Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Medence lefolyója szippantott be egy kislányt Hajdúnánáson

Nem hibázott a hajdúnánási uszoda vasárnap este, amikor a fürdő egyik medencéjének lefolyója beszippantott egy 10 éves kislányt - ezt állapított meg legalábbis a vezetőség belső vizsgálata.
Szincsák Géza, a hajdúnánási fürdő helyettes vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta: a személyzet semmiben sem hibázott, a szülők nem tartották be a házirendet.

A hajdúnánási uszoda gyógymedencéjének lefolyója vasárnap este, záráskor szippantotta be a 10 éves kislányt. A személyzet előtte többször felszólította a fürdőzőket, hogy hagyják el a medencét. A leengedés előtt az úszómesterek senkit sem találtak a 80-100 centiméter mély vízben. A kislány azután ugrott a medencébe, hogy a szivattyúk beindultak, annak ellenére, hogy gyereknek nem is szabad a gyógyvizes medencében tartózkodnia. A személyzet a helyszínen volt, így azonnal el tudták zárni a lefolyót és az édesanyával közösen kimentették a gyereket - tette hozzá Szincsák Géza.

A gyereket a debreceni Kenézy kórházba szállították megfigyelésre. A rendőrségre egyelőre még nem érkezett feljelentés az ügyben.

Olvasóink írták

  • 4. Minibusz 2008. július 03. 07:21
    „22:00-kor egy 10 éves gyereknek (is) ágyban a helye.
    Egyébként meg tutira veszem, hogy a fürdő alkalmazottját veszik majd elő.”
  • 3. hehe 2008. június 24. 13:51
    „... biztos csodagyerek voltam.... de
    10 évesen már volt annyi eszem, hogy tudtam, hogy mit jelent leereszteni a medencét.....

    a másik meg az, hogy amíg mindenki ki nem húzott a medence térből addig eszembe sincs megindítani a leeresztést, mert hátha van egy hülyegyerek a hülye szüleivel.....

    szerintem”
  • 2. Ilke 2008. június 23. 23:06
    „Hülye szülők!!!!!!!!!!!”
  • 1. Noci 2008. június 23. 15:50
    „Tragedia is törtenhetett volna, ez egyszer nagy szerencsejük volt..”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alapvetően biztonságosak a magyar élelmiszerek

A magyar élelmiszerbiztonság alapvetően jó, problémák elsősorban a feketekereskedelemmel, illetve a… Tovább olvasom