Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Konzervatív poltitkát vár a fővárosi MDF Demszky Gábortól

Konzervatív, a jogszabályoknak megfelelő és ésszerű pénzügyi-költségvetési politikát vár el az MDF fővárosi frakciója a főpolgármestertől, szerintük ugyanis így biztosítható, hogy legalább a legszükségesebb fejlesztéseket végre lehessen hajtani a következő öt évben.
Vaskor László, az MDF fővárosi frakcióvezető-helyettese szerint a főváros eladósodottsága mára olyan mértékűvé vált, hogy 2025-ig "be van táblázva" és újabb hitelt már nem is tud felvenni Budapest. A párt fővárosi képviselőcsoportja szerint csak az önkormányzati munka és gazdálkodás ésszerűbbé, hatékonyabbá, szervezettebbé tételével lehetséges a legszükségesebb fejlesztéseket végrehajtani. Az ellenzéki párt szerint a mostanra romba dőlt Podmaniczky-terv maradványait be kellene építeni az Integrált Városfejlesztési Stratégiába, hogy legalább a legszükségesebb beruházásoktól ne essen el Budapest. A párt javaslata szerint maximalizálni kellene 2009-től a városnak a működési kiadásait is és egy többéves plafont kellene bevezetni.

Az MDF szerint a Podmaniczky-program közelmúltban elvégzett felülvizsgálata nyilvánvalóvá tette, hogy a 2006-2013 között megvalósítandó, több mint 500 milliárd forintos komplex városfejlesztést szolgáló beruházások nem tarthatóak. Az ellenzéki párt úgy véli, hogy az eladósodottság mértéke, a szerény gazdálkodási eredmények, a pályázati önrészek hiánya összességében nem csak a 2009-2011 közötti beruházásokhoz nélkülözhetetlen uniós források lehívását lehetetlenítette el, de folyamatosan veszélybe sodorja a főváros gazdálkodási stabilitását is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Védelmet kér az ombudsman a munkatársainak

A lehető legmagasabb szintű jogi védelmet kéri az ombudsman magának és munkatársainak - áll Szabó… Tovább olvasom