Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 22°C | 35°C Még több cikk.

Egyszerűbb építési szabályok az árvízi területeken

Az építési engedélyt 11 napon belül kell kiadnia a hatóságnak az árvízzel sújtott területek újjáépítésekor, feltéve, hogy az építtető ajánlott tervet adaptáltat - egyebek mellett ezt tartalmazza az a hétfőtől hatályos kormányrendelet, amely a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg.
A kedvezőbb szabályokat azokon a településeken kell alkalmazni, amelyekre veszélyhelyzetet hirdetett a kormány. A kedvezmény a veszélyhelyzet feloldásától számított fél évig tart. Az egyes térségekre, illetve településekre májusban és június elején a kormány által rendeletben kihirdetett veszélyhelyzetet június közepétől kezdte feloldani az elrendelő.

Az enyhítet szabályok szerint, amennyiben a helyi jegyző - mint építésügyi hatóság - a megnövekedett munkához nem rendelkezik elegendő számú köztisztviselővel, úgy az építési engedély kérelmeket továbbítania kell a megyeszékhelyi jegyzőnek.

Az engedélyező hatóság helyszíni szemlét tart, és erre meghívja a szakhatóságokat, amelyek képviselői ott helyben adják ki az állásfoglalásukat. Ha valamely hatóság nem megy el a helyszíni szemlére, annak a hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.

Az építési engedély kiadásának határideje 22 munkanap, de ez 11 munkanapra csökken, ha a ház ajánlott terv adaptálásával épül. Az általános szabály szerint 45 munkanap alatt kell kiadni az engedélyt.

Ideiglenes használatbavételi engedélyt lehet kérni a házra, amennyiben egy fűthető szobája, konyhája, és egy tisztálkodásra alkalmas, vécével ellátott helyisége elkészült. Ez az ideiglenes engedély 2 évre szól, ezen időszak alatt kell megkérni a végleges használatbavételi engedélyt.

Az egyszerűsítés jegyében nem kell tervpályázatot tartani, nem kell kikérni a tervtanács véleményét, és tervellenőrre sincs szükség.

Külön szól a rendelet a nagyvízi mederben történő építésről. A nagyvízi mederre a vízgazdálkodási törvény meghatározását használja a rendelet, amely így szól: a vízfolyást vagy állóvizet magában foglaló terület, amelyet az árvíz levonulása során a víz rendszeresen elborít. A nagyvízi mederben csak akkor lehet építeni, ha a folyószakasz medrének kezelője ahhoz hozzájárul. Ilyenkor is részletes talajmechanikai szakvéleményt kell mellékelni az építési engedélyhez.

Olvasóink írták

  • 2. deszkás 2010. augusztus 17. 09:24
    „Egyébként nem igy működik? Tervtanács,az meg mi a büdös túrónak? Bár van magyarázat:minél több bőrt lehessen lenyúzni!”
  • 1. makákó 2010. augusztus 17. 08:09
    „A példa mutatja, hogy megy ez gyorsan is, csak akarni kell.
    Azt nem értem, hogy akkor miért nem vezetik be általános szabálynak. Ahelyett, hogy hónapokat ülnek egy ügyön.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Októberben dönt a kormány a nők nyugdíjszabályairól

Nem halasztják el 2014-ig, 2011 januárjától a kormány tervei szerint valóban nyugdíjba mehetnek a nők 40 év szolgálati viszony után. Tovább olvasom