Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Orbán: 163 év után is hűek vagyunk a március 15-i eskühöz

Budapest - A március 15-i eskü, a "rabok tovább nem leszünk", olyan fogadalom, amellyel 1848 óta minden magyar tartozik minden magyarnak - mondta Orbán Viktor kedden, a nemzeti ünnep napján Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén.
A miniszterelnök hangsúlyozta: 163 év után is hűek vagyunk az eskühöz, ma is ehhez tartjuk magunkat.

Esküt tenni közösen és egymásnak azt jelenti, hogy bárhogy fordul is a világ, ki fogunk állni egymásért. A nemzet közös esküje azt jelenti, hogy minden magyar ki fog állni minden magyarért, minden magyar közösen, együtt ki fog állni Magyarországért - fogalmazott Orbán Viktor, aki nagy tömeg előtt elmondott, többször tapssal megszakított ünnepi beszédét a Fidesz-KDNP alkotmányjavaslatából idézve azzal kezdte: "legyen béke, szabadság és egyetértés".

A kormányfő azt mondta, a 48-as magyarok halált megvető bátorsággal meg is tették, amit vállaltak, és ez a kiállás tette lehetővé, hogy elérjék céljukat. Alapjaiban megújították Magyarországot, amely soha többé nem süllyedt vissza a feudális viszonyok közé - hangoztatta.

Hozzátette, azóta is így történik mindig, így történt 1956-ban, 1990-ben és 2010-ben is: amikor a hatalom nem képes többé felelősen szólni, nem tud többé az igazság nyelvén beszélni, amikor hamis ideákat hirdet, és egyetlen igazi célja a hatalom megtartása, akkor a magyarok kiállnak országukért.

Amikor eluralkodik a felelőtlen cselekvés, az önsorsrontás, a csalás, a könnyű meggazdagodás reménye, akkor érvénybe lép a '48-as eskü, akkor egyetlen pillanat alatt elviselhetetlenné válik a sanyargatás - fogalmazott, hangsúlyozva: ilyenkor a magyarok összeszedik magukat, kiállnak hazájuk mellett, és bekövetkezik Magyarország teljes megújulása, miként bekövetkezett 1848-ban is, amely mindmáig a magyarság újkori történelmének legsikeresebb megújulását hozta el.

Így ünnepeltek a fővárosban március 15-én. Fotó: MTI (galéria)

Orbán Viktor felidézte: a '80-as évek végén is sokan voltak, akik nem hitték, hogy a diktatúra az ő életükben véget érhet, de voltak, akik hittek abban, hogy létezik a "túlpart", egy másik, szabad Magyarország, amelyre rátalálunk, ha eljön az idő. Ez tette csodálatossá a rendszerváltás idejét, szerettük volna hinni, hogy a szovjet csapatok hazaküldésével, a demokratikus választásokkal, a gazdaság felszabadításával meg is érkezünk abba a másik Magyarországba, amely erős és sikeres - folytatta, megjegyezve: hamar észre kellett vennünk, hogy mégsem érkeztünk meg, "a múlt színei, arcai, levegője" bukkantak elő, nem sikerült elszakadni a diktatúra 40 évétől.

Szavai szerint olyan országgá, néppé lettünk, amelynek még azokra a legegyszerűbb kérdésekre sem voltak közös válaszai, hogy kik vagyunk, mit akarunk kezdeni az ezer évünkkel, mi köt össze bennünket, mi tesz egy nemzetté, vannak-e közös céljaink és terveink egymással a jövőben. Ezek, mint mondta, húsz év óta megválaszolatlan kérdések voltak, ezért nem voltunk képesek egy új alkotmányt sem összehozni.

Tovább kerestük azt a Magyarországot, amit megálmodtunk; néha úgy éreztük, megtaláltuk, de a vége mindig csalódás lett - részletezte, megjegyezve: a csalódottság a magyar élet alapérzése lett, és hitünk is apadni kezdett.

A tavalyi év megmutatta, hogy rossz helyen kutattunk: az igazi, a 48-as, az 56-os, a szabad Magyarország nem található meg az ideológiák és az elméletek világában, nem találunk rá sem brüsszeli, sem más fővárosok szabásmintáiban, és a pártalkuk iránytűje sem vezet el hozzá - jelentette ki a miniszterelnök.

