Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Gazdasági csúcs: sikeresnek nevezte Bajnai

A tárcavezető szerint a kormány átfogó támogatást kapott a gazdasági válság kezeléséhez szükséges lépések elvégzéséhez.
Egyértelműen sikeresnek nevezte a gazdasági csúcs csütörtöki tanácskozását a találkozót követően Bajnai Gordon gazdasági miniszter. A tárcavezető szerint a kormány átfogó támogatást kapott a gazdasági válság kezeléséhez szükséges lépések elvégzéséhez.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: a kormánynak most az a feladata, hogy a létrejött szélesebb támogatás mentén gyors lépésekkel stabilizálja a gazdaságot. A gazdasági miniszter leszögezte: az általa bejelentett hat pontos csomag sok lépéséhez nem szükséges parlamenti döntés. Így például a vállalkozásoknak nyújtandó 1400 milliárd forintos uniós forrás-átcsoportosításhoz csak az Európai Unióval kell egyeztetni, de a magyar Országgyűlésnek nincs döntési kötelezettsége. Ugyanígy a piacteremtő támogatások és a munkahelyteremtő és -megőrző források elkülönítéséhez sem szükséges a parlament döntése. Ezeket a kormány saját hatáskörben el tudja indítani.

Veres János pénzügyminiszter a találkozót követően két dolgot emelt ki, amelyekben egyetértés volt a gazdasági csúcson. Egyrészt szinte minden résztvevő fontosnak nevezte a pénzforgalom, a vállalkozások likviditásának megerősítését, valamint a strukturális (önkormányzati,adóés szociális) reformok folytatását. Éppen ezért a kormány hamarosan elkészíti az ezekre a területekre vonatkozó lépések konkrét intézkedéseit - mondta a tárcavezető.

Kérdésre válaszolva Veres János elmondta: a költségvetésen belül csak az egyensúly megtartása mellett lát esélyt a kormány adóváltoztatásokra, vagyis a kabinet kész adóátrendezések végrehajtására, azonban ez nem jár adócsökkentéssel mindenki számára.

Gyurcsány: Először mindenki magában keresse a hibát!

Gyurcsány Ferenc az MSZP elnöke szerint a válság megoldásának első lépése, hogy minden szereplő először magában keresi a hibát, nem pedig a régi szokásnak megfelelően csak a másikat okolja a helyzet kialakulásáért. A pártelnök-miniszterelnök a gazdasági csúcson csütörtökön arról is beszélt, hogy szerinte négyfajta egyezségre lesz szükség a helyzet sikeres kezelése érdekében.

Az első egyezséget az MSZP elnöke szerint a kormány csütörtökön ismertetett hat pontos javaslata mentén kell kötnie a politikai erőknek. Gyurcsány kiemelte, hogy a gazdasági csúcson eddig felszólaló munkáltatók pozitívan értékelték a kabinet elképzeléseit.

A kormányfő szerint szintén szükséges a munkavállalók és a munkáltatók közti mihamarabbi megállapodás, amely stabilitást mutatna a gazdaságról kifelé.

Gyurcsány - bár bevallottan óvatosan fogalmazott - azt is mondta: a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a megváltozott gazdasági helyzetben új kamat - és árfolyampolitikát kellene folytatnia.

Végül Gyurcsány Ferenc örömét fejezte ki a reformszövetség megalakulása kapcsán, mert szerinte ez az egyezség is hozzájárulhat a gazdasági válság kezeléséhez.

Futó Péter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke a gazdasági csúcs szünetében jelentette be, hogy kedden megalakult a reformszövetség a munkaadói oldal kilenc szövetsége és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szervezésében. Futó Péter hangsúlyozta: a reformszövetség alapvető célja, hogy szellemi erőforrásokkal segítse a reformok kialakítását és megvalósítását, éppen ezért mindenkit - gazdasági szakembereket, pártok képviselőit - várnak, aki segíteni tud abban, hogy profi módon kialakított reformrendszert jöhessen létre.

