Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Boross Péter szerint a magyar katonanemzet

A magyar harcoló és katonai erényekben gazdag nép, nincs még egy ilyen nemzet, amely ennyi véráldozattal tartotta volna meg magát - hangoztatta Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a magyar hősök emlékünnepén vasárnap a rákoskeresztúri Új köztemetőben.
A volt miniszterelnök a Magyar Katonahősök Emlékművénél a magyar nemzet történelmére visszatekintve beszédében azt hangsúlyozta: ezért nevezhetjük joggal katonanemzetnek a magyart.

Boross Péter azt mondta: "történelmünket meghazudtoló, a köztudatot rongáló, az egyetemes hazugság ötvenéves korszaka után" emlékezhetünk újra hőseinkre, és mára kevesen maradtak, akik fél évszázaddal korábban még megélhették ennek az ünnepnek az emelkedettségét.

A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a Magyar Katonahősök Emlékműve előtt úgy fogalmazott: "ha majd történelmünk helyreigazodik, ha majd a valós és igaz szó uralkodóvá válik és hat a köztudatra, akkor ez az ünnep, ez az emléknap visszanyeri a maga jelentőségét. De addig is az a kötelességünk, hogy mindig és mindenkor magyarázzuk, mondjuk el az igazat, mert egy lehorgasztott fejű nemzet nem lehet igazán életképes."

Boross Péter szerint a magyarok túl szerények saját múltjuk megítélésében, pedig volt időszak, amikor gőggel és uralkodó hajlamokkal vádoltak a magyar népet.

A volt miniszterelnök emlékező beszédét mondanivalójának befejezése előtt lezárta, mert az emlékkő mellett egy egykori 56-os forradalmár, aki egy lyukas nemzeti zászlót tartott az ünnepség alatt, összeesett. A férfit a helyszínen lévő mentők ellátták.

A rákoskeresztúri Új köztemetőben a magyar hősök emlékünnepe alkalmából az emlékezés koszorúit helyezték el a parlamenti pártok és a főpolgármester képviselői mellett a politikai elítéltek és az 56-os szervezetek képviselői, valamint Jánosi Katalin, Nagy Imre mártír miniszterelnök unokája.

Az Országgyűlés 2001. június 19-én fogadta el a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényt. Ennek értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján emlékezünk "az elmúlt ezredév magyar hőseire", akik életüket adták a hazáért. Az emléknap azoknak a névtelen hősöknek állít emléket, akik Szent István óta áldozatot hoztak a hazáért - az 1956-os forradalom idején is.

Olvasóink írták

  • 8. Stufff 2011. május 31. 09:30
    „Katona nemzet?
    Szerintem meg 1 millió koldus országa! Boross főpohárnok uram!”
  • 7. Olympus 2011. május 30. 18:32
    „"A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a Magyar Katonahősök Emlékműve előtt úgy fogalmazott: "ha majd történelmünk helyreigazodik, ha majd a valós és igaz szó uralkodóvá válik és hat a köztudatra, akkor ez az ünnep, ez az emléknap visszanyeri a maga jelentőségét. De addig is az a kötelességünk, hogy mindig és mindenkor magyarázzuk, mondjuk el az igazat, mert egy lehorgasztott fejű nemzet nem lehet igazán életképes."

    Ez így van, és sajnos láttam a Honvédelmi miniszterünket a nyugdíj ügyben Kálmán Olgával,ppppfffffffffff, lövése nem volt mit akar a kormány, és a vásárhelyi demonstrációt sem méltatta,nem mert kiállni a nyugállományú katonák elé ! Pedig az Ő miniszterük is ! Én igenis lehorgasztom a fejem,még szégyenlem mások miatt, hogy magyar vagyok,és lassan azt is, hogy hivatásos katona voltam. Pedig minden nemzeti ünnepen olyan szöveget nyomtak.....A katonahősökről meg inkább ne beszéljenek, mert még besározzák Őket is !”
  • 6. dodó 2011. május 30. 17:46
    „Boross kocsmáros úr a legszebb példa a katonás megjelenésre és a hősiességre. Hazaszeretetből már vizsgázott antall dr mellet, sőt önállóan is megmutatta nekünk az igazi magyar vitézi virtust.”
  • 5. jozko 2011. május 30. 17:09
    „Katonanamzet?
    Hát...Mátyás király óta -több, mint 550 éve - nem nyertünk háborút!”
  • 4. deszkás 2011. május 29. 19:22
    „Boros úr se volt katona de sok háborús filmet látott. CID! Lehet jobban járunk.”
  • 3. Stufff 2011. május 29. 17:23
    „"történelmünket meghazudtoló, a köztudatot rongáló, az egyetemes hazugság ötvenéves korszaka után"
    Én ezeket nem éreztem az 50 év alatt! Vagy BP nem ezen a világon élt?
    Most viszont történelmünk nem meghazudtoló, a köztudatot nem rongálja semmi, és az egyetemes hazugság valami másféle korszakát éljük.............még.”
  • 2. CID 2011. május 29. 15:49
    „Milyen katona nemzet már az, ahol a vezetői ( politikai elit ) mentesül a hadkötelezettség alól :)”
  • 1. CID 2011. május 29. 15:48
    „Ez nem normális :)))))))))))))))))))))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök

Elhunyt Mádl Ferenc, aki 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke. A volt államfőt 80 éves korában érte a halál. Tovább olvasom