Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Magyar Gárda demonstráció Pusztaegresen

Demonstrációt rendezett pénteken a Magyar Gárda a fejér megyei Pusztaegresen a roma bűnözés ellen. A demonstráció hírére több száz roma gyűlt össze a környező településekről. Összecsapás nem volt, igaz, a demonstrációt a megye összes településéről érkező nagy számú rendőr biztosította.
Múlt héten hirdetett tagtoborzót a magyar Gárda Pusztaegresen, plakátragasztás közben azonban a dunaújvárosi szakasz parancsnokát megpofozta egy helybeli roma férfi. Ezért a Magyar Gárda úgy döntött, hogy felvonul és koszorúz is pénteken, hogy felhívja a figyelmet a roma bűnözésre.

A polgármester a Művelődési Házba nem engedte be a gárdát így a futballpályán gyülekeztek. Közben a koszorúzás helyén a gárdistákat több száz roma várta, akik a környező településekről, főként Sárkeresztúrról érkeztek, azért, hogy ellensdemonstrációt tartsanak. A gárdisták parancsnoka nem vállalta a felelősséget a tagok testi épségéért, ezért a 15-20 gárdista autókkal vonult fel, nem gyalog.

A gárdisták az első és második világháború áldozatainak állított emlékművet koszorúzták meg. A koszorúzást hangos füttyszóval, kiabálással próbálták megzavarni a romák. A rendőrök sorfallal állták el az útjukat, majd az úttest két szélére terelték őket, hogy a gárdisták autóikkal visszamehessenek a futballpályára. Ezután kezdődött meg a tagtoborzás.

Pusztagres Sárbogárdhoz tartozik. A város képviselőtestülete hétfőn rendkívüli ülést tart. Az MSZP frakció indítványára az ülés napirendjére kerül az a határozati javaslat, amellyel a város közigazgatási területén nem kívánatosnak nyílvánítják a Magyar Gárdát.

Olvasóink írták

  • 12. zoltanz 2008. augusztus 04. 16:11
    „Jellemző a cigányra, hogy összesz@rja magát ha gerincessel találkozik. Ezért fél kegyetlenül a kutyától is. Falkába meg azért verődik, mert tudja jól, hogy a nagy rakás disznósz@r a legnemesebb termőtalajt is szétroncsolja. A sárbogárdi képviselőtestület tagjai meg vásároljanak napszemüveget, úgy szemléljék a magyarokat, a gárdát, figyelmesen tanulmányozzák az emberi tartást adó gerincoszlopot és magyar méltóságot. Aztán üljenek együtt mint testület és sz@rjanak maguk alá. A magyarok segítsége nélkül a saját ürülékükből sem tudnak kikászálódni. Hernyók.”
  • 11. Beth_ 2008. augusztus 03. 23:40
    „Ez a kép van az eltűnt szegedi kislánynál is :( ezt elnézték :)”
  • 10. hamphrey 2008. augusztus 03. 11:32
    „"A koszorúzást hangos füttyszóval, kiabálással próbálták megzavarni a romák."

    Na persze, ez nem rasszizmus? Egyébként jellemző, ha többen vannak, AKKOR támadnak.”
  • 9. kac 2008. augusztus 02. 22:37
    „Kár hogy kitiltják Sárbogárd körzetéből a Magyar Gárdát.:( Pedig ha sokat jönnének ide,akkor a cigóknak se lenne olyan nagy a szájuk.”
  • 8. almasándor 2008. augusztus 02. 21:58
    „Szerkesztő Úr/Hölgy!
    Nem egyezik a kép a szöveggel.”
  • 7. kiri01 2008. augusztus 02. 10:40
    „Akkor most ki fenyeget kit.
    Ebből a cikkből egyértelműen kiderűl, hogy ismét a cigók terrorizálnak antiszemita módon nem cigókat.
    Akkor ki is a fasiszta.
    Szerintem a cigók fasiszták.”
  • 6. brave 2008. augusztus 02. 10:05
    „troll vagy ork?-------a rettenthetetlen vitéz megszólalt!nem tudom miért van olyan érzésem hogy neked is csak itt van nagy szád?!gondolom te egyedül is kiállnál 30 cigó ellen szájhős!”
  • 5. Lacas 2008. augusztus 02. 07:23
    „Kedves Troll vagy Ork!

    Ha már olyan bátor vagy,sétálj te egyedül több száz roma közé.
    A gárdisták demonstrálni mentek figyelemfelhivó céllal és tiltakozásul a romák provokációi ellen nem pedig erőt fitogtatni”
  • 4. buga.jakab 2008. augusztus 01. 23:57
    „Hőzöngő romák! Gorombábban is lehetne mondani, de már így is kétséges, hogy a moderátor átengedi-e a szűrőn :(

    Mert ha egy csapat felvonul, hogy "futballhuligán drukkerek!" és erre ellenfelvonulással reagál egy csoport meccsrejáró, demonstrálandó, hogy ők azután "még véletlenül se!", akkor ki a hőzöngő?
    (Mert ugyebár egy pár vonatot, és egy pár metrót, és pár lelátópadot, és, és... megrongáltak a drukkerek; de "alig rongálta meg" valaki is a drukkereket.)”
  • 3. troll vagy ork? 2008. augusztus 01. 23:46
    „Ennyit a bátorságról rózsaszíntangás rettenthetetlen ,árpádsávos vitézek pont olyanok vagytok mint a cigányok,csak akkor jár a szátok ha többen vagytok, beszari paprikajancsik...:-DD”
  • 2. bitumen 2008. augusztus 01. 22:38
    „és mezitláb az aszfalton”
  • 1. Mil 2008. augusztus 01. 21:49
    „Hát ez nem egy jó pont, hogy autóval vonultak fel. Gyalog kellett volna.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megerőszakoltak egy nőt a Péterfy Sándor utcai kórházban?

Megerőszakoltak egy negyven év körüli nőt múlt csütörtökön, a Péterfy Sándor utcai kórházban,… Tovább olvasom