Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 16°C | 25°C Még több cikk.

Gáz- és villanyórákat manipuláló bandát lepleztek le

Gáz- és villanyórák manipulálására szakosodott bandát lepleztek le a hatvani rendőrkapitányság munkatársai - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője szerdán sajtótájékoztatón Hatvanban.
A háromtagú társaság Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye területén a nyomozás jelenlegi állása szerint mintegy ötven fogyasztónál változtatta meg a mérőórák számláló szerkezetét. Az "ügyfelek" köre a vizsgálat során egyre bővül - közölte Sasi Csaba.

A három férfi közül kettőt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság. Valamennyiük ellen lopás miatt folyik eljárás - tette hozzá.

Mint elmondta, a múlt év végén érkezett a bejelentés a hatvani rendőrkapitánysághoz a társaság tevékenységéről. Az ezt követő felderítés során házkutatásokat tartottak a gyanúsítottaknál, ezek eredményeként a mérőórák manipulálásához használható eszközöket foglaltak le. Ugyanakkor szétszedett mérőórákat is találtak, ebből arra következtetnek, hogy a társaság tagjai otthon gyakorolták a szerkezetek átalakítását.

Az okozott kár mértékét szakértő bevonásával állapítják meg - mondta az alezredes.

A sajtótájékoztatón Postás Péter, a gázszolgáltató cég, a TIGÁZ képviselője hangsúlyozta: becsléseik szerint csak az elmúlt évben mintegy 9 milliárd forintnyi káruk keletkezett a gázlopások miatt. Ma már nem csupán a gázórákat manipulálják a fogyasztók, hanem előfordul az órákat megkerülő vezetékek kiépítése is.

A társaság a legmodernebb eszközökkel, a többi között hőkamerák bevetésével is igyekszik gátat szabni a gázlopásnak - mondta Postás Péter.

Olvasóink írták

  • 5. clarification 2011. március 09. 23:24
    „3. jozko ! Úgy van ahogy mondod!”
  • 4. clarification 2011. március 09. 23:22
    „Ha-ha, és akik a mérőóra előtt manipulálnak, amit nem is mér az óra? És nemcsak az említett megyében, na az mekkora kár? A gazdag negyedek házainál a bejárókat ha felbontaná a szolgáltató, érdekes megoldásokat látna. A módos ötletes elemek megfizették építkezéskor a bekötő-szerelőket, akik jól jártak, aztán a tulaj is jól járt, mert éveken át alig mutat fogyasztást a mérő. A szegény polgár meg fizesse csak a becsületes drága, és folyton emelkedő számlákat. Mi simán ki fizetjük a manipulálók által okozott veszteséget is szerintem. A szolgáltatót különösebben nem érdekelné ha pl előállnék ezzel az infóval.”
  • 3. jozko 2011. március 09. 18:44
    „A veszteségek biztosan nagyok!
    De emmiatt egy szolgáltató sem ment tönkre.
    Vagyis a kárt nagy valószínűséggel leosztották, kiszámlázták a fizető vevőkre!

    Így aztán az ügyeskedők / akik az átalakításokat végezték és akik a "csökkentett" számlákat fizették/-
    gyakorlatilag valamennyiünket megloptak...”
  • 2. deszkás 2011. március 09. 14:39
    „Nagy kamu az a 9 milliárd. Minek alapján számolták ki? Veszteség+ennyi kellene még vagy mi a túró? Az Ejrópában legdrágább gáz. Érdekes újabban szóbeszéd tárgya hogy a kártyás leolvasók mintha nem olyan jó étvágyúak lennének.”
  • 1. gumikacsa111 2011. március 09. 13:17
    „becsléseik szerint csak az elmúlt évben mintegy 9 milliárd forintnyi káruk keletkezett a gázlopások miatt.

    Nem sok ez egy kicsit?? Vagy tényleg qrva drága a szolgáltatásuk!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A BKV eszközmegújítási programon dolgozik

Több tízmilliárdos költségigényű eszközmegújítási programon dolgozik a BKV - derül ki az MTI… Tovább olvasom