Délmagyar logó

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 19°C | 30°C Még több cikk.

Nem ünnep, inkább szomorú emlékezés

Hol vannak a fiatalok? – kérdezte Sólyom László a Szegedi Tudományegyetem szenátusának 1956 jubileumi ünnepi ülésén. Az ilyen összejövetelre ritkán látogató diákok 1956-os színdarabot próbáltak, filmet néztek, emlékkiállítást rendeztek, vagy éppen interjút készítettek az egykori szemtanúkkal – például a szegedi Tisza Lajos Könnyűipari szakközépiskolában. A beszélgetőtársunkká szegődött nyolc ifjú közül legalább hat szívébe zárta 1956-ot.
Nem csak egyetlen hét ünnepi programja szól 1956-ról a szegedi textilipari szakközépiskolában. Fotó: Karnok Csaba
– Az augusztus 20-i állami ünnepen ott az alkotmány, van minek örülni. De 1956-ra inkább emlékezni kell – jelenti ki Farkas Krisztina, akinek szinte könnybe lábad szeme, mikor mondja: meghatódik és szomorú, ha eszébe jut, ötven éve mennyire sokan haltak meg a hazáért.
– Az iskolai szünetnek örülünk, de hogy miért is kell ünneplőbe öltözni, azzal nem törődünk – én is csak ötödik osztály táján kérdeztem meg, mi történt 1956-ban – idézi saját emlékeit Almádi Róbert.

– Nem úgy megyek egy ünnepélyre, hogy élvezni fogom, de például egy film segít elképzelni, ötven éve miért is féltek még egymástól is az emberek, miért volt meggondolandó még az is, hogy viccelődjenek – folytatja a gondolatsort Csányi Ágnes. Indoklásképpen pedig sorolja: a mostani iskolai Tisza-napon a diákseregnek vetítették a Csocsó, a 6:3 és a Tanú című filmet, ami után már könnyű volt megoldani az 1956-os totót.
– Az iskolai irodalmi pályázatra azért készítettem el a három interjút, mert érdekelt, mi történt ötven évvel ezelőtt – mutatja díjnyertes dolgozatát Barta Beáta, s fel is olvassa a számára legmegrázóbb történetet a tiszakécskei sortűz egyik túlélőjének szavait idézve.

– Valaki rászólt nagyapámra, aki 1956-ban volt szigorló orvos, mert egy orosz katonát ugyanolyan lelkiismeretesen ellátott, mint a magyart – érzékeltet egy konfliktusos helyzetet Egyed Katalin. – Nagyapa azt mondja, 1956-ban nem vett részt semmiben, mert „szájára lakatot tett a szerelem".

– Nincs ötvenes évekbeli hangulat, ezért nem tudom, elmennék-e tüntetni, vagy harcolnék-e a túlerő ellen, odaadnám-e az életemet a hazáért – hárít minden kérdést Gyuricza Máté.
– Most is van ok az utcára menni és tiltakozni – kontráz Ági, aki szerint nagyon sok a párhuzam az ötven évvel ezelőtti október és a most szeptember óta tartó kormányellenes tiltakozás között.

– Fölösleges az ilyen „harcolj a békéért" típusú kiállás – érzi megszólítva magát Vass Orsolya, aki azt mondja: nem tapasztalja, hogy „a fiatalok kezében az ország sorsa", mint ahogy az idősebbek mondják. Szerinte nem érdemes tanulni, tandíjat fizetni, ha diplomával is csak a munkanélküliek számát gyarapítaná.

– Kár, hogy politikai színezete van ennek az ünnepnek. Most is azon marakodnak, az állami ünnepen kié legyen a Kossuth tér – kapcsolódik a beszélgetésbe Juhász Renáta. – Pedig ez az ünnep nem arra való, hogy egymást túlkiabálják, inkább összefogásra kellene ösztönöznie. Mert a szovjet megszállás következményeit még mi is szenvedjük.

– Lehet békésen is tüntetni – keresi a kompromisszumot Kriszti. – Főleg, hogy ugyanazt akarjuk, mint az ötvenhatosok: jobban élni, több szabadságot, és hogy ne adósodjon el az ország. Nem szégyellem: bármit megtennék a hazámért! Az iskolanapi versmondó versenyre is Adyt választottam, át is éltem a Szép magyar sorsot...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A város és az egyetem együtt emlékezik

Az ötvenhatos programsorozat nyitányaként Sopronban Fodor Tamás polgármester és dr. Faragó Sándor,… Tovább olvasom