Az SZDSZ, az MDF, és a KDNP véleménye

Az SZDSZ öt pontos javaslatcsomagja mellett érvelt a csütörtöki gazdasági csúcson Kóka János a szabad demokraták frakcióvezetője. Latorczai János a KDNP nevében jónak nevezte a Bajnai Gordon által ismertetett kormányzati elképzeléseket. Herényi Károly az MDF frakcióvezetője szerint viszont az adórendszer átalakítását kellene az előtérbe helyezni.

Az SZDSZ vitairata szerint az öt legfontosabb feladat az euró legkorábbi - 2012-es - bevezetése, az adóreform (adóegyszerűsítés, a kedvezmények szűkítése, az élőmunka és a vállalatok terheinek csökkentése, ugyanakkor az áfa-emelés elkerülése), a hitelképesség fenntartása egy azonnali 100 milliárdos alap létrehozásával a kkv-k számára a valutaalap hitelével azonos kamatszinttel, a 9045 állami közfeladat felülvizsgálata és a lex silentio positivo (ha a hatóság nem tesz panaszt egy engedélyeztetés ellen, akkor az automatikusan életbe lép) bevezetése. Ez utóbbit egyébként Bajnai Gordon gazdasági miniszter is említette a kormány elképzelései között.

Az SZDSZ frakcióvezetője szerint a kormány által az elmúlt hetekben benyújtott javaslatot - így a közalkalmazotti 13. havi fizetés elvétele - nem megfelelő megoldás, ehelyett az állami bürokráciát kellene drasztikusan csökkenteni, a jóléti támogatásokat rászorultsági alapon kellene csak odaadni és csökkenteni kellene az adórendszerben a kedvezmények körét. A szabad demokraták frakcióvezetője egyébként ötpárti tárgyalást javasolt pártja ötpontos csomagjáról.

Herényi Károly az MDF nevében leszögezte: a Bajnai Gordon által bejelentette többszáz milliárdos gazdaságélénkítő csomag töredékéből át lehetne alakítani az adórendszert, ami nagyobb lökést adhatna a gazdaságnak. Az MDF ezen kívül szintén kiállt az euró mihamarabbi bevezetése, valamint a 18 százalékos személyi jövedelemadó-kulcs értékhatárának 1,7 millióról 2,2 millió forintra emelése mellett. Herényi Károly szerint a kormány javaslatit sokkal pontosabban ki kell dolgozni és gyorsabban meg kell valósítani a siker érdekében.

Latorcai János a KDNP szónoka szintén megfelelőnek nevezte a kormány terveit, azonban szerinte nem szabad elfelejteni, hogy a válság alakulásában szerep van annak, hogy a kormány nem megfelelő időben és nem megfelelő módon kezelte eddig a pénzügyi válságot.

Demján Sándor szerint átfogó reform kell

Magyarországnak a megye és önkormányzati rendszert is érintő átfogó gazdasági reformra van szüksége, amelyben jelentős erőtartalékot vannak - mondta el Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke csütörtökön a gazdasági csúcs ülésén.

Az üzletember örömét fejezte ki, hogy a nemzeti csúcs után ma nem az ország csődhelyzetéről kell beszélni. Véleménye szerint a magyar gazdaság mostani szerkezetében egy torzszülöttre hasonlít, mivel a termelésben - új érték létrehozásában - mindössze 500 ezer munkavállaló vesz részt, amelyet legalább egymillióra kellene emelni.

Demján Sándor szerint a kormányzati döntéshozóknak, és a pénzügyi szakembereknek óvatosan kell fogalmazniuk a magyar bankokban történő állami tulajdonrész szerzésről. Demján úgy véli, hogy az állami tulajdon szerzése a bankokban rossz üzenet a piac felé.

