Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Orbán a családi adózás pártján áll

Orbán Viktor az egykulcsos adózás és a családi adórendszer közül utóbbi pártján áll.

Orbán Viktor az egykulcsos adózás és a családi adórendszer közül az utóbbi pártján áll. A Fidesz elnöke ezt a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában mondta pénteken, ahol azt is közölte: ha most bezárják a sydneyi főkonzulátust, akkor a Fidesznek - kormányra kerülése esetén - azt meg kell nyitnia.

Az adórendszerben fontos az egyszerűség, de emellett a családokat mindenképpen támogatnia kell, hiszen az egy "tarthatatlan helyzet, hogy az adórendszer nem veszi figyelembe azt, hogy valaki a keresményéből egymaga él meg, vagy esetleg eltart belőle két-három gyermeket" - ismertette az adórendszerrel kapcsolatos álláspontját Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az egykulcsos adózás és a családi adórendszer közötti vita még nem dőlt el a Fideszben.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke az MTI-nek adott közelmúltbeli interjújában a két koncepcióval összefüggésben azt mondta: majd a választási program elkészültével derül ki a végleges álláspont, de hangsúlyozta, ő maga el tud képzelni olyan megoldást, amely egyszerre érvényesíti a demográfiai és az adózási szempontokat.

Arra a kérdésre, hogy mikor jelentik be hivatalosan, Orbán Viktor a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, a pártelnök úgy válaszolt: azzal, hogy vállalta a pártelnökséget, vállalta azt is, hogy "ha úgy adódik, akkor irányítom a következő kormányt".

Mint fogalmazott, nem az a fontos, hogy ki lesz a következő kormány élére a miniszterelnök-jelölt, hanem az, hogy bekövetkezzen egy változás. Hozzáfűzte: úgy készül, hogy a következő években a politikusokra váró nehéz munka dandárját neki kell elvégeznie.

Szerinte az emberek azt várják, mondják meg, kit terhel a felelősség azért, hogy az ország odajutott, ahol most van. "Az emberek jó helyen kapizsgálnak, (...) amikor azt mondják, hogy az ország vezetői tehetnek erről" - fogalmazott, hangsúlyozva: ahol ez törvénysértő cselekedetekkel párosul, ott a felelősséget érvényesíteni kell.

A jövő évi költségvetési javaslattal kapcsolatban megismételte: megpróbálják megakadályozni a büdzsé elfogadását. Ha azonban ez mégis megtörténik, akkor a Fidesz - ha vezetésével kormányra kerül -, visszavonja a költségvetést és újat alkot.

Orbán Viktor elismerte, beszélt Sólyom László köztársasági elnökkel a konzulátusok ügyéről. Mindenhol lesz magyar konzulátus, ahol jelentős magyar közösségek élnek, így ha most bezárják a sydneyi magyar főkonzulátust, akkor "nekünk ki kell nyitni" - hangsúlyozta.

A Fidesz elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a külügyi intézményhálózatra ráfér a karcsúsítás.

A szlovák-magyar viszonnyal összefüggésben Orbán Viktor úgy fogalmazott, az nem megy, hogy a szlovákok "a mi sérelmünkre elkövetnek (...) az európai kultúrával össze nem egyeztethető tetteket, mi pedig utána kedvesen találkozunk velük, kezet rázunk, megállapodunk, az unió megdicsér minket, és kész". Ez a szemléletmód nem fogadható el - rögzítette.

Olvasóink írták

  • 15. jozicsenko 2009. október 02. 21:55
    „mizujs:

    - statisztikailag 2,1 gyerek kell minden nő részéről, hogy fennmaradjon a rendszer - ha nem születnek gyerekek, nem lesz aki adózzon utánad
    - ma aki az egyedüllétet választja, magasabb jövedelmet, több nyugdíjalapot ér el: több nyugdíjat kap egy olyan rendszerből, pénzügyileg beletett, de a fenntartásához (amikor meg kel dolgozni az ő nyugdíjáért) nem járult hozzá akkora segítséggel, mint az átlag anyu

    a beteg, magányos embekre nem tudok mit mondani, de ma a gyerekesek állnak a lehető legrosszabb helyen: egy kétkeresős, kisfizetésű család a rendszer áldozata: nem jogosult segélyre, miközben 2 gyerekre kell keresni

