Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Beiktatták hivatalába Áder Jánost - videó

"Nem születtem köztársasági elnöknek, mint ahogy egy demokráciában sem születik senki közjogi méltóságra."
{liveinfo}l3v78n{/liveinfo}

Áder János úgy fogalmazott, a belső békét megteremtő kiegyezéshez egyikünknek sem kell erejét meghaladó nagy tetteket véghezvinnie. "Elég, ha egyenlő mércével mérünk. Elég, ha tisztelettel viseltetünk egymás iránt. Ha megbecsüljük, és követendő példának tekintjük a teljesítményt, amit sohasem valami elérhetetlen ideálhoz, hanem mindig kinek-kinek a személyes képességeihez viszonyítunk" - fejtette ki Magyarország új, ötödik államfője, hangsúlyozva egyúttal: készen áll az előtte álló feladatra, arra, hogy a magyarok érdekeit és értékeit képviselje.

Szerinte az új magyar kiegyezésnek ez a XXI. századi útja szolgálja "hazánk nyugatos polgárosodását". Úgy értékelte, elsősorban a magyarok jóra való nyitottsága tette a magyar népet államalkotó, és államiságát megtartó politikai nemzetté. "Ez élteti kultúránkat, ez gondolkodásunk alapja, ez tehetségünk és változtatni akarásunk forrása" - mondta.

Beiktatták hivatalába Áder Jánost. Fotó: MTI/Kovács Tamás (galéria)

Az államfő úgy látja, ez a magyarázat arra is, hogy "bár kis nép a miénk, a történelem során mégis sokszor kerültünk a világ nagy fordulatainak középpontjába". Mint mondta, az elmúlt fél évszázadban voltunk "Európa védőbástyája", de "nem egyszer volt, hogy mi magyarok mutattunk utat a kontinens többi népének". Áder János szerint ehhez elég az 1956-os forradalmunkra, a vasfüggöny lebontására, szabadságunk és függetlenségünk békés kivívására gondolnunk. "Bennünk, magyarokban mindig megvolt a jóakarat és a képesség arra, hogy újjáépítsük, amit mások leromboltak, hogy újraegyesítsük, amit mások megosztottak, hogy visszanyerjük, amit mások eloroztak" - összegzett az új köztársasági elnök.

Mint mondta, elnöki munkája első napján Magyarország polgáraként szól, olyan magyar emberként, aki hálás szívvel áll nemzete előtt, mert egy lehet a mai magyarok közül, azok közül, akik azonos nyelvi és kulturális közösséget, államalkotó népként pedig egy politikai nemzetet alkotnak. Nem születtem köztársasági elnöknek, mint ahogy egy demokráciában sem születik senki semmilyen közjogi méltóságra - fogalmazott, hozzáfűzve: magyar embernek született és ezért hálás a sorsnak.

Beiktatták hivatalába Áder Jánost. Fotó: MTI/Kovács Tamás (galéria)

Áder János beszédében kitért szüleire is, akiket dolgos, családjukat féltőn szerető rábaközi emberekként jellemzett, olyanoknak "akikben a tanulás képessége, a tudás és a szorgalom tisztelete munkált". Hangsúlyozta továbbá, a tanulást és a kötelességet csak két dolog előzhette meg náluk: egymás szeretete és tisztelete. "Sokat tanultam tőlük, mint ahogy sokat tanultam egész eddigi életem során" - folytatta, kitérve arra, hogy megismerte a kétkezi munkát, a tudományos műhelyek világát, a hazai és az európai politikát. Mint mondta, tanulni számára annyit jelent, mint megérteni önmagunkat és a körülöttünk lévő világot. "Felfogni és elfogadni, hogy bár szabadon gondolkodhatunk és cselekedhetünk, még sem élhetünk kizárólag saját törvényeink szerint" - fejtette ki, hozzátéve: a közös boldogulásunkhoz fűződő felelősség felismerésével tudunk különbséget tenni például jó és rossz között. "Ez minden tanulás értelme, ha ezt tudjuk, nagy baj már nem érhet bennünket" - húzta alá.

