Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Ma mutatja be ombudsmanjelöltjeit Sólyom László

Szerdán mutatja be Sólyom László köztársasági elnök az adatvédelmi- és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosi posztjának jelöltjeit a Sándor-palotában a parlamenti frakcióvezetőknek.
Az adatvédelmi ombudsman posztjára azért kellett jelöltet állítani, mert lejárt Péterfalvi Attila hatéves megbizatása; a jövő nemzedékek posztot már évek óta szorgalmazzák a civilek.Sólyom László korábbi jelöltjeiről legutóbb december közepén szavazott az Országgyűlés. Akkor sem Péterfalvi Attilát, sem Nagy Boldizsárt nem választották meg a képviselők. Az államfő a titkos szavazás után azt mondta: politikai döntés született, amely minden szakmai alapot nélkülöz. A szavazás eredménye ráadásul ellentétes volt a bizottságok korábban kinyilvánított véleményével. Péterfalvi Attila akkor azt mondta, csak a politikusok tudják megmondani, miért nem szavazták meg, hiszen korábbi szakmai munkáját jónak találták. Nagy Boldizsár azt mondta, sajnálja, hogy nem hallott szakmai érveket.

Azt, hogy most kiket jelöl Sólyom László, egyelőre nem tudni. A Jövő Nemzedékek ombudsmani posztjának létrehozását már 2000-ben szorgalmazta a Védegylet, és a civil szervezet kérésére Sólyom László jelenlegi köztársasági elnök készítette el a Jövő Nemzedékek országgyűlési biztosa intézményének létrehozására vonatkozó tervezetet. A kérdés két ciklusban is az Országgyűlés elé került, de csak 2007-ben jutott a megvalósítás közelébe. Tavaly tavasszal már megvolt a politikai konszenzus, így a parlament júniusban megszüntette az ombudsman általános helyettesének posztját azzal a magyarázattal, hogy ennek a helyére kerülne az új országgyűlési biztos, aki a felnövekvő generációk érdekeit fogja képviselni.

Olvasóink írták

  • 2. dodo 2008. január 16. 11:18
    „Amíg sólyom nem hajlandó szóbaállni a parlamenti pártokkal, egy jelöltjét sem fogadják el. Kár ennyire felsőbbrendű lénynek mutatnia magát! A megválasztása körülményeit látva el tudjuk bírálni milyen ember! Egyébként jól megvagyunk ombudsmanok nélkül is.”
  • 1. Cseter János 2008. január 16. 09:00
    „Az, hogy van e egyátalán "Ombudsman" vagy nincs ebben az országban szerintem mindenki úgy értékeli ahogy az tapasztalta.
    Ha a közeljövöben is csak azért lesznek, hogy legyen ilyenposzt is akkor sok értelme nincs! Nekem dr, Polt Péter és prof. dr, Göncöl Katali a hozzájuk küdött ügyintézésnél csupán mellébeszélt, mert nem volt bátorságuk a Jogi Maffiával szembeszállni a hivatali visszaéléseket felgöngyölni! Persze azóta már sok idő eltelt és azóta a Magyar Igazságszolgáltatás a bányászbéka szint körül üzemel! Nem véletlen az sem, hogy a "Törvényalkotás" kizárja a hétköznapi embereket a felsőbb szintű bírói döntéshozatal elől, ha nincs jogász aki fel merné kötni a liberóját ez alantas eljárás ellen!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Látogatási tilalmat rendeltek el négy dél-alföldi kórházban

Látogatási tilalmat rendelt el az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye több kórházban az influenza miatt. Tovább olvasom