Rögzítette: az a Magyarország, amelyet keresünk, amelyben élni szeretnénk, annak a világnak a tervrajza, amely a saját otthonunk lehet, itt van közöttünk, itt él bennünk, nem kívül, hanem belül kell keresnünk. Így és ezért találtak egymásra a magyarok a tavalyi választáson - hangsúlyozta Orbán Viktor.

"Kiálltunk azért, hogy véget vessünk a reménytelenség éveinek, velük együtt véget érjen az átmenet húszéves korszaka. Kiálltunk azért, hogy Magyarországon végre a magyarok érdeke legyen az első, kiálltunk az országért, amikor rendben és méltó módon elbúcsúztunk a Nemzetközi Valutaalaptól, kiálltunk a magyar emberekért, amikor kivetettük a bankadót és a válságadót, kiálltunk Magyarországért, amikor az árvízzel kellett küzdeni, amikor a vörösiszap árasztott el bennünket, kiálltunk, amikor vissza kellett szerezni a nyugdíjrendszert a tőzsdecápák kezéből, és kiálltunk Magyarországért az Európai Unióban, amikor alantas és hazug támadások érték hazánkat, amelyeket itthonról szerveztek a magyarok lejáratására" - sorolta a kormányfő.

20 ezren ünnepeltek együtt a fővárosban. Fotó: MTI (galária)

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a kommunizmus európai betörése óta a magyarok minden európai nemzetnél többet harcoltak, több áldozatot hoztak a szabadságért és a függetlenségért. "Eskünkhöz híven nem tűrtük el 1848-ban, hogy Bécsből diktáljanak nekünk, nem tűrtük el 1956-ban és 1990-ben sem, hogy Moszkvából diktáljanak, most sem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy bárhonnan bárki is diktáljon nekünk" - jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, hogy a nemzetiszocializmus és a kommunizmus ideológiájának feltalálói között egy magyar nevet sem találni, így senkitől sem lehet eltűrni a kioktatást, és mindenkitől elvárják, hogy Magyarországnak és a magyaroknak megadja a kijáró tiszteletet. Szavait nagy tapssal fogadta a többezres tömeg.

A miniszterelnök megismételte: a határozott és egységes kiállással 2010-ben lezárták az átmenet korszakát, megtalálták a Magyarország teljes megújulásához vezető utat. "Megértettük, hogy szükségünk van egy új alaptörvényre, amellyel húsz év bolyongás után végre megállapodhatunk (...) amely nem csak közös életünk kereteit adja meg, de a nemzeti hitvallás mondataival válaszol a húsz év óta nyitott kérdéseinkre is - egyszerűen, világosan, őszintén, ahogy illik hozzánk" - mondta, kiemelve: ideje, hogy az államélet legmagasabb szintjén hangozzanak el olyan kijelentések, amelyekre "évtizedek óta várunk".

Ezt követően több részt is idézett Orbán Viktor a Fidesz-KDNP által benyújtott alaptörvény-javaslat első részéből, a nemzeti hitvallásból. "Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. (...) Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét" - idézte példaként. A tömeg éljenzéssel fogadta azt a részt, amely arról szól, hogy nem ismerik el "az 1949. évi kommunista +alkotmány+ jogfolytonosságát".

"Csak akkor leszünk szabadok, ha igazán önmagunk leszünk, ha nem elégszünk meg azzal, hogy mások által ránk kényszerített, a természetünktől idegen karosszériában szorongjunk" - figyelmeztetett a miniszterelnök, megjegyezve: most nincs olyan külső kényszer, amelynek ne lehetne ellenállni: "most van erőnk, esélyünk és lehetőségünk, hogy megtaláljuk Magyarországnak azt a formáját, amelyet csak a magyarok vérmérséklete, életfelfogása és ízlése alakíthat ki".

Orbán Viktor ünnepi beszéde 2011. március 15-én

Orbán Viktor szerint az 1848-as eskühöz tartják magukat akkor is, amikor az új alkotmány megalkotásával megtestesítik mindazt, ami egyszerre felel meg a XXI. század kihívásainak, a magyarok ösztöneinek és a magyar szellem természetének. "Az új alkotmányt közösen kell létrehoznunk, ezért fontos, hogy részt vegyen benne mindenki, aki elkötelezettséget érez azért, hogy Magyarországnak végre valóban magyar alkotmánya legyen" - hangsúlyozta.

