Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Elkészült a gödöllôi kastély díszkivilágítása

Elkészült a nagyrekonstrukció alatt álló Gödöllői Királyi Kastély parkjának díszkivilágítása, melynek ünnepélyes avatását szerdán sötétedéskor tartják.
Bár a kastélypark 300 millió forintba kerülő felújítása még csak kétharmadánál tart, a gesztenyefasor mellett húzódó több tucat korhű kandelábert szerdán 17 órakor ünnepélyes keretek között felavatják - mondta el Révész T. Mihály, a kastély ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Hozzátette: a kastély történetében újdonságszámba menő szabadtéri fénypompa az energiatakarékos megoldásnak köszönhetően nem kerül sokba.

Révész T. Mihály beszámolt arról, hogy a romantikus stílusban újjávarázsolt kertet jövő év áprilisában avatják. A remek kertészeti összkép részben a "finom hullámzású mikrodomboknak", részben a nagy számban beültetett növényeknek köszönhető. Egyebek mellett 174 facsemete, 10 ezer cserje, 5000 hagymás növény, 50 ezer évelő került a földbe, tavasszal pedig 1500 egynyári virágot ültetnek el a kertészek - tette hozzá az ügyvezető igazgató. A megfelelő vízellátás érdekében 7,5 kilométernyi csőhálózatot fektettek le, 5 kilométernyi csepegtetőt építettek ki és 400 öntöző szórófejet szereltek fel, így – az időre elkészülő pázsitot is beszámítva - minden adott lesz a kellemes tavaszi-nyári estékhez.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül végzett kastélyberuházás során a park 52 ezer négyzetmétere mellett az épületen belül 1800 négyzetméternyi terület nyeri el újra régi pompáját. Az építkezés a tervek szerint halad: a homlokzati felújítással már végeztek, a tél folyamán a belső terek születnek újjá. Egy hónap múlva a megszépült Erzsébet veranda átadása következik, majd sorban a többi egységet is birtokba veheti a nagyközönség. A rekonstrukció összesen 1 milliárd 660 millió forintba kerül.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt a szamurájkardos támadás mindkét áldozata

Meg nem erősített információk szerint meghalt a hétfő esti szamurájkardos támadás másik áldozata is, egy 34 éves salgótarjáni férfi. Tovább olvasom