Délmagyar logó

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -1°C | 7°C Még több cikk.

Íme Tarlós István díszpolgári listája

Csak a Fidesz jelöltjeiről szavazhat szerdán a Fővárosi Közgyűlés a díszpolgári cím adományozásáról szóló vitában, a városvezetés ugyanis egyetlen más frakció által javasolt személyt sem tartott érdemesnek a jelöltlistára való felvételre - írja a hétfői Népszabadság.
A Jobbik senkit sem javasolt, mivel nem is tudtak a lehetőségről. Czeglédi János fővárosi képviselő ismeretei szerint felesleges is lett volna, mivel ez Tarlós István személyesen összeállított listája - írja a lap.

A Népszabadság meg nem erősített információi szerint több mint harminc javaslat érkezett idén díszpolgári címre. Közülük választott ki tizennégyet a fideszes városvezetés. Döntésüket nem befolyásolta a többi frakció véleménye, minthogy nem kérték ki - írja a lap.

Közlik a Fidesz névsorát: Balczó András öttusázó, Egerszegi Krisztina úszó, Eperjes Károly színművész, Prof. dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, Prof. dr. Kopp Mária, a SOTE Magatartástudományi Intézetének főigazgató-helyettese, Kovács Kati énekes, Dr. Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Makovecz Imre építész, Dr. Papp Lajos szívsebész, Elvis Presley amerikai énekes, Sánta Ferenc író, Dr. Skrabski Árpád demográfus-szociológus, Szervátiusz Tibor szobrászművész, Lech Walesa volt lengyel államfő.

Az MSZP fővárosi frakciója Szirtes Ágit, Hernádi Juditot, Gálvölgyi János színművészt, Kaján Tibor grafikus-karikaturistát, míg az LMP Kürti Gábort, a Critical Mass hazai meghonosítóját, Psota Irén színművészt, Tarr Béla és Palásthy György filmrendezőt, valamint Csukás István írót jelölte.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. bánki 2011. május 25. 00:01
    „Hát listája válogatja !

    Tarlós a befutó !

    Hernádi kontra Eperjes ? Már a felvetés is sértő !”
  • 32. nyomdasz63 2011. május 24. 17:49
    „Csaknorisz is lecsúszott...se hídnév,se díszespolgári...”
  • 31. Ebgondolat 2011. május 24. 15:30
    „27. papagenooo 2011.05.24. 14:02
    Király Levente a Nemzet Színésze, Jászai- és Kossuth-díjas művész! Az meglep, hogy számodra felmerül egyáltalán Gregor József neve, mint aki ne lenne méltó erre a címre! Lékó Péternek én se adtam volna ilyen kitüntetést! Sőt, szerintem a sakk nem is sport!
    De, még senki nem válaszolt: ha Gyimesi Kálmánt "Botka Kálmánnak" hívnák, akkor is egyet értenél a díjjal? Gyimesi Kálmán 2002-ben 69 éves volt! Miért nem kapott ilyen díjat? Az utóbbi 8 évben tett annyit, hogy megkapja? A fia az utóbbi 8 évben lett valaki, aki miatt Gyimesi úr megkapta ezt a díjat? Gyimesi urat ki ajánlotta? Hogy került egyáltalán a képbe? Mert én már csak a kinevezéséről hallottam!
    Ha Gregor József még élne és vérbő narancsos lenne, akkor is azt mondanám, hogy megérdemli! De én nem tartom szerencsésnek, ha művészek (aktívan) politizálnak! Ha Gregor nem lenne méltó a díszpolgári címre, akkor ki?”
  • 30. achilleus 2011. május 24. 15:29
    „Ami pedig Budapest rendszerváltás utáni díszpolgári listáját illeti:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Budapest_d%C3%ADszpolg%C3%A1rainak_list%C3%A1ja
    Végig Demszky-korszak, ha úgy tetszik. Akad azért néhány "gálvölgyi" meg "hernádina"”
  • 29. achilleus 2011. május 24. 15:15
    „18. zoltanszabo 2011.05.24. 10:48
    "Elvis P. meg L. Walesa --mindketten halottak."
    --- Lech Walesa, miért lenne halott? http://hu.wikipedia.org/wiki/Lech_Wa%C5%82%C4%99sa
    Elvis, ... talán.”
  • 28. achilleus 2011. május 24. 15:09
    „1. papagenooo 2011.05.24. 07:17
    Én is ezt a kettőt szúrtam ki, nomeg Elvis-t Tarlós listájáról.
    A többiek jelölésével, legyenek bármelyik párt listáján, SZAKMAI szempontból egyetértenék.”
  • 27. papagenooo 2011. május 24. 14:08
    „Kovács Kati nagyon megérdemelné, ő igazán nem egy pártkatona.”
  • 26. papagenooo 2011. május 24. 14:02
    „Ebgondolat - Király Levente, Gregor vagy Lékó Péter mennyivel szolgált rá jobban a díszpolgári címre, mint Gyimesi? Attól, hogy valakinek a fia politikus, ne kelljen már megfosztani mindentől.”
  • 25. zoltanszabo 2011. május 24. 13:24
    „T. 22. lehet,hogy kavarom. bocsi. én a lezuhant L.Kacsinnszkij -jal keverem. Bocsi .”
  • 24. FanyarDárda 2011. május 24. 12:39
    „"13. THK: igen, de folyton köpött" - igaz. Ilyen egyszerű az átvilágítás. Tévémaci törölve.
    Mazsola és Tádé? Megosztva?
    *
    24. X_Y: hehe.”
  • 23. X_Y 2011. május 24. 12:27
    „Tarlós István kiemelt örökös díszpolgári címet adományoz Tarlós Istvánnak, mint legsikeresebb főpolgármesternek.
    Egyben megalapítja a Tarlós István díjatmelyet ünnepélyes keretek közt nyújt át az első díjazottnak, Tarlós Istvánnak.”
  • 22. Jozsoci 2011. május 24. 12:22
    „20. tatár 2011.05.24. 11:54
    Bocs, Győzike Sálgótárján díszpolgára lesz!
    Az mszp jelöltjei tényleg nem reálisak.
    A Jobbik miért nem javasolta Gömbös Gyulát?
    Elvis Presley? A manager mondta neki, hogy mit mondjon. Azt sem tudta, hol van Magyarország. Kabaré.”
  • 21. bertife 2011. május 24. 12:02
    „zoltanszabo:

