Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Megöltek egy százhalombattai házaspárt

A bűncselekmény elkövetésével összefüggésben egy Budapesten született százhalombattai férfit keres a rendőrség.
Két holttestet találtak egy százhalombattai családi házban szerda délután. A házaspár bűncselekmény áldozata lett, a tettest keresik - közölte honlapján a rendőrség.

Tájékoztatásuk szerint a rendőrök állampolgári bejelentés alapján mentek be a lakásba, és ott egy 57 éves nő és egy 65 éves férfi - egy házaspár - holttestét találták. Az orvos szakértő megállapította, hogy a két ember bűncselekmény áldozata lett.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya ismeretlen tettes ellen indított eljárást emberölés miatt.

A rendőrségi közlemény szerint a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben egy Budapesten született százhalombattai férfit keresnek. A police.hu-n közzétették a nevét, fényképét, és kérik, hogy aki a tartózkodási helyével, illetve a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon, vagy hívja a 06-1-236-2883-as számot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható rendőrségi telefonszámok valamelyikén.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szomszéd autója bánta a barátnők vitáját - fotó

Ittasan veszett össze lakótársával egy 26 éves nő, aki aztán mérgét a szomszéd kocsiján vezette le. Tovább olvasom