    és közben a fiatalokra senki, de senki nincs ösztönző hatással, hogy több gyerek kell: vagy meglépi valaki, vagy bukta: ha 40 évesnél fiatalabb vagy, nem leszel nyugdíjas, a mai rendszer szerint, sajnos”
  • 14. Mizujs 2009. október 02. 21:30
    „Családi adózás. Nos,
    ha valaki meddő, mert van ilyen, az már ne is számítson semmi jóra.
    ha valaki nem talál megfelelő feleséget (férjet), mert igényei vannak, az ne számítson semmi jóra.
    ha valaki idős, és nincs gyereke, de beteg szüleivel él együtt, az se számítson semmi jóra!”
  • 13. KovácsPistike 2009. október 02. 21:17
    „Maradok Sólyom László igazságánál: "Csak egy előre hozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány állhasson fel "”
  • 12. KolompárRómeó 2009. október 02. 20:40
    „Ajjaj, mínusz 200ezer (vagy inkább legalább 1millió) szavat! Kolompárék nem adóznak, így ők ebbe nem mennek bele!”
  • 11. bo 2009. október 02. 16:24
    „Szépeket írtok, mostmár csak munkahelyet kellene teremteni valahogy, a kisvállalkozókat meg segíteni tán, nem a csődbe lökni, aztán dögöljön éhen!”
  • 10. jozicsenko 2009. október 02. 15:35
    „9. hozzászólás bélás 2009.10.02. 14:12

    ma olyan a rendszer, hogy ha legálisan dolgoznál, olyan adókat b.nak rád, hogy az egésztől el megy a kedved

    a mai adórendszer csalásra, adókerülésre ösztönöz, mert nem éri meg dolgozni - szégyen, de ez van: hiába dolgoznék akár napi 12 órát is, 250 Bruttóért, ha a nettó alig nő közben, mert nem magamnak dolgozok, hanem a segélyezetteknek: de nem kell messzire menni, ez a hatás már 100 bruttó felett erősen jelentkezik

    ma az állami bevételt egy olyan téglalapként lehetne lerajzolni, ahol kevesen fizetnek sokat - ha ezt a téglalapot eldöntenéd, s lenne belőle egy sokan, de kevesebbet fizető társaság, több maradna a zsebedben, amit valszeg itthon, hazai terméket, szolg-t vásárlására fordítanál: ami helyből jó a hazai iparnak - persze ez utobbi szó az átlagkommunistánál majdnem olyan veszélyes hivoszó, mint az orbán a hatalmon szóösszetétel: bármi lehet, csak magyar tulajdonu cég itthon, azt nem szabad -tiszta agyrém...

    a segélyeket nem adóztatni kell, az csak a rendszerben keringő fekália újra mozgatása

    akkor inkább takarodjanak vissza dolgozni: vagy munka, vagy éhhalál: nehogymár én dolgozzok olyanok helyett, akik elélnek a f.szukból...”
  • 9. bélás 2009. október 02. 14:12
    „. jozicsenko 2009.10.02. 13:19
    És Te úgy kezdenéd, hogy megadóztatnád a minimálbért? :) Ez jó. A segélyeket akkor inkább, ja meg a nyugdíjj ne legyen már 200 e Ft, mikor állandóan a konzervatív nyugdíjjasok szavazzák meg ezt az áldott kormányt. Jöjjön ki 120-130 ezerből,nekem ettöl kevesebből kell. Nincs 13. havim meg utazás kedvezmény meg tattara. Vissza kell fogni a luxus kiadásokat pl BKV MÁV . Na ezeknek kell utána nézni nem a mégtöbb adót rásózni a dolgozókra akár állami akár síma alkalmazott. Anyám állami alkalmazott, de nem kap 100 ezreket se nem hogy milliókat.”
  • 8. jozicsenko 2009. október 02. 13:19
    „6. hozzászólás bélás 2009.10.02. 12:33