Bajnai: pénz, piac, munkahely kell

Hat pontban foglalta össze a teendőket és három gyors megoldási javaslatot tett Bajnai Gordon csütörtökön a gazdasági csúcs ülésén. A gazdasági miniszter szerint a válság megoldásának lépései sorrendben a pénzhiány orvoslása, a munkahelymegőrzés, a piacok beindítása, a versenyképes üzleti környezet megteremtése, a foglalkoztatás bővítése és a szerkezeti reformok folytatása.

A pénzhiány orvoslására 2009-ben és 2010-ben összesen 1400 milliárd forint direkt támogatáshoz juthatnak a vállalkozások az uniós források átcsoportosításával, valamint az állam hitelgaranciát is vállal és kamattámogatást is nyújt. Az első konkrét javaslat szerint 2009-től úgynevezett automata - külön elbírálás nélküli - pályázatokon, akár 50 millió forintot is nyerhetnek majd el kis és közepes vállalkozások széles körű felhasználásra, 50-70 százalékos támogatási aránnyal.

A munkahelymegtartás érdekében a kabinet térségi válságkezelő alapokat hozna létre és ösztönözné a nagyvállalkozások betelepülését. Második konkrét javaslatként Bajnai Gordon elmondta: 2009-től ha egy 5 és 50 fő közötti alkalmazottat foglalkoztató vállalat egy új alkalmazottat vesz fel, akkor az új munkaerő járulékkedvezményein felül öt, már meglévő alkalmazottja után fizetett járulékainak 10 százalékát is átvállalja az állam az első évben, a második évben pedig 6 százalékát. Bajnai hangsúlyozta: ezzel 20 ezer új munkahely jöhet létre és 100 ezer munkahely tartós megmaradását biztosíthatja ez az intézkedés.

A piacbővítés területén gazdaságdiplomáciai offenzívát hirdet a kormány: Kína, Balkán, Oroszország és a Közel-Kelet piacainak feltárásával. Ezen kívül a 2300 hazai exportőr kis- és középvállalkozás számára a kormány egyenként célzott támogatási javaslatokat dolgozna ki. A harmadik konkrét megoldási javaslat szerint 2010 közepéig összesen 1800 milliárd forintnyi uniós forrásból indulhat beruházás az építőiparban.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: az üzleti környezet megteremtése érdekében adóátrendezésre lesz szükség 2009-ben és a kormány várja a "nyitott és őszinte" javaslatokat a szakmai szervezetektől és a parlamenti pártoktól. Ezen kívül a versenyképes üzleti környezet érdekében a kormány folytatja a bürokráciacsökkentést az adminisztrációs terhek csökkentésével, a hivatalok számára a késedelmi kamat fizetésének kötelezővé tételével és az engedélyezési eljárások csökkentésével.

A foglalkoztatás bővítés területén a kormány tervei szerint elsőként azokat az ágazatokat támogatnák célzottan - mezőgazdaság, turizmus, építőipar - melyek képesek az alacsony képzettségű munkaerő felvételére.

Végül a szerkezeti reformok területén a kormány tervei szerint folytatni kell a korrupcióellenes lépéseket, a pártfinanszírozás újraszabályozását, folytatni kell az önkormányzati reformot, középtávú adócsökkentést kell végrehajtani és útvonaltervet kell készíteni az euró bevezetéséhez.

Fidesz: jó a kormány terveinek iránya, de kérdéses a hitelesség

A Fidesz szerint a kormány által ismertetett válságkezelési megoldások között vannak jó lépések és azok alapvető iránya jó, azonban kérdéses a kormány hitelessége. Ezt Matolcsy György az Orbán-kormány gazdasági minisztere mondta csütörtökön a gazdasági csúcs ülésén. Az ellenzéki politikus szerint politikai fordulat nélkül nem lehet gazdasági fordulatot elérni.

A Fidesz szerint igenis a jelenlegi kormány rossz döntései - "10-15 gazdasági szarvashibája" - az oka a kialakult válságnak, nem pedig az Orbán-kormány gazdaságpolitikája, sem pedig a lakosság túlzott hitelfelvétele és fogyasztása.