"A haza minden előtt" - zárta ezúttal is Kölcsey Ferenc szavaival beszédét, parlamenti megválasztásakor elmondott felszólalásához hasonlóan.

Beiktatták hivatalába Áder Jánost. Fotó: MTI/Kovács Tamás (galéria)

Ezt az idézetet olvashatták a beiktatási ceremónián résztvevők is a Sándor-palotára kifeszített molinókon. A katonai tiszteletadás mellett megrendezett rendezvényen jelen voltak jelenlegi és volt közjogi méltóságok, köztük például Schmitt Pál és Sólyom László volt köztársasági elnökök és Boross Péter korábbi kormányfő. A meghívottak között ott volt többek között a legfőbb ügyész, valamint az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. Az ünnepségre meghívást kapott valamennyi országgyűlési képviselő és miniszter.

A beiktatási ceremónia a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd Tiba István, az Országgyűlés jegyzője ismertette az Áder Jánost köztársasági elnökké választó parlamenti határozatot. Ezt követően Blaskó Péter színművész szavalta el József Attila A Dunánál című versét, a négy történelmi egyház vezetője pedig közösen kért áldást Magyarországra. Az ünnepség Áder János beiktatási beszédét követően a Szózattal zárult.

Beiktatták hivatalába Áder Jánost. Fotó: MTI/Kovács Tamás (galéria)

Áder János ezután Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában a Sándor-palota Tükörtermébe vonult, ahol Magyarország új köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend nagykeresztje a lánccal és az arany sugaras csillaggal kitüntetést vette át az Országgyűlés elnökétől. A meghívottak ezalatt a Sándor-palota kertjében rendezett fogadásra érkeztek, ahol - Áder János csatlakozása után - az Alkotmánybíróság elnöke mondott köszöntőt. Paczolay Péter hangsúlyozta, meggyőződése, hogy Áder János személyében kiváló államfője lesz Magyarországnak, olyan, aki feladatainak megfelelően képes lesz kifejezni a nemzet egységét, továbbá megvédeni az államszervezet demokratikus működését és a jogállam értékeit. Az Alkotmánybíróság elnöke beszéde végén szerdai születésnapja alkalmából is köszöntette az új államfőt.

Az Országgyűlés május 2-i titkos voksolásán 262 szavazattal választotta köztársasági elnökké Áder Jánost, aki ezt követő parlamenti beszédében úgy fogalmazott, a magyar érdekek és a magyar értékek szószólója lesz.

Beiktatták hivatalába Áder Jánost. Fotó: MTI/Kovács Tamás (galéria)

Korábban

A beiktatási ünnepségre meghívót kaptak a jelenlegi és volt közjogi méltóságok, továbbá valamennyi országgyűlési képviselő és miniszter. A vendégek között ott van többek között a legfőbb ügyész, valamint az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is.

A rendezvény a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd Tiba István, az Országgyűlés jegyzője ismerteti az Áder Jánost köztársasági elnökké választó parlamenti határozatot. Ezt követően Blaskó Péter színművész szavalja el József Attila A Dunánál című versét, a négy történelmi egyház vezetője pedig közösen kér áldást Magyarországra. Az ünnepség Áder János beiktatási beszédét követően a Szózattal zárul.

Előzmények:
Áder János megválasztott köztársasági elnök ma foglalja el államfői hivatalát a Sándor-palotában.

Az Országgyűlés május 2-i titkos voksolásán 262 szavazattal választotta köztársasági elnökké Áder Jánost, aki ezt követő parlamenti beszédében úgy fogalmazott, a magyar érdekek és a magyar értékek szószólója lesz.

