Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Csökkent a különbség a két nagy párt támogatottsága között

Csökkent a különbség a két legnagyobb párt támogatottsága között a TÁRKI legújabb felmérése szerint: a Fidesz és az MSZP között januárban 40 százalékpontnyi, míg tavaly novemberben még 51 százalékpontnyi különbséget mértek.
A közvélemény-kutató cég a felmérést január 8. és 18. között végezte a felnőtt lakosság körében, ezer ember megkérdezésével. Az MTI-hez szerdán eljuttatott összegzés szerint az elmúlt hónapok "trendjétől" kissé elütő kép utalhat arra, hogy a szavazók számára a választás már nem olyan távoli, hanem egyre közelebbi és reális, így a kis mértékű elmozdulás egyfajta tudatosabb választói magatartásként is értelmezhető.

A kutatás azt mutatta, hogy az MDF támogatottsága kissé erősödött, a Jobbiké pedig valamelyest gyengült a pártválasztók körében. Mint írták, továbbra is jelentősen vezet a Fidesz a kormánypárttal szemben, és a Jobbik június óta a harmadik olyan párt, amely a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb felett van.

A felmérés szerint a Fidesz támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében ebben a hónapban 35 százalék. Tavaly novemberben 39, decemberben 37 százalék volt ez az arány. Az MSZP tábora a teljes lakosság körében - a tavalyi utolsó két hónapban mért 11 százalék után - januárban 12 százaléknyi.

A pártválasztók körében 40 százalékponttal vezet a Fidesz az MSZP előtt. (Novemberben 46, decemberben 43 százalékpontnyi volt a különbség). A biztos szavazó pártválasztók közül 62 százalék a Fideszt támogatja (tavaly novemberben 68, decemberben 63 százalék volt az arány), míg az MSZP szavazótábora 22 százalékon áll, (novemberben 17, decemberben 19 százalék volt).

A Jobbik támogatottsága a kutatás szerint januárban a teljes népességen belül 6 százalékos (novemberben szintén 6, decemberben pedig 7 százalékos volt). A pártválasztók körében ez az arány az előző hónapban mért 12 százalékkal szemben januárban 10 százaléknyi, a biztos szavazó pártválasztók között pedig 11 százalék. Novemberben 11, decemberben 12 százalék volt ez az arány - olvasható a közleményben. A felmérés szerint a biztos szavazó pártválasztók körében az LMP támogatottsága 1 százaléknyi, szemben az előző hónapban mért 3 százalékkal. Az MDF szavazói a teljes lakosságon belül 2, a pártválasztók körében 4 százalékot tesznek ki. Novemberben és decemberben a párt támogatottsága 2-2 százalékon állt.

Az SZDSZ tábora a teljes felnőtt lakosság és a pártválasztók körében is 1-1 százalék. A TÁRKI januári felmérése szerint a biztos szavazó pártválasztókon belül az SZDSZ-nek 1, míg az MDF-nek 3 százalékos tábora van. Mint írták, egy "most vasárnapi választáson" a szavazásra jogosultak 51 százaléka venne részt biztosan. Ez az arány novemberben 44, míg decemberben szintén 51 százalék volt.

Olvasóink írták

  • 9. Agyalapi 2010. január 28. 13:34
    „Amikor kihirdetik a szavazás eredményét, az lesz a reális. Előtte mindenki azt mond, amit akar.”
  • 8. sunyifigyelő 2010. január 28. 12:26
    „KOMMUNISTA TÍZPARANCSOLAT (mszp2009-ezt terjeszd, az igazságot)

    1.Mindened legyen a párt. Általa kerülhetsz törvényen kívül, neki köszönheted vagyonod, tehát csak neki szolgálj!

    2.Mindig azzal vádold a szemben álló felet, amit magad csinálsz, csináltál vagy csinálni fogsz. És nevezd mindig ellenségnek.

    3.Ha nem lesz szocializmus, gyorsan kezd el építeni a kapitalizmust, de a szájad a nyilvánosság előtt arra álljon, hogy szociálisan érzékeny vagy.

    4.Kapcsolataid fenntartásakor mindig a párttagság legyen meghatározó. Az ezen kívülieket ott használd ki, ahol csak tudod. Ez kötelesség. Ha mégsem sikerül, parancsolj nekik, vagy fenyegesd meg őket.

    5.Ha valamilyen szellemi kezdeményezést nem tudsz meghiúsítani, úgy vegyél részt benne. Épülj be és rombold szét.

    6.Mindig tegyél sejtelmes célzásokat a másik fél erkölcseire, nem baj, ha az nem igaz. És ismételd, ahányszor csak tudod. Míg mindenki elfelejti, hogy honnan is indult az egész.