Matolcsy György megerősítette, hogy a Fidesz kitart a hétpontos javaslatcsomagja mellett, amelynek legfontosabb eleme a teljes adó és járulékreform.

Elkezdődött a tanácskozás

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bevezetőjével elkezdődött a gazdasági csúcs csütörtökön délelőtt a Parlamentben. A kormányfő beszédében hangsúlyozta: a jelenlegi helyzetben nem lehet régi módon reagálni, hanem új megoldásokra, változtatásokra van szükség.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: a válságba politikusnak nem politikus, munkavállalónak nem munkáltató, munkaadónak nem munkavállaló az ellenfele, hanem a válság a közös ellenfél. A miniszterelnök szerint nem szabad a "régi játszmákat folytatni" a jelenlegi helyzetben. A kormányfő szerint változtatásokra van szükség, hogy a válság végén Magyarország a régión belül megerősödve kerüljön ki a küzdelemből.

A miniszterelnök bevezetőjét követően Bajnai Gordon gazdasági miniszter tart előadást a kialakult helyzetről és a lehetséges megoldásokról.

Korábban...

Gyurcsány Ferenc kormányfőn kívül egy pártelnök sem lesz ott a csütörtök reggel kilenckor kezdődő gazdasági csúcson. Az egyeztetés várhatóan négy-öt órán át tart majd.

A likviditási probléma enyhítéséről, új piacok szerzéséről, a munkahelyek megtartásához szükséges intézkedésekről, és a fenntartható fejlődésről és szerkezetátalakításról lesz szó.

Reggel kilenckor ülnek tárgyalóasztalhoz a kormány, a törvényhozás, valamint a nagyobb társadalmi érdekképviseletek vezetői. A gazdasági recessziót ellensúlyozó lépésekről tárgyalnak majd.

A Fidesz már korábban jelezte, hogy Orbán Viktor nem lesz ott a csúcson. Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere szerdán elmondta, hogy az ellenzéki párt a csúcson javasolni fogja, hogy a kormány már jövő januártól csökkentse 0 százalékra bizonyos munkaadók járulékterheit. A KDNP elnöke sem lesz ott az egyeztetésen. Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke szerdán jelentette be, hogy Kóka János frakcióvezető képviseli majd a liberálisokat, így ő mutatja be azt az öt pontot, amely az euró 2012-es bevezetését állítaná középpontba. Dávid Ibolya, az MDF elnöke külföldön van, ezért Herényi Károly frakcióvezető helyettesíti majd.