    valahol el kell kezdeni: amint a következő kormány kiáll egy olyan programmal, ami hihető (nem balos "félévre adót csökkentünk, utána konvergálunk" programmal), akkor hitelesebb lesz az ország, maga (Csirén: ne szólj, hogy ki hisz orbánnak, mert a führereidnek hála olyan szinten eladósodtunk, hogy csak nagyon magas felárral lehet pénzhez jutni, Orbánnak van hitele, bajnainak/gyurcsánynak csak iszonyatos felárral)

    ami azt jelenti, hogy a segélyezetteket el kell zavarni, dolgozni: vagy éhen hal, vagy megy dolgozik, vagy takarodik spanyolba narancsot szedni: itthon nem maradhat, mert nincs miből

    ahogy -szerintem- a nyugdíjakra is simán elfér egy plafon, egy felső korlát, pl 200.ezer Ft-nál, mert nem tartható, hgy volt elvtársak milyen duuuurván iszonyat magas nyögdíjakat kapnak - az én adómból!”
  • 7. napiszar 2009. október 02. 13:03
    „A baloldalra szavazok:

    - - mert szeretem hallgatni a milliárdosok szájából az Internacionálét.
    - - mert szeretem látni a kábszeres buzik felvonulását az Andrássy úton és elítélek minden szélsőséget.
    - - mert a komplett Terézvárosi és Erzsébetvárosi frakció előzetesben van.
    - - mert a volt pénzügyminiszter fiai védelmi pénzt szednek.
    - - mert szeretem, amikor szemeket lőnek ki állami ünnepségeken.
    - - mert jó, hogy az In-kal megmotoz, miközben a családommal sétálok a Múzeum kőrúton március 15.-én.
    - - mert rajtunk röhög Európa és elhatárolódik tőlünk már Románia és Bulgária is.
    - - mert szegény Soros Gyuri bácsit csak mi fogadjuk be, pedíg ő mindent megtett az egyetlen hazai tulajdonú OTP bank összeomlásáért .
    - - mert hiteles előttem (LI) Bajnai György (OFF-SHORE) Gordon, aki szerint úgy igazságos, hogy fájjon mindenkinek, csak nekik ne.
    - - mert Bajnai mindent megtett azért, hogy a libatenyésztők megkapják jogos követelésüket a hízlalt libák árát.
    - - mert Bajnai csak 8 cégét szüntette meg felszámolással, vagy végelszámolással

    Továbbá:

    mert az állami nagyvállalatok vezetői megérdemelten kapják fizetésüket, pl.:

    - - Nemzeti Vagyon Kezelő igazgatója havi 3,5 millió Ft m.bért, + évi 33,6 millió prémium, + 3-5 havi bért jutalmul,

    - - MÁV Zrt vezérigazgatója havi 3,42 milló m.bért+ 32,8 millió éves prémium + 3-5 havi bért jutalmul,

    - - Magyar Posta vezérigazgatója havi 2,54 millió m.bért + éves prémium 24,7 millió + 5 havi bért jutalmul, stb.