    7.Beszélj a nép belső ellenségeiről. Hivatkozz olyan forrásra, amely nem létezik. Ezzel okos is leszel, de nem baj, ha nem jön be. Ha mégis rajtakapnak: tagadj körömszakadtig.

    8.Legjobb kapcsolatod a kommunista sajtóval legyen. Azokkal mindent elintézhetsz, ha kell pénzt is adj nekik, elfogadják.

    9.Alapelved mindig az övön aluli megoldás legyen. Ezt hamar megszokod és nem kerülsz ellentétbe saját természeteddel.

    10.Soha ne feledd az örökös alapelvet: ami a másé az az enyém, ám ami az enyém, az a mienk s ahhoz másnak semmi köze nem lehet.

    Ha még ez sem lenne elég bizonyíték hadd tegyem ide Szolzsenyicin tételét a bolsvikokról.

    Ő csak ismeri őket / ,,Ivan Gyenyiszovics egy napja"/ a Gulagokig bezárólag: SENKI JOBBAN, RÖVIDEBBEN LE NEM ÍRTA ILYEN E TÖRTÉNELMI HORDALÉKOT.

    ,,A kommunistánál ártalmasabb, veszélyesebb embertípust nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra és szellem-ellenességük elképzelhetetlen minden más, normális - azaz nem kommunista ember számára.

    A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika igy hív: lelkiismeret.

    A kommunista eltorzult lélek, Egészséges szellemű, európai ember nem lehet kommunista.

    Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt az eszme vagy az elvtársak személyes érdeke úgy kívánja."”
  • 7. lidocain 2010. január 28. 11:21
    „hát ha ők ettől megnyugszanak,hogy olyan eredményt kreálnak ami nekik jó akkor hadd csinálják csak.
    ettől még az tény marad,hogy a Jobbik erősödik.
    majd kíváncsi leszek orbán kínvigyorára amikor kiderül,hogy mégiscsak egyezkedni kell a Jobbikkal mert egyedül sz@rt sem fognak érni.
    bár ezektől az is kitelik,hogy inkább az emesz(em)pével fekszenek össze csak a hatalom megmaradjon.”
  • 6. dodó 2010. január 28. 11:09
    „Az eredeti cikkben még megtalálható a jelenlegi ezer fős mintából számolt eredményesség is, amely szerint a Jobbik 46 képviselőt küldene a parlamentbe, a Fidesz pedig az esetleg bekerülő MDF-SZDSZ-szel megszerezné a kétharmadot!”
  • 5. achilleus 2010. január 28. 09:01
    „"Az MSZP tábora a teljes lakosság körében - a tavalyi utolsó két hónapban mért 11 százalék után - januárban 12 százaléknyi."

    Hibahatáron belül van! Az agész adathalmaz interpretálása tendenciózus. Ebből a felmérésből az derül ki, hogy a Fidesz - EZ ALAPJÁN IS - 2/3-os többséget szerez a Parlamentben. A Jobbik hanyagolására is jó példa ez a "pártszöveg" /Az esélytelen roncspártokkal 6x akkora terjedelemben foglalkozik!/”
  • 4. igaz1017 2010. január 28. 08:18
    „Mitől nagy párt az MSZP?A 2 nagy párt a FIDESZ és a JOBBIK.”
  • 3. gyorgy99 2010. január 28. 01:38
    „Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
    Fónagy János - MSZMP tag
    Vonza András - MSZMP tag
    Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
    Varga Mihály - KISZ titkár
    Deutsch Tamás - KISZ titkár
    Orbán Győző - párttitkár
    Orbán Viktor; - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár
    Kövér László - KISZ titkár, és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
    Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
    Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
    Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
    Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
    Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
    Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
    Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
    Chikán Attila - MSZMP tag
    Pintér Sándor - MSZMP titkár”
  • 2. gyorgy99 2010. január 28. 00:25
    „szerintem a Jobbik mar most 20-30% kozott mozog :))

    Kozvelemeny kutatok! ne a msz(m)p szekhazaban csinaljatok a felmereseket ,hanem kint az utcan+ videken!

    GYOZZON A JOBBIK!!!”
  • 1. Lacas 2010. január 27. 23:48
    „Ezek a közvéleménykutatók aszerint csinálnak felmérést,ahogy fizetnek nekik.Ne mondják már,hogy az mszp ennyire erősödik.Jó persze ha jó mszp-s körzeteket hivogatnak,esetleg össze vannak gyűjte telefonszámok ahonnan a megfelelő válaszokat kapják,úgy lehet persze bárkinek jó eredményt kihozni.Még a végén az mszp nyer.Furcsállanám.Hiába,kampány van”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamionok akadályozzák a forgalmat

Kamionok tömege akadályozza a forgalmat Várpalota és Pétfürdő között; a várakozó teherjárművek… Tovább olvasom