Négy nagy témakörben kérték a résztvevők gondolatainak kifejtését. A likviditási probléma enyhítése, elsősorban a kis- és közepes vállalatok esetében, hogyan szerezhetnek új piacokat a magyar gazdaságnak, milyen intézkedések szükségesek a munkahelyek megtartása érdekében és hogyan lehet fenntartható fejlődést és szerkezetátalakítást elérni.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. Power 2008. november 14. 07:42
    „A siker-díjakat már lenyúlták!”
  • 21. Cans1 2008. november 13. 22:22
    „ripacs lopcsány”
  • 20. cyt 2008. november 13. 22:10
    „Ebreszto, hazaffy, EBRESZTO!!!
    Elaludtal es nem vetted eszre, hogy az MSZP-SZDSZ kormany meg napirendre sem vette a FIDESZ lavaslatait, nem pedig a FIDESZ szavazta meg a tobbsegi MSZP-SZDSZ tamogatta rendelkezeseket. Nem kellett semmi tamogatas a tobbsegi MSZP-SZDSZ-nek barmi elfogadtatasahoz. Hol elsz te, hogy ilyen emeletes marhasagokat irogatsz????
    Vagy te is tudatosan hazudozol, mint a Kormany es az MSZP?????”
  • 19. hazaffy 2008. november 13. 21:49
    „Gyurcsány elkúrta. A Fidesz meg megszavazta az elkúrást, de ebben persze nekik a világon semmi bűnük nincs. Képmutató, álszent banda.”
  • 18. belabacsi 2008. november 13. 21:15
    „radenko jol látod.”
  • 17. Ellenzéki 2008. november 13. 21:09
    „Hogy vigyorok senor Fransoa El Qró!”
  • 16. cyt 2008. november 13. 20:27
    „A mostani kormany es gazdasagi vezetes csak 3 dolgot tud:
    - kolcsonoket felvenni es abbol a sajat erdekeinek megfeleloen masokat is megvenni,
    - hazudozni es az elodeire kenni mindazt, amit maga kovetett el,
    - dumalni, dumalni es dumalni, tavlatokrol beszelni, igergetni rogyasig - de az eletben soha nem tudott meg semmit sem MEGCSINALNI.
    Vagyis alkalmatlan a feladatok elvegzesere - tehat le kell valtani.
    Mivel a mai magyar alkotmanyos jogrendszer alkalmatlan a magyar viszonyok demokratikus kezelesere, ezert
    - eloszor egy alkotmanyozo orszaggyulest kell osszehivni, majd
    - uj parlamenti valasztasokat kell tartani, es vegul
    - az uj legitim kormannyal kell megkezdeni a valsag megoldasat.
    Ilyen korulmenyek kozott van remeny a hitelesseg es bizalom megteremtesere es a bunosok szamonkeresere es megbuntetesere is.
    Szamomra mas ut nem elfogadhato.
    Gyurcsany Ferenc es sleppjenek semmilyen igerete es cselekedet nem hiteles, nem igaz, nem becsuletes.”
  • 15. KolompárRómeó 2008. november 13. 20:03
    „"Gyurcsány Ferenc az MSZP elnöke szerint a válság megoldásának első lépése, hogy minden szereplő először magában keresi a hibát, nem pedig a régi szokásnak megfelelően csak a másikat okolja a helyzet kialakulásáért."

    Kedves Ferenc!

    Mire gondolsz?
    - Az én anyámat, hogy gazdasági világválság van?
    - Az én anyámat, hogy amióta alkalmazottként dolgozom - szerencsére már nem, mert elvadítottatok -, mindig csak emelés volt minden "adócsökkentés" és az összes jövedelmem 75-80%-a ment el adóba, járulékba?
    - Az én anyámat, hogy cuslág-féle taknyok, a haverjaid lenyúlták az általunk befizetett adóforintokat?
    - Az én anyámat, hogy használhatatlan "tanulmányok" születtek sokmilláért az adóforintjainkból?
    - Az én anyámat, hogy a szerencsétlen hátrányos helyzetű kisebbségieket nyomjátok teljesen feleslegesen az adóforintjainkból?
    - Az én anyámat, hogy elkúrtátok?

    Miről beszélsz, te nagyon okos?”
  • 14. sevenof9 2008. november 13. 20:02
    „az egesz vilag kezd rajonni hogy a penz es azon keresztul a nyereszkedok mekkora kart okoznak.

    nezd meg obama bin barakkot: valasztas elott: ki a csapatokat. valasztas utan: a legnagyobb haboruparti kabinetfonokot nevezi ki.

    itt csakis egy ut van: 5 -10 koze altalanos adokulcsot (AFA es jovedelemado) majd a zemberek elkoltik amire akarjak,ne allambacsi koltse helyettuk.”
  • 13. radenko 2008. november 13. 19:55
    „A gazdasági csúcs sikere az , hogy fordítva ülnek a lovon.A semmi tevés nagy úr és ennek isszuk az árát.
    Nem azért van magyaroknál gazdasági válság mert a nép és a vállalatok eladósodtak, hanem azért van válság mert a gazdaságot túl mélyre hűtötték le. A nyíltan akarok fogalmazni akkor a multik több millió eurót szivattyúztak ki a gazdaságból és még ezeknek adtunk horribilis adó kedvezményt. Elmondható de ha mégsem akkor látjuk hova vezetett a liberális és kommunista klikk kormányzás. Ahhoz ,hogy kilábaljunk a bajból a jelenlegi pártok alkalmatlanok a feladat megoldásához. Új tiszta világos megfontolt harmadik erőnek kell jönni
    amelyik nem korrumpálódott mint a jelenlegi pártok ideértve a FIDESZT, MSZP,SZDSZ, MDF et.”
  • 12. Logaritmus 2008. november 13. 17:46
    „Azért a fröcsögés előtt jó lenne elolvasni magát a hírt is. :)

