogy mit olvastak az újságban.
    Ezt az egész díjkitűzést én arra vezetem vissza hogy nem hitelesek a szemtanúk. Ha megvan az indíték, akkor megvannak a gyanúsítottak. De nem értem még mindig hogy miért lenne etnikai bűncselekmény. Azért mert romák az áldozatok? Ha fehérek lennének akkor is etnikai bűntény lenne? Hol a mozgatórugója? Mi a motiváció?
    Van valami közös az áldozatokban? Azon kívül hogy romák? Fel kell állítani a területőrségeket a falukban.
    Miért romaellenes merényletek? Ez az amit én nem értek. Sehol tudtommal egy felírat a falon vagy bármiféle utalás hogy ezeket azért követték el mert a célpont roma volt. Nem értem még mindig.”
  • 5. flexsnake 2009. április 26. 09:43
    „Ha visszalapozza az ember a történelmet, elég ritka mikor valaki nyomravezetői díjért jelentkezik. Illetve szoktak, és elmondják hogy mit olvastak az újságban.
    Ezt az egész díjkitűzést én arra vezetem vissza hogy nem hitelesek a szemtanúk. Ha megvan az indíték, akkor megvannak a gyanúsítottak. De nem értem még mindig hogy miért lenne etnikai bűncselekmény. Azért mert romák az áldozatok? Ha fehérek lennének akkor is etnikai bűntény lenne? Hol a mozgatórugója? Mi a motiváció?
    Van valami közös az áldozatokban? Azon kívül hogy romák? Fel kell állítani a területőrségeket a falukban.
    Miért romaellenes merényletek? Ez az amit én nem értek. Sehol tudtommal egy felírat a falon vagy bármiféle utalás hogy ezeket azért követték el mert a célpont roma volt. Nem értem még mindig.”
  • 4. KamuNeni 2009. április 26. 08:17
    „Na/ melyik roma lesz gazdag?”
  • 3. zoltanz 2009. április 26. 06:24
    „Ez megint egy olyan hír, ami a szélsőséges indulatoktól sem mentes közvélemény ismételt megosztását, a közhangulat általános rombolását szolgálja. Mert amennyiben szervezett bűnügyről van szó, akkor a cigómaffia áll a dolgok mögött, azoknak ez az 50 milla aprópénz, amin jót röhögnek, ha meg egyedi esetek, akkor az 50 milla megszellőztetése értelmetlen.
    Fordítanák inkább ezt az összeget a bűnmegelőzésre! Azonnal hatékonyabban működne a gépezet, mert ha meg sem tud történni a bűnügy, akkor nem kerül vagyonokba a felderítés. Arról nem is beszélve, hogy ha javul a közbiztonság, elégedettebbek a polgárok. És egy nyugodtabb nemzedék egészségesebb utódokat sarjaszt. Na, de én csak egy szimpla polgár vagyok, nem értek én ehhez, hogy is jövök ahhoz hogy az Állam Néni bukszájában turkáljak és lökdössem ide-oda, amit ott találok...”
  • 2. maradando 2009. április 26. 02:00
    „És ha nem akarjuk az50 milliót kifizetni,akkor az adatok és észrevételek felvétele után csak egyszerűen le kell tenni a telefonkagylót.
    De ha ki akarjuk fizetni a Jack-Pot nyereményt:hivatalos közleményben kérjűk fell az elkövetö/ket,hogy személyesen tegyék meg bejelentésűket:kizárólag pénztári kifizetési időben.
    Ahogy Spoc mondaná a Star Trek-ben gyanúsan logikus lenne a nyomozás ./flexsnake/”
  • 1. flexsnake 2009. április 25. 22:07
    „Most nem tudom hogy lottót vegyek vagy tippeljek. Ha etnikai bűncselekményben akarnak nyomozni akkor tessék elővenni újra a kurugyos ügyet. Onnan lehet indulni. Ha nem etnikai úgyben akarnak nyomozni akkor tessék elővenni egy magyarország térképet és berajzolni az eseteket.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét demonstráltak a nőkkel szembeni erőszak ellen

Megtöltötték a Vajdahunyad vár Károlyi udvarát és előterét az érdeklődők, akik a nőkkel szembeni… Tovább olvasom