Kiemelte ugyanakkor, hogy az ország felemelkedéséhez nem elég az új alkotmány, "a jól megépített hajótest", "nagy teherbírású hajtóművekre" is szükség lesz. Kell hozzá a Széchenyi-terv, a Széll Kálmán Terv és az országos munkaterv is, amely mindenkit visszahoz a munka világába, akit csak lehet - sorolta, hozzátéve, hogy ha sikerül leküzdeni az országot víz alá nyomó adósságterhet, megindul Magyarország megállíthatatlan felemelkedése, "magunk mögött hagyjuk a napi megélhetésért folytatott küzdelmek idegőrlő megpróbáltatásait, (...) látni fogjuk a lehetőségeinket". Kijelentette: nem fogják visszaengedni a múltat, "újra olyan reményeink és céljaink lehetnek, amelyek naggyá tesznek egy nemzetet, ismét meg lehet majd bízni az adott szóban, a munkának becsülete lesz, a bűn elnyeri büntetését, az érdem a jutalmát".

"Csak szabad emberek alkothatnak szabad társadalmat, ezért fel kell szabadítani magunkat hibáink és bűneink alól is. (...) Ne csak a politikát, ne csak a gazdaságot, de magunkat is újítsuk meg, hogy szabadon láthassuk el feladatainkat. Ahogy a világnak jót tesz a megújulás, nekünk is hasznunkra válik majd. Dicsőség a 48-as hősöknek! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" - zárta a közönség által nagy tetszéssel fogadott ünnepi beszédét Orbán Viktor.

Olvasóink írták

74 hozzászólás
  • 74. queenmargareth 2011. március 17. 18:35
    „húúúú és engem nagyon letámadtak, mikor csak az utolsó hozzászólásokból én is ilyet írtam, amire azt kaptam, de örülök, hogy ennyi embernek azonos a véleménye.”
  • 73. Morpheus_RexXx 2011. március 16. 16:32
    „81. macs 2011.03.16. 14:29
    Te sem? akkor már 2en tutira így vagyunk ezzel... :)”
  • 72. macs 2011. március 16. 14:29
    „Furcsa ez az Unió elleni hang. OV az Unió vezetője, igaz csak fél évig, de jelenleg az. A Széchenyi tervben az uniós forrásokat pályáztatják meg a magyar vállalkozókkal. Az uniónak köszönhetően akadálytalanul járhatunk-kelhetünk, dolgozhatunk, tanulhatunk Európában.
    Nem értem miről beszél.”
  • 71. mazsolaszolo 2011. március 16. 13:29
    „Elképzelni sem tudom, hogy ez a féleszű ugyan kire gondolhat "bizonytalan brüsszeli figurákra", de azt tudom, hogy bizonytalan brüsszeli figurák csak elvétve vannak, míg otthon hatalmi berkekeben, szinte csak azok. Tehát summa summárum: megint otthon kéne először a ház előtt söpörgetni.

    Kétezer fizetett tapsikáló éljenenezte a Vezírt, ha nem többen, a hírek szerint. Volt már ilyen máskor is: kicsi, fekete kefe bajsza volt, a másiknak hatalmas nagy bajusza és tányérsapija, a harmadiknak nagy kopasz feje...

    "Nekünk nem dirigál Európa..."

    Jó van, Vektor, higgadj már le. Ez a nem dirigál lózung utoljára valós tartalommal megtöltve Mátyás idejében létezett. Azóta SEM. Hiába is dirigálna, mert mindig az ellentétét tennéd, csakazértis, igaz, Vikikém?

    Úgy viselkedik Orbán, mint egy hároméves, aki járni is, beszélni is tud és már a pelus sem kell állandóra, és azt gondolja, hogy ő szabad és neki nem kell dirigál. Ő csakazértis megy és fal ellen, világnak is. Aztán elesik, megüti a bokáját, és rohan anyuhoz, hogy vígasztalja meg, kösse be a sebeit, és adjon neki fincsi vacsit, törődjön vele és meséljen neki.