    "A Fidesz szerint a kormány által ismertetett válságkezelési megoldások között vannak jó lépések és azok alapvető iránya jó, azonban kérdéses a kormány hitelessége. Ezt Matolcsy György az Orbán-kormány gazdasági minisztere mondta...."

    Ha lefordítom a nyakatekert fideszes dumát ez azt jelenti: "A Fidesz szerint a kormány javaslata jó, ők sem tudnának jobbat, de a hatalomba azért így is visszasírják magukat"”
  • 11. belabacsi 2008. november 13. 16:55
    „egy lakásba költöznek xd”
  • 10. maci52 2008. november 13. 16:49
    „Bajnai ne ugasson,az ország egyik leggazdagabb embere,szét lopta az eszét,Debrecenbe nem igazán szeret menni,liba husit zabálni.Szerintem azon eszel a társaival,hogyan lehetne Feritől a spájz kulcsát megszerezni,ahol az UNIÓ-s euró milliárdok vannak elzárva.”
  • 9. theseus 2008. november 13. 15:12
    „Jó a cím, mert tök mindegy, hogy mások mit mondanak, Gyurcsány agyáig el sem jutnak a javaslatok.
    Egy skizofrén újabb monológja a statiszták előtt.”
  • 8. homer 2008. november 13. 15:09
    „Fletó a szupercsődör, előbb megy el, mint ahogy a csúcsra ér és ráadásul mindezt egyedül csinálja!
    Ajánlom Kovi figyelmébe!!!”
  • 7. Ferrari 2008. november 13. 14:30
    „Mentsük, ami menthető!!!!

    Az elkövetkezőkre nézve pedig pedig a következőket javasolnám:

    1. Minden parlamenti politikus ´88-ig visszamenő vagyoni elszámoltatását!
    2. Csak azok a politikusok maradhassanak jelenlegi pozíciójukban, akiknél az 1. pont szerint visszaélést nem találtak.”
  • 6. achilleus 2008. november 13. 14:25
    „Kedves Logaritmus! Látom itt van, erről beszéltem Önnek 2 nappal ezelőtt:
    "Elismerte a PM, hogy az IMF-hitel első lehívott részlete után nem készenléti díjat, hanem már kamatot fizet Magyarország. Bod Péter Ákos szerint ez azt jelenti: a korábbi kormányzati állításokkal ellentétben felvettük és használjuk a 4,9 milliárd eurót."
    hírTV
    A cím egyébként valóban pontosításra szorul, kár volt megspórolni azt a néhány szót.
    Én inkább arra hegyeztem volna ki, hogy mind az öt parlamenti párt képviseltette magát a gazdasági csúcson.”
  • 5. Logaritmus 2008. november 13. 14:11
    „Érdekes címválasztás, és főleg hamis.”
  • 4. trainman 2008. november 13. 12:37
    „Gyurcsány akkor tenne jót az országgal,ha lemondana,és visszaadnák a pénzt,amit elloptak a bandájával az országtól.”
  • 3. Írástudatlan-Tdi. 2008. november 13. 10:47
    „Remélem az a barom nem veszik majd össze sajátmagával. Ha bár Fletó mindenre képes!”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszélyes anyag szivárog Budapesten

Több, veszélyes anyagot tartalmazó kanna is megrepedt egy budapesti, telephelyen álló teherautón,… Tovább olvasom