Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Fidesz: egyre több uzsorás kerül rács mögé

A bűnözőknek börtönben a helyük, különösen olyan bűncselekmények esetében, amelyeket kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek ellen követnek el - mondta Hoppál Péter.

Az elmúlt években szigorított törvényeknek köszönhetően egyre több uzsorás kerül rács mögé - mondta a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Hoppál Péter az uzsorázás visszaszorításáért a most véget érő kormányzati ciklusban hozott intézkedéseket értékelve kijelentette: a bűnözőknek börtönben a helyük, különösen olyan bűncselekmények esetében, amelyeket kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek ellen követnek el.

Míg a Gyurcsány-korszak vezetői eltűrték - mondta a szóvivő -, hogy a szegények állandó félelemben éljenek, és így őket a bűnözők komolyabb következmények nélkül megnyomoríthatták, zsarolhatták és bántalmazhatták, ma már szigorú törvénymódosítások védik a nehéz sorsú embereket az uzsorásoktól. Hoppál Péter az egyik legnagyobb aljasságnak nevezte, amikor egyesek vétlen, szegény sorsú embereken élősködnek, és uzsorakölcsönbe hajszolják őket.

Szavai szerint ugyanazok, akik ma különféle "szlogeneket gyártanak" a szegények megmentéséről, kormányon nem csak hogy tömegeket tettek munkanélkülivé és taszítottak nyomorba, de "a kisujjukat sem mozdították", amikor az uzsora-bűncselekmények miatt ezek az emberek még nehezebb helyzetbe kerültek. Akkoriban, különösen Észak-Magyarországon, az uzsorások "diktálták az utca törvényét" - fogalmazott.

A Fidesz által kezdeményezett törvénymódosításoknak köszönhetően azonban az uzsorázás ma már súlyosan szankcionált bűncselekménynek számít - folytatta a szóvivő -, amelyért három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, sőt ha bűnszervezetben vagy üzletszerűen követik el, még hosszabb lehet a büntetés. Tájékoztatása szerint 2012-ben 861, tavaly 610 büntetőeljárás indult uzsorások ellen.

Mára vége annak a korszaknak, amikor a hatóságok szemet hunytak afelett, hogy egyes térségekben, jellemzően Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, uzsorások fosztogattak - mondta Hoppál Péter.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos baleset: parkoló járműnek ütközött egy autó

A Kaposvár felé haladó autó a jobb hátsó felével ütközött a parkoló járműnek. Tovább olvasom