Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Bajnai: csak átmeneti a fellendülés

A volt kormányfő szerint tartani lehet attól, hogy az ország csak átmenetileg kerül ki a túlzottdeficit-eljárás alól.
Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője szerint tartani lehet attól, hogy Magyarország csak átmenetileg kerül ki a túlzottdeficit-eljárás alól, szerinte ugyanis nincs az eredmény mögött gazdasági teljesítmény, igazi fellendülés.

Bajnai Gordon erről kedden Szombathely főterén, sajtótájékoztatón beszélt. Közölte, örül annak, hogy az Európai Unió megszünteti az eljárást, de szerinte el kell gondolkodni azon, erre miért csak most és miért ilyen nagy árat fizetve kerülhet sor.

Megfogalmazása szerint 2010-ben négy százalék körüli hiánnyal vette át az országot az akkori kormány, és ha sikerült volna megtartani azt a növekedést, ami akkor beindult, akkor már régen kikerülhetett volna Magyarország ebből az eljárásból, nem kellett volna újabb és újabb súlyos megszorításokat tenni.

Ez a kormány súlyos árat kért mindenkitől, az egykulcsos adó bevezetésével a legjobban kereső 12 százaléknak adott többet úgy, hogy közben az emberek 88 százalékától pedig elvett - mondta.

A volt kormányfő hozzátette: ma a minimálbér egy hónapnyi jövedelemmel ér kevesebbet mint 2010-ben, és elvették 3 millió ember magánnyugdíj-pénztári megtakarítását, az ő nyugdíjuk várhatóan másfél hónappal fog kevesebbet érni.

Súlyos árat fizet Magyarország a munkanélküliséggel, drágult a munkaerő költsége, emiatt tízezrek az utcára kerültek vagy a normális foglalkoztatás helyett közpénzből finanszírozott közmunkát végeznek - mondta.

Bajnai Gordon kijelentette: nem lesz tartós az eredmény azért sem, mert Fidesz osztogatásra, választási költségvetésre készül, ezért szeretné "lerúgni magáról a brüsszeli felügyeletet".

Miközben a gazdasági kilátások súlyosak, egy szűk elit minden meg akar szerezni - mondta, hozzátéve: ne rendezkedjenek be, minden ügyet, amelynek során valaki tisztességtelenül, ügyeskedéssel jutott például trafikhoz vagy földtulajdonhoz, gyorsított bírósági eljárással fognak kivizsgáltatni, ha kormányra kerül a választási szövetség.

Bajnai Gordont szombathelyi látogatásának mindkét helyszínén demonstrálók fogadták.

Sajtótájékoztatója alatt néhányan táblákat tartottak a kezükben, "Maffiabaloldal Európa szégyene!", "Bajnai a tolvajok fejedelme", "Gyilkos a humorod" felirattal.

Fidesz: a magyar emberek teljesítményét minősíti le Bajnai

A Fidesz szerint Bajnai Gordon a magyar emberek véleményét vitatja el, amikor az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetőjeként arról beszél, hogy Magyarország csak átmenetileg kerül ki a túlzottdeficit-eljárás alól.

A kormánypárt szóvivője, Zsigó Róbert kedd esti közleményében a volt kormányfő Szombathelyen tett nyilatkozatára reagált, amelyben Bajnai Gordon azt mondta, hogy a túlzottdeficit-eljárásból történő kikerülés mögött nincs gazdasági teljesítmény, igazi fellendülés.

Bajnai Gordon ahelyett, hogy a magyar emberek mellé állna, elvitatja kemény munkájuk teljesítményét - fogalmaz Zsigó Róbert, kiemelve: az ország jelenlegi eredményeit a magyar emberek mindenféle külső segítség nélkül érték el.

A szóvivő szerint Magyarország egyre több területen teljesít egyre jobban, "miközben még mindig a Gyurcsány-Bajnai-kormány szélsőséges gazdaságpolitikájának romjait takarítja el és fizeti kamatostul az általuk felhalmozott államadósságot".

Zsigó Róbert hangsúlyozza, túlzottdeficit-eljárás is azért van érvényben kilenc éve Magyarország ellen, mert a "Gyurcsány-Bajnai-kormány tönkretette az országot, túlköltekezett, eladósodott, felelőtlenül gazdálkodott".

"Bajnai Gordon ezért jobban teszi, ha leszáll a magas lóról, amikor a túlzottdeficit-eljárásól bölcselkedik" - vélekedik a politikus.

Magyarország az új gazdaságpolitikának köszönhetően a 2010-es kormányváltás óta tartós eredményeket könyvelhet: a három éve alacsony államháztartási hiány és a növekvő nemzeti vagyon igazolja, hogy ma az ország vezetése felelősen bánik a közpénzekkel - írta Zsigó Róbert.

A szóvivő szerint összességében elmondható, Magyarország kilépett a gazdasági recesszióból, a kormányváltás óta folyamatosan nő a foglalkoztatás, negyven éve nem volt ilyen az alacsony az infláció, nőttek a nettó fizetések és a nyugdíjak, radikálisan csökkentek a munkavállalók és a munkaadók terhei, és tavaly rekordmennyiségű befektetés érkezett az országba.

Olvasóink írták

  • 2. qrumpli 2013. május 29. 04:28
    „Hát nem tudom .
    A fidesz-t útállom ,de az mszp-t mégjobban.
    Talán ha fúzionálnának (az ördög is megkavarja az üstöt)
    Annyit elérnek vele megint érvénytelen lessz sok szavazat.”
  • 1. babar 2013. május 28. 22:36
    „Isten bizony, hogy én már sajnálom Bajnai Gordont! A fidesz súlytalanná teszi az mszp-vel szemben. Márpedig ha nem ő lesz az ellenzéki "összefogás" vezetője, akkor biztos a bukás! Mesterházival (és Gyurcsány örökségével) esélytelen az mszp!
    Ja!:
    http://hvg.hu/itthon/20130517_Felmeresek_az_ellenzeki_osszefogas_mellet”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kormány: korszakalkotó törvényjavaslat a hulladékgazdálkodási jogszabály módosítása

A tavaly júliusban benyújtott új földtörvény részletes vitáját is megtartják az Országgyűlés mai… Tovább olvasom