Délmagyar logó

2017. 01. 25. szerda - Pál -4°C | 1°C Még több cikk.

MSZP: a Fidesznek nyolc is év kevés volt a felkészülésre

A Fidesznek nyolc év is kevés volt ahhoz, hogy felkészüljön a kormányzás első nyolc hónapjára - mondta Mesterházy Attila az MSZP választókerületi elnökeinek tanácskozásán elhangzottakat összegezve szerdán sajtótájékoztatón.
A szocialista párt elnöke az elvesztegetett lehetőségek, valamint a demokrácia és a jogállamiság lebontásának időszakaként értékelte a kormányváltás óta eltelt hónapokat, amelyeket szerinte rögtönzés, kapkodás és több kaotikus döntés jellemzett.

Hozzátette, a választókerületi elnökök részvételével tartott tanácskozáson általános vélemény volt, hogy az elmúlt időszak gazdaság- és társadalompolitikai döntései sok kárt okoztak, mint ahogyan a kormányzat stílusa is.

De van remény - mondta az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntésére utalva, amelyben a testület alkotmányellenesnek mondta ki a kormánytisztviselők indoklás nélküli elbocsátását engedélyező rendelkezést. Arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be az indoklás nélküli elbocsátásokat, hiszen - magyarázta - amit az Ab alkotmánysértőnek talál, az ma is alkotmányellenes, nem csak május 31-től, attól a naptól, amikor a tilalom hatályba lép. Kitért arra is, hogy az MSZP jogsegélyszolgálata az indoklás nélkül elbocsátottak rendelkezésére áll.

Mesterházy Attila üres, konkrétumok nélküli beszédnek nevezte Orbán Viktor hétfői parlamenti felszólalását, amelyből nem derült ki, hogy a kormány milyen intézkedésekre készül. Szerinte a kabinet, miközben csúszik a konkrét döntésekkel, elődeire mutogat, és szimbolikus ügyekkel próbálja elterelni a figyelmet.

Kifogásolta, hogy feltehetően a tervezett 3,8 százalékosnál nagyobb lehetett tavaly a költségvetési hiány, hogy a kormány máris 250 milliárdos zárolást hajtott végre az idei büdzsében, illetve hogy januárban 93 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.

Szólt arról, hogy egyes értesülések szerint a kormány a svéd nyugdíjmodell bevezetését fontolgatja, ami - vélekedett - az egyes ellátások mellett a nyugdíjszínvonalat is veszélybe sodorná.

Elmondta, a választókerületi elnökökkel tartott konzultáción megállapodtak: az MSZP mindent megtesz azért, hogy napirenden tartsa a munkahelyteremtés és a társadalmi különbségek csökkentésének ügyét, és elsősorban ezekkel összefüggésben tesz javaslatokat a jövőben. A szocialisták emlékeztetni fogják a kormányt az ígéreteire - tette hozzá az MSZP elnöke, hiányolva a többi között a nemzeti eszközkezelő létrehozását.

Mesterházy Attila kiemelte, hogy az MSZP, amint lehetősége lesz, minden antidemokratikus, a jogállamiságot sértő intézkedést vissza fog vonni. Azt is mondta, "senki sem vetemedhet arra, hogy leváltsa a harmadik magyar köztársaságot" és a saját képére próbálja formálni a politikai rendszert.

Kérdésre válaszolva reagált arra, hogy Puch László pártigazgató a FigyelőNetnek adott interjúban úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc platformja "párt a pártban", és felvetette azt is, hogy a volt miniszterelnöknek talán az MSZP-re kellene hagynia a baloldal képviseletét, ő pedig megalakítaná a maga liberális-demokrata pártját. Mesterházy Attila azt mondta: úgy látja, a korábbi kormányfő platformot szervez, és azt kívánja, hogy az sikeresen lássa el tevékenységét, mert így tud hozzájárulni az MSZP sikeréhez.

Hozzátette: mindenkinek, aki azért dolgozik, hogy a párton belül megindult radikális változás végbemenjen, illetve tesz azért, hogy a kormány intézkedéseit kemény kritikával illessék, helye van az MSZP-ben.