    Vagy mint a nagyszájú 13 éves, aki "független", de a pénzt még mindig apuska adja neki bulira is, ruhára is meg tandíjra is...”
  • 70. azigazitrebitsch 2011. március 16. 10:45
    „77. Commander-V2
    10 ből-10 pont,telitalálat.
    (sajnos )
    Szép világ=Magyarisztán az Úr 2011. évében :-(((”
  • 69. mazsolaszolo 2011. március 16. 10:30
    „77: Ezek mind-mind jogos kritikák, de bármilyen kemények is legyenek, addig pusztába kiáltott szavak, amíg az emberek maguktól be nem elegelnek.

    Mert ne felejtsd el: ORBÁNT TÖRVÉNYESEN MEGVÁLASZTOTTÁK. Teljesen mindegy, hogy félelemből, gyávaságból, nemtörődömségből, közönyből - de valakik hatalmon tartják, azok akiknek EZ KELL, ERRE VAN SZÜKSÉGÜK. Ha nem volna, Orbán ugyanott lenne, ahol minden leszerepelt politikus.

    Éppen tegnap előtt akadt a kezembe Hofi 1400-as CD-je, 2000-es dátummal. Két év múlva meghalt. Már ezen a CD-n érezhető és hallható volt, hogy mennyire kiégett, mennyire elege van, de azért még a régi fénnyel, a zsenik tévedhetetlen tisztánlátásával látta Orbánt. 2002-ben meghalt, Viktor megbukott, aztán tavaly mégis ő kellett. Úgyhogy, bármilyen fájdalmas is, hagyni kell kiégni a szemetet. Vígasztaljon a tudat: még egyetlen zsarnok sem lett örökéletű.”
  • 68. Commander-V2 2011. március 16. 09:29
    „A gólkirály beszéde
    2011.03.16. 06:00 Tóta W. Árpád
    Európa elnöke a Nemzeti Múzeum lépcsőjén arról beszél, hogy Európa nekünk nem diktálhat.

    Mint a kisgyerek, megint azt hiszi, hogy nem látják. Hogy ez megmarad belpiacon, és aztán nyugodtan felállhat Brüsszelben a pódiumra, a Strong Europe szlogen mögé, és ott előadhatja az elképzeléseit az egységesebb, összehangoltabb, integráltabb unióról. És majd nem fogják kiröhögni, meg kimenni közben a büfébe. Vagy ha mégis, azt meg idehaza nem tudja meg senki.

    Közönségéről nemcsak a lokális, hanem az időbeli elszigeteltséget is feltételezi. Úgy magyaráz a függetlenségről, hogy még meg se száradt a tinta a Brüsszel kívánalmainak megfelelően kiherélt médiatörvényen. Megvédtük hazánkat az alantas támadástól... és ööö, és hát közben bátran visszavonultunk. Úgy mesél megint az államadósság leküzdésének imperatívuszáról, mintha azt nem éppen Európa kényszerítette volna rá, amikor nemet mondott az eredeti, zseniális tervre: az államadósság növelésére. Mert ugyebár nem egész egy éve még az volt a stratégia, hogy legyen inkább a hiány hét százalék, következésképp az államadósság nyolcszázmilliárddal több. De ezt nem fogadta el az a Brüsszel, amely nekünk, mint most megtudtuk, nem diktál.

    Megeszik, szó se róla. A fizetett közönség mindig jókor tapsol, de van még elég jobbágy, aki magától is megteszi. <moderálva>

    Mérhetetlen távlatokat nyit meg a diplomáciában ez a színvonal. Elég, ha a Külügyminisztérium összeállítja a bűnlajstromot minden országról, aztán csak elő kell venni a kartont. Svédországnak különvéleménye van? Nézzük csak... Suriname, Svájc, Svédország. Annak a Svédországnak, amely 1620-ban megtámadta a lengyeleket? Hát csak kussoljanak! Amerika? Maguk mit csináltak az indiánokkal?

