Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Magyarország teljesítette az IMF-szerződésben vállaltakat

Teljesítette Magyarország a nemzetközi hitelcsomaggal kapcsolatban az első félévre vállaltakat.
Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára hozzátette: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság tárgyalódelegációja várhatóan augusztus végén, szeptember elején érkezik ismét Budapestre a következő felülvizsgálatra.

Olvasóink írták

  • 7. LukSzusz 2009. augusztus 11. 20:51
    „Nyugodtan hátradőlhetnek a zsíros bankárok,a saját számlájuk megtelt,mi meg majd visszafizetjük,vaslapáttal.”
  • 6. walaki 2009. augusztus 11. 20:13
    „Magyarország teljesítette az IMF-szerződésben vállaltakat
    Igen, igen... Szétosztotta mindet a bankok között, akiknek már lassan elfogyott a százmilliós prémiumokra és a százmilliós végkielégítésekre félretett keretük, cserébe a forint erősödése ellenére se csökkentik a törlesztőrészletet, mindenfajta mendemondákra hivatkozva, ráadásul a kormány is az adót (és politikusi fizetéseket, meg állami cégek vezetőinek prémiumát) emeli, hogy szegény paraszt duplán, sőt triplán fizesse vissza azt amit a világ nagy szerencsejáték-barlangjaiban (NASDAQ, Dow Jones, stb...) eljátszott a világ krémje, na meg a "felelősségteljes" bankok elruletteztek egymás között....”
  • 5. keletaru 2009. augusztus 11. 17:10
    „Fizesse vissza aki felvette , mert én ezeket nem bíztam meg semmi ilyennel ! Üdv Kuci”
  • 4. dodó 2009. augusztus 11. 16:57
    „"...az Európai Bizottság tárgyalódelegációja várhatóan augusztus végén, szeptember elején érkezik ismét Budapestre a következő felülvizsgálatra..."

    A Gazda szeme hízlalja a jószágot!”
  • 3. KolompárRómeó 2009. augusztus 11. 14:07
    „Züper. Amit az elftarsak elloptak, azt most mi fizetjuk. Meg vagy 300 even at.”
  • 2. IVY 2009. augusztus 11. 13:19
    „Jobbat tudok: ne fizetssük vissza!
    Mit tudnak velünk tenni? Ledózerolják hazánkat tankokkal? A pusztaságot pedig bevetik sóval...?”
  • 1. Celtis 2009. augusztus 11. 12:46
    „Hurrá, vehetjük föl a következő tíz évnyi termelésünknek megfelelő kölcsönt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sokan képtelenek kifizetni a közüzemi díjakat

Az év közepén meghaladta a 22 milliárd forintot a lakossági földgázfogyasztók szolgáltatókkal szembeni tartozása. Tovább olvasom