Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Mohácsi cigányozással vádolta Cozmát

Az MKB Veszprém kézilabdacsapata levélben reagált Mohácsi Viktória kijelentésére, amit a napokban a köztelevízió egyik műsorában hangoztatott. Az SZDSZ-es EP-képviselő azt mondta: Cozma cigányozott a gyilkosság estéjén.
Súlyosan sértik Mohácsi Viktória kijelentései Marian Cozma emlékét – írja Magyarády Péter, az MKB Veszprém KCV elnöke abban a levélben, amelyet az SZDSZ-es EP-képviselőnek küldött, de a klub honlapja fórumán is közzétett. A klubelnök levelével azokra a kijelentésekre reagált, amelyeket Mohácsi a napokban a köztelevízió egyik műsorában hangoztatott.

Mohácsi Viktória a klubelnök szerint olyan kijelentéseket is tett a köztelevízió A szólás szabadsága című minapi műsorában, amelyek „végiggondolatlanok, megalapozatlanok, indokolatlanul és méltánytalanul torzítják a Veszprémben történteket".

A kézilabdacsapat elnöke azért fogalmazott levelet Mohácsinak, mert ezeket a kijelentéseket „nem lehet szó nélkül hagyni". Az elnök levele szerint az első, minden szempontból kifogásolható Mohácsi-állítás: „…azért történt (a bűncselekmény), mert cigányozott Cozma feltehetőleg, vagy nem tudom, ott mi volt a motiváció, de ott egy diszkóverekedés történt…" Ennek a mondatnak köze sincs a valósághoz – áll a levélben, amely felhívja Mohácsi figyelmét arra is, hogy a képviselő asszony „más helyzetekben – többször, több ízben kifogásolta, ha valakik hasonló esetekben bizonyíték nélkül tettek ilyen megállapításokat" – a politikus által „képviselni" kívántak hátrányára.

Mohácsi Viktória kijelentései Súlyosan sértik Marian Cozma emlékét – írja Magyarády Péter
Mohácsi Viktória kijelentései súlyosan sértik Marian Cozma emlékét – írja Magyarády Péter

„Azt gondolom, meggyőződésen alapulónak ezt a megítélését csak akkor tekinthetem, ha azt önmagára vonatkoztatva is kötelezőnek tartja. Jelen esetben azonban ennek épp ellenkezője történt" – áll a levélben. A klubelnök szerint a bűncselekmény nyomozása során fel sem merült, hogy Marian Cozma „cigányozott" volna, vagy hogy „diszkóverekedésről" lett volna szó. „Marian Cozma véletlenül sem cigányozott, társai sem. Nem volt szó semmiféle diszkóverekedésről: az áldozatok véletlenszerűen és vétlenül váltak áldozattá" – állítja Magyarády.

A klubelnök határozott álláspontja az, hogy egy tragédia kapcsán rasszista vagy egyéb indulatokat kelteni súlyosan elítélendő. Ez azonban minden irányból érvényes. Mohácsi Viktória idézett kijelentését pedig „a legjobb indulattal" is csak hangulatkeltésnek tudja látni, amivel szemben a tiltakozás ugyanúgy kötelező. „Egy tragédia ürügyként való felhasználása ugyanis (akár politikai célra vagy előnyszerzésre, akár ideológiák alátámasztására, akár taktikai okból, akár pedig elfogultságból vagy vakhiten alapuló „meggyőződésből" történik…) mindig elvtelen, mindig etikátlan és mindig embertelen" – fogalmaz a sportvezető, aki azt is kifogásolta, hogy az SZDSZ-es politikus a műsorban kijelentette: „Az egyik diszkóverekedés, a másik egy ártatlan gyerek…" Magyarády Péter szerint ez nem így van. „Az egyik gyilkosság – és a másik is az. Az egyik ártatlant ért vétlenül – a másik is. Mindkettő ember volt. És embert ölni bűncselekmény. Csak így, egyszerűen. A torz különbségtétel (ha értem is az Ön indíttatását…) értékrelativizmusnál többet nem eredményez" – írja.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kalapáccsal verték agyon a kisbabájukat

Szörnyű gyilkosság miatt ült a vádlottak padján egy fiatal pár. Brigitta és Attila megfojtották és… Tovább olvasom