    Egyre nyílik az agrárolló. Egyre nagyobb a távolság aközött, amennyire buta parasztnak hiszi a magyarokat Orbán, és amennyire tényleg azok. Amíg a közpénzhez hozzáférnek, lesznek statiszták. Mindig marad törzsközönség. De már most többen tüntettek névleg a sajtószabadságért, valójában Orbán ellen, mint ahányan elmentek beszopni a totál értelmetlen baromságait. A miniszterelnök a kegyelmi állapotban lubickol: nem alakult még meg az az ellenzéki intézmény, amely összefogná a vele szemben álló megvetést. Azokat, akik látják, hogy önmagát cáfolja minden beszédében, akik látják a seggszájat, a megtagadott ígéreteket, a hazugságokat, az ásító ostobaságot, ami ezekből a szövegekből árad. Akik látják benne a nadrágban járó felhőt. Ha ez a párt létrejön, a butasággal szemben fogja meghatározni magát, és onnantól a lavina megállíthatatlan, mert mindenki szeret az okosokhoz tartozni, még akkor is, ha esetleg nem az.

    Tartuffe terve fényesen alakul az egész darabban. A közönség persze tudja az elejétől, mire számíthat, ahogy a Columbo nézői is tudják, ki a gyilkos. De egészen a végkifejletig mindig akad egy újabb hazugság, amivel elfedhető az előző, bedőlt kamu. Aztán hirtelen borul az egész, és mindennek vége öt perc alatt.

    Omlásában súlyos a légvár.

    Megnyugtató lesz, ha végre egyszer az aktuális miniszterelnök azzal kezdi a március 15-i beszédét, hogy ő nem érzi magát sem Kossuthnak, sem Széchenyinek, sem Petőfinek, pláne nem mindezek hibridjének. És ezért nem is akar háborúzni az egész világgal, függetlenül attól, hogy mi történt százhatvan éve ilyenkor. Legalább arról biztosítana, hogy nem egy személyiségzavaros, közveszélyes pojáca. Ez holnap még nem adatik meg, de nem kell erről a szerény álomról lemondanunk.”
  • 67. spiler 2011. március 16. 08:32
    „UNIÓS TAGOK VAGYUNK tehát a szbályok ránk is vonatkoznak
    - nem vissza hivhatók a képviselők
    -1 seggel 1 lovat....mindjárt lesz munkahely
    -vissza adni a m. nyugdij kassza pénzt mindenki tegye el vagy fektesse be-igy legakább lesz nyugdij kiegészítése
    -igéret szép szó ha bet...........jó
    -nincs párhuzam 1948 és 2011 között-akkor még voltak nagy formátumú politikusok
    tele a <moderálva> a mai politikai pártokkal és a tagjaikkal ,ha nem lenne mentelmi jog és titkosítás na akkor lenne meg más embernek is a véleménye roluk”
  • 66. Lehiggadt 2011. március 16. 07:53
    „Semjén az imént az M1-en: nem engedhetjük meg, hogy Brüsszelből "BIZONYTALAN FIGURÁK"... Mert úgy-e te vagy egy biztos, megbízható figura?”
  • 65. mazsolaszolo 2011. március 16. 07:31
    „Na ez való ennek a szamárnak: nagy pofával arról beszélni, ami HIÁNYZIK belőle, de amit másoktól nagyon irigyelnek és megkövetelnek, és amivel aztán azonosulnak, mintha bennük is megvolna. Az Orbán-féle emberek ugyanis soha, sehol, semmikor semmihez nem hűek.”
  • 64. matkovic 2011. március 16. 06:53
    „Hogy van képed párhuzamot vonni 48-49,56,90-és a választási győzelmed között?!! A magyarok lejáratásában vaskosan benne voltál Vikike! Szégyeld magad a fizetett tapsikolóiddal együtt! A munkának becsülete lesz. Hm..szavadon fognálak,ha tudnálak..”
  • 63. qrumpli 2011. március 16. 04:42
    „Az MNG előre bejelentett rendezvényén lerángatták a Himnuszt éneklő férfit és nőt a pódiumról a rendőrök. Egy Gárdistát földre tepertek, folyt a vére, orvos helyett fogdába vitték és még 12, összesen 13 Gárdistát csuktak le!!!!! Segítséget kérnek, 2 Jobbikos ügyvéd már ott van, Hunyadi Gábor és mások már útban vannak a helyszínre!
    Ezt most kaptam Akkor ez mán a fene nagy szabadság?”
  • 62. Lehiggadt 2011. március 15. 23:52
    „"69. nanemaaa 2011.03.15. 22:17"
    Attól, hogy valaki nem abba a fizetett csürhébe tartozik, hogy megzavarjon egy ünnepséget, mint történt ez korábban, az nem azt jelenti, hogy mindennel meg van elégedve!”
  • 61. h65535 2011. március 15. 22:34
    „69. nanemaaa 2011.03.15. 22:17
    Nem, csak a sok .... a saját vezérét nem dobálja meg, EGYELŐRE!
    De majd meg fogja, vagy 3 év múlva <moderálva...> rá szavazni!”
  • 60. nanemaaa 2011. március 15. 22:17
    „Nekem pl hiányoztak a tojások. Az elmúlt években úgy megszoktam őket, lehet hogy azóta ez már magyar hagyomány is.
    Ezek a flancos pestiek (vagy a multik?) meg egyszerűen megették az ünnepi kellékeket. :(”
  • 59. Mizujs 2011. március 15. 22:07
    „Idézet Orbántól: " ...Brüsszelből vagy bárhonnan bárki is diktáljon nekünk"