    Hol hallottad,hogy Lech Walesa halott?”
  • 20. Ebgondolat 2011. május 24. 11:56
    „Tehát még mindig ott tartunk, hogy kizárólag pártkitüntetés a díszpolgári cím! Gondolom mindenki számára egyértelmű, hogy Gyimesi Kálmán is kizárólag azért lett díszpolgár, mert a fia a szegedi forradalmárok helytartója! Úgy látszik miután tarlós túl jutott utcaátnevezési perverzióján, most a díszpolgárok jönnek! Úgy látszik, most a díszpolgár osztás hulláma jön. Kíváncsian várom, mi lesz az "új hullám"..”
  • 19. tatár 2011. május 24. 11:54
    „Győzike már megint lemaradt.:)))))”
  • 18. Larsson 2011. május 24. 11:36
    „És mit tett elvis és walesa budapestért?! :D”
  • 17. zoltanszabo 2011. május 24. 10:48
    „Nem az elvégzett ,sikeres munka a feltétel --hanem ki.kit nyal ? ki hova tartozik ? Felháborító.
    Elvis P. meg L. Walesa --mindd ketten halottak. Minek ide jelölni őket ???Kaptak táblát, útcát--és kész !
    Azt , hogy a fityesz--egy személyben döntött--hát nem neglepő ! ov. is mindig maga dönt --a többiek megkérdezése nélkül. PL: amikor a családi fogorvosának csak úgy--kiutalt 1 milliárd Ft. senkit nem kérdezett meg --közpénzből !!??????
    Mindig az hozza meg a döntéseket--akinek nagyobb a hatalma !
    ELHÁBORÍTÓ !!!!!”
  • 16. sadap12 2011. május 24. 10:24
    „Hú de jó lista! Mind fideszes! Mint a szegedi kitüntetettek névsora a nemzeti együtt NEM müködés jegyében....”
  • 15. harcsabajusz 2011. május 24. 10:20
    „megint arra látunk szép példát, hogyan lehet eröböl intézni a dolgokat. tarlós csak a neki szimpi embereket szedi össze, szóba se áll olyanokkal akik nem neki hajbókolnak. a felsoroltak többsége valóban teljesített, legalábbis emléákezetes dolgot csinált. de páran egyértelmüen pártszimpátiájuk alapján kerültek a sorba, ami a többi érdemét is megkérdöjelezi. ez egy igazi, fideszre jellemzö politikai döntés, annyit i ér. dekorálgatják egymást a fiúk, mint a régi pártkáderek tették. régebben ez egy méltánylandó cím volt, mára sikerült pártstemplivé degradálni.”
  • 14. Nórikám 2011. május 24. 10:14
    „Szandika meg sehol? És Ágica?”
33 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Méhek szabadultak el egy balesetben

Kaptárakból kirajzott méhek befogását végzik a 3122-es számú út mellett, Abony közelében, ahol… Tovább olvasom