Olvasóink írták

  • 17. saturnus 2012. május 11. 06:34
    „Íme a bizonyíték-http://hvg.hu/w/20120507_ader”
  • 16. vadfarkatlan 2012. május 10. 21:07
    „15. roxper 2012.05.10. 19:08

    Örülök vadfarkas, hogy még mindig azt állítod hogy gyurcsi plagizált, pedig semmi bizonyítékod nincs rá, mindössze gyf-fóbiában szenvedsz, mint viktor vezíred és a pártod! :D

    A tények világosan bizonyítják, hogy plagizált, csak az olyan szolgalelkű követői, mint te is, ezt nem hajlandók belátni. De ez már a ti problémátok, elvtárs! ;)”
  • 15. roxper 2012. május 10. 19:08
    „Örülök vadfarkas, hogy még mindig azt állítod hogy gyurcsi plagizált, pedig semmi bizonyítékod nincs rá, mindössze gyf-fóbiában szenvedsz, mint viktor vezíred és a pártod! :D”
  • 14. vadfarkatlan 2012. május 10. 15:07
    „13. ossian33 2012.05.10. 14:54

    11. vadfarkatlan 2012.05.10. 14:09

    Tojást sem tudunk tojni, mégis meg tudjuk állapítani, ha záp! :))))

    Aki viszont nem tud tojást tojni, az ne kárhoztassa a tyúkot, ha záptojást tojik. Vagy tojjon helyette. :D Bár ez a "tojás" nem záp. :D”
  • 13. ossian33 2012. május 10. 14:54
    „11. vadfarkatlan 2012.05.10. 14:09

    Tojást sem tudunk tojni, mégis meg tudjuk állapítani, ha záp! :))))”
  • 12. saturnus 2012. május 10. 14:41
    „10. Queenmargareth 2012.05.10. 14:02, /Eszem nincs hozzá,de azt csicseregik a madarak "ott" fenn a körökben a palotában,hogy a jobbik programját fogják végrehajtani mert különbem beleszorítják őket a Dunába. Kit simogat,hát két éve amikor a parlamentben OV elmondta a székfoglaló beszédét és az ott jelenlévő képviselők egynémelyke a betiltott gárda ruhában feszelgett arra azt mondta,hogy divat ügyben ő nemilletékes meg nem is jártas. Nos akkor mi a kérdés?
    Majd arra leszek kíváncsi,mikor jön ki az a hang a száján Áder elnöknek amikor azt mondja tisztán és érthetően, emberek ,értelmiségi emberek,politikusok,gazdagok és még gazdagabbak hát a népem miért lett le szegényítve ennyire közel immáron 23-év alatt ? Nem voltak és nincsenek megfizetve,alig élnek meg. Már a kecskét sem bírják megfejni míg Simicska az igen.Gombát szedni sincs már egy tapodni erejük,de a kereskedelmi kamara elnökének annak igen.”
  • 11. vadfarkatlan 2012. május 10. 14:09
    „5. roxper 2012.05.10. 12:20

    4.

    Muszáj volt egy ékezetbe belekötnöd vadagyatlan, na ez a röhej! :D
    Felvételek bizonyítják a stílusát és a nyelvtudását, tök mind1 mikor készültek! :P
    Így szerencsétlen máder elvtárs személyében egy újab katonát ültettek a nyakunkra, aki ráadásul mogorva, tuskó...

    Kedves roxper elvtárs!
    Vannak olyan emberek tudod, akik az életük alatt fejlődnek és az évek múltával új ismereteket sajátítanak el. Tudom, hogy te nem tartozol közéjük, de azért hidd el nekem, hogy ez más emberekkel gyakran előfordul. Nyilván te még ma sem vagy szobatiszta. :DDD

    8. ossian33 2012.05.10. 12:43

    4. vadfarkatlan 2012.05.10. 11:48
    Mi abban a röhejes, h egy egyszerű átlagember néha vét helyesírási hibát, az előző köztársasági elnök sem volt magasabb szinten ez ügyben.