    Még jó, hogy mi vagyunk az eu soros elnökei :-)))))”
  • 58. novaklaszlo56 2011. március 15. 21:48
    „Egy biztos: nem kötelező az uniós tagság sem, talán nem is kellett volna odakéredzkedni. Lehet, hogy ma már az Unió is egyre világosabban így látja ezt. Se Bécs, se Moszkva, se Brüsszel... Azért ahhoz rettentő butának, tudatlannak kell lennie valakinek (ilyen talán nincs is már e hazában), hogy ezeket a történelmi helyzeteket egybemossa, egy kalap alá vegye.
    Dermesztő az, ami számomra körvonalazódik e honban. A ma még létező szabad véleménynyilvánításhoz való jogommal élve mindössze ennyi a mondanivalóm, s lehet, hogy már nem is lesz ennél több. Egyhamar nem, ez világos.
    A hozzászólásokat nem olvasom el, s ezért elnézést kérek a tisztán látó, és alant nyilván küzdeni próbáló, valódi szabadságharcosoktól, akik tudják, hogy a szabadság az ember lelke mélyén születik, és a szabad, minden béklyótól mentes, felelős gondolkodásban testesül meg. A "felelős" szó jelentését éppen ezeknek, a szabad embereknek nem kell elmagyarázni, a többieknek pedig teljesen felesleges ennek a megkísérlése is. Az utóbbit több évtizedes, keserű tapasztalataim bizonyítják, meg már nagyon el is fáradtam.

    Jó éjt, Magyarország! Húzd le a redőnyt, hogy a szendergésed semmi fény se háborítsa!”
  • 57. Logaritmus 2011. március 15. 21:04
    „A fizetett tapsoloknak leadott kb 1 millio Forintot ki fizette? A Fidesz, az Orszagos Cigany Onkormanyzat, a nezokozonseg, vagy esetleg adopenzt pocsekoltak ra? Nem lehetett volna megkerni par fideszest hogy ingyen vallalja az arcat Orban mai szegyenletes produkciojahoz? Nem pazaroljak nagyon a penzt ezek a csapnivalo politikusok?”
  • 56. ferdzso 2011. március 15. 20:54
    „Az esti híradásban két fiatal bevallotta, hogy fejenként 2000-ret kaptak, hogy menjenek "tapsolni", teli legyen a tér... Erről, ennyit! (Hűűű, de hazug ez a "Csúrgyán"..., szerencsére ma már "tiszta" a nemzet!)”
  • 55. unknown 2011. március 15. 20:45
    „59. queenmargareth 2011.03.15. 19:49

    Petőfi kokárdája volt úgy tekerve, ahogy ma a többség használja.”
74 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borkai Zsolt: az 1848-asok harcát vívjuk

Ugyanazt a harcot vívjuk, amelyet 1848 hősei: Magyarország újjáépítésén dolgozunk - hangoztatta a győri Honvéd ligetben rendezett megemlékezésen Borkai Zsolt polgármester. Tovább olvasom