Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Holttest bomlott alul - habzott a kút vize

Csaknem egy éven át hevert egy rétsági családi ház kútjának alján annak az ózdi férfinek a holtteste, amelyet múlt szerdán talált meg a rendőrség.
A nyomozóhatóság gyanúja szerint az eleinte eltűntként keresett 50 éves ózdi férfit az élettársa és annak fia gyilkolta meg. Az indíték egyelőre tisztázatlan – írta a 168 Óra Online az nport.hu Nógrád megyei hírportálra hivatkozva.

A széleskörű – hozzávetőleg hatvan ember meghallgatását magába foglaló – adatgyűjtés során kiderült, hogy az eltűnt férfit tavaly decemberben látták utoljára élve. Felmerültek olyan adatok is, amelyek a rétsági családi ház udvarán található kerekes kút feltárását tették szükségessé – közölte a a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott bűnügyi osztályvezetője.

– A kút a biológiai bomlásra utaló szagot árasztott, a vize zavaros, fekete és vöröses színű volt, illetve habzott – fejtette ki az osztályvezető, hozzátéve: a víz és a törmelék eltávolítása után a balassagyarmati tűzoltók emelték ki a nyolcvan centiméter átmérőjű kútból az erősen oszlásnak indult holttestet.

Olvasóink írták

  • 7. web 2010. október 28. 08:00
    „1. hozzászólás antikos 2010.10.27. 13:04 Remélem teljes az információ éhség kielégítése!

    http://www.nport.hu/hirek/helyi-hirek/kutban-talaltak-meg-a-meggyilkolt-apat-335510”
  • 6. rozator 2010. október 27. 20:20
    „A Tüzép a hibás! Meg a "gyurcsány"! Jártak volna iskolába, tudnák hogy meszet kellett volna önteni rá!”
  • 5. Zotya100 2010. október 27. 17:49
    „Azért le a kalappal a tűzoltók (rendőrök) előtt, akik ilyeneket felhoznak, látnak, szagolnak, stb. Én nem bírnám csinálni, az biztos!”
  • 4. jozko 2010. október 27. 16:04
    „Elköltöztek, na ná.
    Víz nélkül mégsem élhettek...
    Náluk jobban meg senki sem tudta, hogy a kútból inni nem ajánlatos!”
  • 3. dodó 2010. október 27. 15:48
    „"A büntetett előéletű nő és fia időközben elköltözött Rétságról, őket a Cserhát bevetési alosztály segítségével fogták el a nyomozók a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nekézseny községben." /MNO.2010. október 25. 14:10/

    - Csák á kirekestís mijatt!”
  • 2. flexs. 2010. október 27. 14:59
    „kép? de egy év kellett, hogy a háztól a kútig eljusson a rendőrség...gratulálok!”
  • 1. antikos 2010. október 27. 13:04
    „Fénykép, vagy video??? Mert már hozzászoktunk...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösen fordul Schmitt Pálhoz az MSZP és az LMP

Az MSZP és az LMP közösen fordul Schmitt Pálhoz a Fidesz legújabb alkotmánymódosítási javaslata… Tovább olvasom