Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Orbán: kétszínű a szocialisták magatartása áfaügyben

A kormányfőnél a Jobbik is áfacsökkentést szorgalmazott, a miniszterelnök szerint azonban a Jobbik valójában növelni akarja a személyi jövedelemadót (szja).
Kétszínűnek nevezte a szocialisták áfacsökkentési javaslatát Orbán Viktor hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések órájában. A kormányfőnél a Jobbik is áfacsökkentést szorgalmazott, a miniszterelnök szerint azonban a Jobbik valójában növelni akarja a személyi jövedelemadót (szja). Orbán Viktort emellett az Iszlám Állam elleni harcban való magyar részvételről, az egészségügy helyzetéről és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter munkájáról is kérdezte az ellenzék.

Gőgös Zoltán, az MSZP képviselője azt vetette fel, hogy a 2016-ra tervezett, 120 milliárd forintot kitevő szja-csökkentés helyett a kormány fontolja meg bizonyos termékkörök áfájának csökkentését - a sertéshúson túl -, az ugyanis jobban segítené a kiskeresetűek boldogulását. Példaként említette a baromfihúst, a tejet és a zöldség-gyümölcsöt. Az áfacsökkentés nagy segítség lenne a feketekereskedelem ellen is - tette hozzá.

Orbán Viktor miniszterelnök erre azt felelte: a kormány be fogja terjeszteni a költségvetést, és lesz mód ezeknek a kérdéseknek a megvitatására. A szocialistáknak azt mondta, "hátrább az agarakkal", most ugyanis olyan áfát akarnak csökkenteni, amelyet ők "emeltek az égbe". A kormányfő szavai szerint az MSZP-sek "áfamagatartása" kétszínű, hipokrita, álságos, arcpirító.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik politikusa arról beszélt az Orbán Viktorhoz intézett kérdésében, hogy a 27 százalékos áfa a feketegazdaság motorja, és a legszegényebb rétegeket is sújtja. Az ellenzéki politikus a miniszterelnök figyelmébe ajánlotta pártja áfajavaslatát, amely alapján 5 százalékos lenne a forgalmi adó az alapvető élelmiszereknél és a gyermeknevelést segítő cikkeknél egyaránt.

Orbán Viktor válaszában kifejtette: a kormány felfogása, hogy ne a munkát, hanem a fogyasztást adóztassa.

Jelenleg a legnagyobb veszély a munkanélküliség, amely 2010-ben 12 százalék körül volt, most mintegy 7 százalékos, s a kormány a ciklus végére teljes foglalkoztatást szeretne elérni, azaz 3 százalék közelébe vagy az alá szeretné vinni a munkanélküliséget. Ehhez az kell, ne adóztassák a munkát, az embereket győzzék meg, van értelme dolgozni - mondta.

Hangsúlyozta: ha a jobbikos képviselő benyújtja javaslatát az adótörvényekhez, azt alaposan tanulmányozni fogják, de az szja-csökkentéstől nem kívánnak eltérni. A kormányfő a Jobbik javaslatát úgy értékelte: valójában növelni akarják az szja-t.

Jelezte továbbá, hogy a gyermekes családok támogatása rendkívül fontos, ezért a két gyermeket nevelőknél az adókedvezmény 20-25 százalékkal nő majd minden évben, így az 2018-19-re jelentősen megemelkedik.

Egy másik jobbikos képviselő Gyöngyösi Márton arról faggatta a miniszterelnököt, hogy miért küld Magyarország katonákat Irakba, az Iszlám Állam elleni harcba.

A kormányfő azt felelte: a parlament lefolytatta erről a vitát, a képviselők 70 százaléka igennel szavazott a misszióra, a kormány pedig egyetért a döntéssel.

A szintén jobbikos Lukács László György arra hívta fel a kormányfő figyelmét, hogy - mint fogalmazott - halasztást nem tűrő körülmények alakultak ki az egészségügyben, ami az ápolókat sújtja. Az ellenzéki politikus pocséknak nevezte a munkakörülményeket, "munkabérkrízisről" beszélt, jelezte, hogy nőtt a pályaelhagyók száma, és az utánpótlás hiányosságát is megemlítette.

Orbán Viktor úgy reagált: 2012-ben bérfejlesztés indult az ágazatban, ez 2013-ban folytatódott, és azóta is minden évben 53,4 milliárd forint forrásban részesülnek az egészségügyi intézmények, hogy emelhessék a béreket, amelyek azonban még így is alacsonyak. A 2012-2013-as béremeléssel 75 ezer egészségügyi szakdolgozó alapilletménye emelkedett, a diplomás dolgozók béremelése meghaladta a bruttó 41 ezer forintot - közölte. Az egészségügyi szakdolgozók havi átlagkeresete 2011-2013 között mintegy negyedével nőtt - tette hozzá, majd jelezte, hogy az idén megindították a háziorvosok helyzetének rendezését is.

"Továbbra is elkötelezett vagyunk a fekvő- és járóbetegellátásban dolgozók jövedelmének növelése érdekében" - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Az LMP-s Szél Bernadett arról kérdezte a kormányfőt, hogy meddig kívánja még hivatalában tartani Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert. Az ellenzéki politikus kifogásolta, hogy a tárcavezető nem fogadta őt a minisztériumban, emellett felrótta neki például azt, hogy a földművelésügyi tárca "410 milliót kaszinózott el" a Hungária Értékpapír Zrt.-nél.

Orbán Viktor minderre úgy felelt: "annyit megértettem, hogy Fazekas miniszter úr kerüli önt, ezt ön sérelmezi, sőt neheztel rá, de ez nem ok arra, hogy leváltsam".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

OGY - Áfacsökkentést szorgalmaz az ellenzék

Több ügyben, így például az áfacsökkentéssel és az ápolók helyzetével kapcsolatban is kérdezte az… Tovább olvasom