Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

MTV, Duna TV: elfogadhatatlan a koncessziós díj csökkentése

Pereket indíthat a Magyar Televízió és a Duna Televízió, ha az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csökkenti a két országos kereskedelmi tévé koncessziós díját.
A televíziók vezetői erről hétfői sajtótájékoztatójukon beszéltek. Mindkét közmédium arra kéri az ORTT-t, hogy álljon ki a közszolgálati médiumok normatív finanszírozása és függetlensége mellett. Cselényi László, a Duna Tv elnöke szerint, ha ez nem történik meg, az évek óta rekordnyereséget termelő, külföldi tulajdonú, országos kereskedelmi televíziókat juttatnák anyagi előnyhöz. A döntés a közmédiumoktól vonna el nagyjából egymilliárd forintot, ebből a Duna Tv-t 300 milliós veszteség érné, amivel a közszolgálati feladatok ellátását, a demokratikus értékek érvényre juttatását korlátozná - tette hozzá.

A Duna Tv évek óta 2,8 milliárd forintból gazdálkodik és még az inflációt sem követi a finanszírozás. A tervek szerint, ebből vonnák el a 300 millió forintot. Ha ez megtörténik, komoly veszélybe kerül a műsorkészítés. Ez kegyelemdöfés lenne a társaság számára.

Megoldást az hozhatna, ha a nagy kereskedelmi televíziók indokolatlanul nem kapnának állami támogatást. Ha nem marad más megoldás, akkor bírósághoz, vagy akár az európai uniós fórumokhoz is elmegy a Duna Televízió - mondta Cselényi László, a közmédium elnöke.

A Duna Televízió és az MTV a napokban közös nyilatkozatot tett közzé, ebben egyebek mellett azt írják: A Magyar Televízió és a Duna Televízió közös álláspontja szerint indokolatlan, szakszerűtlen, jogszerűtlen, ezek miatt pedig elfogadhatatlan lenne, ha az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csökkentené a kereskedelmi televíziók koncessziós díját. A parlament által felügyelt médiahatóság egy ilyen döntéssel ugyanis ellehetetlenítené a közszolgálati televíziók működését, miután a külföldi tulajdonú kereskedelmi tévék koncessziós díjának megfelezése nyomán megfeleződik az összeg, amit a két közmédium a koncessziós díjból kap. A közmédia függetlenségének és normatív finanszírozásának fenntartása ugyanakkor olyan európai uniós elvárás, amellyel nem helyezkedhet szembe egyetlen testület sem - olvasható a közös nyilatkozatban.

A koncessziós díj csökkentésének szükségességéről

Az RTL Klub sajnálja, hogy az állami finanszírozású műsorszolgáltatók vezetői nem érzik, hogy a hazai televíziós piac átalakult, így a két földi sugárzású kereskedelmi csatorna kevésbé képes az iparág intézményrendszerének részleges finanszírozására - tájékoztatta a csatorna közleményében hétfőn a Független Hírügynökséget. Az RTL Klubtól befolyó koncessziós díj a hatályos médiatörvény szerint nem a közszolgálati csatornák büdzséjét növeli, így a koncessziós díj mértékének esetleges csökkentése nem vonna el tőlük forrást - áll a dokumentumban.

Az RTL Klub szerint a jelenlegi rendszer fenntartása verseny és piacellenes, ez pedig nem lehet érdeke egy olyan cégnek sem, amely hisz a szabad versenyben. A közszolgálati csatornák működetése állami feladat, ezért ezeknek a műsorszolgáltatóknak az állammal kell rendezniük működésük alapjait. Az RTL Klubtól befolyó koncessziós díj a hatályos médiatörvény szerint nem a közszolgálati csatornák büdzséjét növeli, így a koncessziós díj mértékének esetleges csökkentése nem vonna el tőlük forrást. A Magyar RTL-től befolyt koncessziós díj a Műsorszolgáltatási Alapba kerül, amelynek felhasználásáról az ORTT dönt. Ebből tartja fenn saját intézetét, az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézetet, valamint támogat helyi televíziókat, határon túli színházi fesztivált, és a törvény szerint ebből kellene támogatnia a digitális átállást is. Az RTL Klub, amely több száz dolgozónak ad munkát, éves szinten több milliárd forint adót fizet a költségvetésbe a törvények betartásával és továbbra is magyarországi sugárzással képzeli el a jövőjét a magyar piacon.

A közlemény szerint sokan úgy értelmezik, hogy a koncessziós díj csökkentésének igényét az RTL Klub egyszerűen a gazdasági világválsággal indokolja. Azonban az elsődleges indokok a válságtól függetlenek. Az Európában példátlanul és egyedülállóan magas műsorszolgáltatási díjak irreálisak, bármely nemzetközi összehasonlításban kiugrónak számítanak - írják. Az elmúlt években más uniós országokban (például Nagy-Britanniában) jelentősen csökkentették a műsorszolgáltatási jogosultságért fizetendő díjat - áll a közleményben.

A kereskedelmi csatorna szerint a jelenlegi, a magyar televíziós piacon a nagy csatornákat átlagon felül sújtó gazdasági válság csak ezt, az egyébként is irreálisan magas terhet tette még elviselhetetlenebbé. Ebben a gazdasági helyzetben az ilyen többletterhek finanszírozására a vállalat nyereségéből már nincsen mód, azaz az ezekhez szükséges forrás csak létszámleépítéssel és a műsorokra fordított kiadások drasztikus csökkentésével teremthető elő. Az RTL Klub álláspontja, hogy a gazdag, nemzetközi színvonalú televíziós kínálatnak éppen a műsorszolgáltatási díjak érintetlenül hagyása ártana.

Olvasóink írták

  • 2. sörpocak 2009. május 12. 06:53
    „Én is úgy gondolom, hogy teljesen felesleges 4 közszolgálati csatorna. Ezekből 3 meg nem ius fogható szabadon, földi sugárzással, csak műholdvevővel, és tudtommal a duna, dunaII elsősorban a külföldi magyaroknak szól. Ha tudnak normális műsort sugározni, akkor volna jogos a felháborodásuk. De így? Ha csak 2-t megszüntetnének, vagy összevonnának-hiszen a két dunán ugyanolyan struktúrális műsorok vannak-,akkor meglehetne spórolni rengeteg forintot. De ez megint senkinek nem érdeke.”
  • 1. rozator 2009. május 12. 06:38
    „MTV-1,MTV-2, Duna tv, Duna tv autónomia! Nem sok ez egy kicsit? Elég lenne 2 közszolgálati csatorna, de normális!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Személycserék a pécsi önkormányzati hivatalokban

Pécs - Az önkormányzati hivatalok több posztján is személycserét tervez Páva Zsolt, Pécs új… Tovább olvasom