Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Kevesen léptek vissza az állami nyugdíjrendszerbe

Tavaly év végéig jelezhették azok a magánnyugdíjpénztári tagok, akik 2008. december 31-ig 52. életévüket betöltötték, hogy inkább visszalépnének az állami rendszerbe; a Napi Gazdaságban pénteken megjelent cikk szerint a jogosultak fele sem élt a lehetőséggel, ám az adatok még változhatnak.
Az újra megnyitott lehetőséggel a 2009. július 9-ét megelőzően tb-öregségi nyugellátásban már részesültek is élhettek, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szeptember végén tértivevényes levélben értesítette az érintetteket.

Bár néhány pénztár arra számított, hogy az érintettek többsége visszalép majd, az érdeklődés az utolsó pillanatokig a vártnál jóval csekélyebb volt, az utolsó hónap azonban határozott megugrást mutatott.

A lapnak választ adó kasszák előzetes adatai alapján úgy tűnik, hogy a jogosultaknak csak mintegy 45 százaléka élt a számára biztosított lehetőséggel. Többen is hangsúlyozták azonban, hogy a folyamat még nem teljesen zárult le, hiszen a december 31-ig igazoltan (tértivevénnyel) postára adott, valamint esetleg a PSZÁF-hoz december 31. előtt feladott, és onnan az illetékes pénztárhoz továbbított levelek feldolgozása még tart.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az MDF kampányfőnöke Somogyi Zoltán lehet

Somogyi Zoltán politikai tanácsadó, a Political Capital volt vezetője lehet az MDF kampányfőnöke. Tovább olvasom