Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Dinnyével ütközött a vonat Zalaegerszegen

Feltehetően rossz viccből két vonat elé is akadályt állítottak ismeretlenek vasárnap Zalaegerszegen. Az egyik esetben valaki egy bevásárlókocsit rakott a sínekre, a másiknál egy dinnyét tartalmazó táskát lógattak a vonat elé.
Mindkét eset még vasárnap hajnalban történt, de a rendőrség csak most adott tájékoztatást, mert az ügyben szemtanúkat keresnek.

Először a Balatoni úti felüljáró korlátjára kötözött valaki bevásárlótáskát, benne egy dinnyével. A csomagot a sínek fölé eresztette, a Zalaegerszegről Nagykanizsára tartó hajnali vonat pedig nekiütközött. A vonatban nem keletkezett kár, és személyi sérülés sem történt. Nem egészen fél óra múlva a város másik végéből is furcsa esetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Ott a Zalaegerszeg-Hodos vasútvonalra állított valaki egy bevásárlókocsit.

A Szlovénia felé tartó motorvonat vezetője észlelte az akadályt, fékezett, de már nem tudta megállítani a szerelvényt, így az a bevásárlókocsinak ütközött - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Ebben a balesetben sem sérült meg senki.

Mindkét - feltehetően összefüggő - ügyben a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya indított vizsgálatot. Szemtanúkat keresnek, illetve várják olyanok jelentkezését, akik bármilyen információval rendelkeznek a történtekről.

Olvasóink írták

  • 1. Írástudatlan. 2008. augusztus 13. 17:02
    „Nyilván az a Karsai nevezetű főparaszt a Batonyai pólgármester szórakozik!Még most sem bírt beletörődni hogy nem emelik a dinnye átvevési árát.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyilkossági kísérlet egy ózdi hotelben

Bekopogott a hotelszoba ajtaján, majd minden átmenet nélkül késsel szurkálni kezdte az ajtót nyitó… Tovább olvasom