Olvasóink írták

  • 8. szilléri 2011. február 17. 08:36
    „Amit nyolc év alatt elszabtak egy év alatt nem lehet helyrehozni. Bár a Fidesz is gyengén kezdett.
    Az első közel egy év lázas semmittevéssel telik.”
  • 7. CID 2011. február 16. 22:58
    „Persze Apátfalvi, persze.”
  • 6. Apátfalvi** 2011. február 16. 22:42
    „Az mszp-s rablóhorda egyre minősíthetetlenebb és bicskanyitogatóbb kijelentésekkel támad. 8 év alatt teljes pusztulásba taszították hazánkat. Magyarországnak most egy jobboldali kormányra van szüksége.”
  • 5. CID 2011. február 16. 21:08
    „"MSZP: a Fidesznek nyolc is év kevés volt a felkészülésre"

    Én nem beszélni magyar. Ez most itt mit is jelent ? :)”
  • 4. igazságkereső 2011. február 16. 19:37
    „Én csak annyit írtam: nyolc hónap alatt nem lehet teljesen rendbe hozni azt,amit 8 év alatt nagy sikerrel tettek tönkre a lakosság kárára! Kell felétek részleteznem, mert egyébként úgy tűnik,mintha nem értenétek,hogy mi történt itt Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai trió működése alatt.lehet,hogy nem sok,de több ezer milliárd forint tűnt el-és ki az országból,ráadásul a külföldi érdekeltségű bankok (leánybankok) is rendesen lehúzzák Magyarország lakosságának egy igen jelentős részét,miközben ők az általuk gerjesztett "devizaválság" közepette 350 milliárd forint tiszta nyereségre tettek szert.Tisztességtelenségük okán ma Magyarországon nagyon sokan estek bele a csapdájukba, és viszik az autókat,lakásokat és még mindezeken felül több milliót számláznak ki az ügyfélnek,kik közül sokan már lehet,hogy a híd alatt laknak!”
  • 3. történész 2011. február 16. 18:46
    „igazságkereső
    Tudod most 1:1 A morális ember látja mit művelnek kormányunk egy és oszthatatlan pártagjai. Nincs most már különbség közöttük.A baj az ha valaki hatalom közelébe kerül ugyan ilyen ember lesz mint ezen két párt él katonái. nem érdekli őket önmagukon kívül senki és semmi.”
  • 2. ferdzso 2011. február 16. 18:40
    „"1" Keresd tovább az igazságot! Valószínűleg, Nálad ez a baj "csapódott le". Nem, mintha Mesterházinak adnék igazat, de van itt baj, nem kevés, ezen kívül is. A "nyolc" előtt is voltak "kis rakások", ne feledd, hiszen, ha nem, akkor 1998.-után négy évvel, nem szavaztak volna másra.(Baj, hogy nyolc éven át még gyűlt az a "kupac", amihez csak tesznek hozzá most, is, csak a "kupac" gyarapodik.) Húsz éven át hitegettek, hogy most nehéz, de "egy-két" év, és jó lesz, a választók, végig maradtak hiszékenyek. Közben pedig elmúlik az élet, és unokáink is hinni fognak egy-egy kiváló szónok szavainak, nagy nélkülözések közepette, mosolyogva, mert hinni kell! Lesz még szép jövőnk.;. lesz... lesz.... lesz....-lesz??!”
  • 1. igazságkereső 2011. február 16. 18:15
    „Amilyen rombolást végzett az MSZP-SZDSZ konglomerátum 2002-2010 között,azt rendbe hozni nyolc hónap alatt fizikai képtelenség, azért meglehetősen ostoba a megállapítása Mesterházy Attilának.Egyébként Ő is ennek a társaságnak volt tagja, tehát pontosan tudja, hogy mi folyt 8 évig.2008 őszén a bankok előre megfontolt szándékkal tönkretettek ebben az országban legalább 6-800.000 embert az általuk az ügyfelekre erőszakolt virtuális svájci frank hiteleikkel,most meg megy az árverezés,kilakoltatás, azaz a további haszonszerzés,mert amit eddig összeszedtek ( 350 milliárd forint tiszta nyereség) ezek szerint mégis kevésnek bizonyult!Ebben az időben pedig Mesterházy Attiláék voltak hatalomban Dávid Ibolyáék háttértámogatásával!Ideje lenne kedves Mesterházy Attila a parasztvakítást végleg befejezni!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cserbenhagyta áldozatát, majd meg akart lépni az országból

Cserbenhagyta életveszélyesen megsérült áldozatát, majd távozni akart az országból szerdán egy ukrán… Tovább olvasom