    Nem az a röhejes, hogy szandokan nem tud helyesen írni, hanem, hogy ennek fényében fogalmaz meg nyelvtudásra vonatkozó bírálatokat másokkal szemben. Ha valaki úgy bírál, hogy eközben az adott területen neki is vannak hiányosságai, akkor röhejessé válik, mint szandokan is. Ugyanaz történt vele, mint Fletóval is, aki Schmitt ügyében erkölcsi magaslatokról szónokolt, majd kiderült, hogy ő maga is plagizált. Kínos, valljuk be. ;)”
  • 10. Queenmargareth 2012. május 10. 14:02
    „7. saturnus 2012.05.10. 12:35 ezt a sort:)nem írhatom le, mi légyen a soruk sorsa
    OV kit simogat?engem ez érdekel a többit eldöntötték.”
  • 9. Ebgondolat 2012. május 10. 14:01
    „Áder elvtárs olyan, amilyen, de az leszögezhető, hogy emberileg messze shit pál fölött áll! Bár, ez nem egy nagy kihívás!”
  • 8. ossian33 2012. május 10. 12:43
    „4. vadfarkatlan 2012.05.10. 11:48
    Mi abban a röhejes, h egy egyszerű átlagember néha vét helyesírási hibát, az előző köztársasági elnök sem volt magasabb szinten ezügyben.”
  • 7. saturnus 2012. május 10. 12:35
    „Az ünnepségen megjelentek hivatalból és meghívottként VIP vendégek is.
    Orbán Viktor - gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
    Stumpf István - a Hazafias Népfront alelnöke, MSZMP-tag
    Pintér Sándor - MSZMP titkár
    Martonyi János - MSZMP-tag
    Járai Zsigmond - MSZMP-tag
    Varga Mihály - KISZ-titkár
    Matolcsy György - MSZMP-tag
    Boros Imre - MSZMP-titkár
    Mikola István - a Hazafias Népfront alelnöke
    Harrach Péter - MSZMP-tag
    Turi-Kovács Béla - MSZMP-tag
    Fónagy János - MSZMP-tag
    Deutsch Tamás - KISZ-titkár
    Kövér László - KISZ-titkár, az MSZMP Társadalompolitikai Intézetének munkatársa
    Kerényi Imre - MSZMP titkár
    Hoffmann Rózsa - MSZMP-tag
    Pozsgay Imre - az MSZMP KB és PB tagja
    Szűrös Mátyás - MSZMP KB-titkár”
  • 6. mivan? 2012. május 10. 12:25
    „Gratulálunk! Ezt is megcsinálták! Tiszta röhej.”
  • 5. roxper 2012. május 10. 12:20
    „4.

    Muszáj volt egy ékezetbe belekötnöd vadagyatlan, na ez a röhej! :D
    Felvételek bizonyítják a stílusát és a nyelvtudását, tök mind1 mikor készültek! :P
    Így szerencsétlen máder elvtárs személyében egy újab katonát ültettek a nyakunkra, aki ráadásul mogorva, tuskó...”
  • 4. vadfarkatlan 2012. május 10. 11:48
    „2. szandokán 2012.05.10. 10:11

    Kész röhej,hogy egy köztársasági elnök csak makog angolúl,és mekeg németül.

    Amikre te hivatkozol, azok évekkel ezelőtti felvételek. Három év strasbourgi kiküldetés után gondolom már egészen más a helyzet. Kicsit le vagy maradva az eseményekkel. :D Egyébként tudod mi az igazi röhej? Ádert bírálod, hogy nem tud idegen nyelveket, mikor te még magyarul sem tudsz helyesen írni. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD”
  • 3. karaly 2012. május 10. 10:14
    „1. klj-54 2012.05.10. 07:08
    Igen ez egy aljas hazugság volt a Fidesz részéről!”
  • 2. szandokán 2012. május 10. 10:11
    „Kész röhej,hogy egy köztársasági elnök csak makog angolúl,és mekeg németül.”
  • 1. klj-54 2012. május 10. 07:08
    „Betartandó feladat, tessék Orbánt elszámoltatni!
    http://szolgalatinyugdij.com/wp-content/uploads/2011/05/garancialevel.jpg”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

·Életszerűvé· szabják a közlekedési bírságokat

Munkacsoportot hoznak létre a Fidesz szakpolitikusai, az illetékes minisztériumok és a társadalmi… Tovább olvasom