    - - mert végre vannak jogai szegény bodzaszedő roma honfitársaimnak és büntetlenül ölhetnek, rabolhatnak, sikkaszthatnak, hazudhatnak.
    - - mert valaki végre elítéli a csúnya agresszív Magyar Gárdát, akik eddig semmi törvénybe ütközőt nem tettek.
    - - mert a TV Székházat olyan jól adták el, hogy egy canadai cég kereshetett rajta két milliárdot.
    - - mert a völgyhidat úgy építették méregdrágán, hogy nem is kellett volna az utat a magasba emelni.
    - - mert a M6-os úton sikerül alagutat építeni az alíg néhány méter magas lösszfalba.
    - - mert a Makó-i gázmezőket sikeresen eladták canadai kitermelésre, csupán 12 % -ot kap hazánk belőle
    - - mert szeretem, amikor romlik a forint.
    - - mert tényleg nem emelték a gáz árát.
    - - mert hazudtak éjjel-nappal.
    - - mert tényleg nem vezették be a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. (mert mindent elkövettek azért, hogy ne legyen vizitdíj..)
    - - mert a 4-es Metro 190 milliárd helyett 600-ból épül(?).
    - - mert a Baja Ferenc már rég nem utalhatott pénzt a Zsurki vodkagyárnak.
    - - mert a honvédelmi miniszter atomrészegen szónokolt a Grippenek átadásán.
    - - mert integráció címén végre vannak cigány osztálytársai a gyermekeinknek és mert a Lauder zsidó iskolában is vannak cigány diákok.
    - - mert végre van digitális tábla néhány iskolában, néhány iskolában még angol WC is van.
    - - mert az orvosaink már szerte Európában gyógyítanak, itthon pedig...
    - - mert dübörög a gazdaság és ugrik a pannon puma.
    - - mert olyan szabad országban élünk ahol bárkinek, még a miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek is lehet több mint 50 cégben érdekeltsége, tulajdona, és mellette nem veszi fel miniszterelnöki fizetését.
    - - mert semminek nincs felelőse és szabad a rablás.
    - - mert a Közraktár utcai bálna épületet off-shore cég építheti.
    - - mert eladják külföldi cégeknek a közműveinket és kiárusítják a vízvagyont is.
    - - mert drága pénzen terveztek nekünk kormánynegyedet, amiből semmi nem lett (hála istennek) csak költségei vannak.

    Kérlek, szavazz Te is a baloldalra, ha tetszik, amit itt olvastál!”
  • 6. bélás 2009. október 02. 12:33
    „5. jozicsenko 2009.10.02. 12:11
    Ámen. Ki dolgozna minimálért manapság? A mélyen kinyalt etnikum, vagy a rasszista magyar? Ne má! Nem adócsökkentés kell, hanem erős Forint. Lesz..nám az adókat is, de Te is ha ár/érték nem lenne ennyire elszállva. Mi lenne ha bevásárolnál 5000-ért, de nem úgy mint ma hogy legkésöbb holnap után már menned kell megint.”
  • 5. jozicsenko 2009. október 02. 12:11
    „2. hozzászólás bélás 2009.10.02. 11:05

    3,8 millió munkavállaló van, de kb 800.ezer állami alkalmazott
    most 3millió ember termel, keres másik 7-re: nem tartható
    több bevétel meg akkor lesz, ha eldöntik a téglalapot: kevesebb adó, több embertől: igen, ez valszeg adóztatott minimálbért jelent, de kevesebb áfát, kevesebb szja-t

    3. hozzászólás Csirén 2009.10.02. 12:02

    ja 8 éve vezetnek az efftársaid és megháromszorozták az államadósságot: csak tavaly dec. óta 20 mrd eurot költöttek el, az testvérek között is 5 ezer milliárd ft: mint mszp fan, kifizeted helyettem a rám eső részt?”
  • 4. bo 2009. október 02. 12:09
    „"Szánd meg Isten a magyart"... Viki királyunk majd megold mindent.:-((( Sötét nap jő szép hazánk fölé!”
  • 3. Csirén 2009. október 02. 12:02
    „"´vállalom a kormányzást is". Őrület! Nyolc éve nem tud belenyugodni, hogy nem Ő a vezérürü.”
  • 2. bélás 2009. október 02. 11:05
    „Ez a Viki nem százas. Sokat inflálódott az agya, mint a Ft. Erősnek érzi magát, de egy eladósodott országban ahol a munkanélküliség emelkedik napról napra, ott nem lehet az ember egoista. Nekem már bizonyítottak ők is, nem kérek belőlük. Új világban új fejekre van szükség, olyanokra akik a mai világ hagyományait törvényeit nézik.”
  • 1. zeuszka 2009. október 02. 10:59
    „Mindenki megérthetné, hogy 3,8 millió magyar nem tud eltartani 6,5 millió embert akár ki is van kormányon.
    A fejétől büdösödik a hal és én már ezekbe az arcokba nem bízok az legyen MSZP vagy Fidesz.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több százmillió forintos végkielégítések a MÁV-nál?

Mintegy 110-120 millió forintot kaphatott távozásakor a MÁV két felsővezetője, egy harmadik társuk… Tovább olvasom