Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

Orbán Viktor: más felfogásunk van az európai civilizációról és kultúráról

Az Európai Unióban Magyarország körül kialakult viták egyik oka, hogy ma Európa szellemi világában fölényben vannak azok, akik szerint a nemzeti szuverenitástól a nemzetközi, nemzetek feletti irányba kell haladni.
Az Európai Unióban Magyarország körül kialakult viták egyik oka, hogy ma Európa szellemi világában fölényben vannak azok, akik úgy gondolják, hogy a nemzeti gondolkodásmódtól és szuverenitástól a nemzetközi, nemzetek feletti irányba kell haladni, Magyarország jelenlegi vezetésének azonban más értelmezése van az európai civilizációról és kultúráról - fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Új Ember című katolikus hetilap szombaton megjelent húsvéti számában.

"A magyar ügy nem véletlenül vált ki rokonszenvet - Ünnepi beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel című interjúban a kormányfő elmondta: az uralkodó felfogás szerint a hit, a vallás és a teremtés rendjét a vallástalanság és a tudományos világfelfogás, az istentelen kozmosz felé terelik, "mi viszont ezzel ellentétes irányban haladunk: nekünk az európai civilizációról és kultúráról más értelmezésünk, felfogásunk van".

"A magyar ügy nem véletlenül vált ki rokonszenvet" - jegyezte meg.

Orbán Viktor szerint most dől el, van-e esélye egy nemzetnek arra, hogy a saját útját járja.

"Most dől el, hogy kimaradhat-e egy ország a szekuláris, családellenes és a nemzetet meghaladottnak tekintő európai szellemi törekvések hatálya alól, építheti-e jövőjét az azokkal ellentétes értékekre" - mondta a kormányfő, aki szerint egyre jobban polgárjogot nyernek azok az elméletek, amelyek Európa működőképességét már csak az Európán kívülről érkezők segítségével gondolják fenntarthatónak.

"Mi ez, ha nem Európa hanyatlása?" - vetette fel Orbán Viktor, aki azonban hozzátette: optimista, reménykedik a megújulásban.

A miniszterelnök kifejtette: a keresztény Európa gondolatával korábban szinte mindenki egyetértett, mára azonban vízválasztó lett, "minden európai értékvita mélyén ez a kérdés húzódik meg". Orbán Viktor szerint akkor sincs ok az elkeseredésre, ha az európai politika színpadán azok a vezetők kerültek többségbe, akik kevésbé tartják fontosnak a keresztény gyökereket.

"Európa ma szenved, mert elvesztette gyökereit" - jegyezte meg, ám hozzáfűzte: az EU egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy "sohasincs kész, folyamatosan alakul. Ezért az unióban nincs teljesen elvesztett vagy teljesen megnyert ügy. (...) Amikor például az Európai Parlamentben szólalok fel, és úgy látom, hogy nem a többség álláspontját képviselem, akkor sem ellenséges közegben érzem magam, hiszen otthon vagyok."

A Magyarország körüli viták okairól szólva a kormányfő szólt az anyagi érdekekről is, amelyek szerint a rossz politikát folytató államokat időről időre meghitelezi a pénzügyi világ. "Nyolc év alatt brutálisan eladósították hazánkat", a hitelezőknek pedig az az érdeke, hogy az ország ne jusson ki az adósságcsapdából - fogalmazott. "Örülnek, ha nagy kamattal, hosszú időn keresztül, folyamatosan fizetünk nekik". Most évente 1300 milliárd forint kamatot fizet az ország hitelezőinek, ugyanakkor 2002-ben az első Orbán-kormány végén az államadóság miatti éves kiadás 500 milliárd volt - emlékeztetett.

A kormányfő leszögezte: az ország legnagyobb problémája az eladósodás. Jelenleg a befizetett személyi jövedelemadó 90 százaléka külföldre kerül, a korábban felvett hitelek kamatainak törlesztésére.

A viták egy további oka, hogy milyen módszerekkel akar az ország kivergődni az adósságcsapdából - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor hangsúlyozta: alulról nyitott középosztályt szeretne, a jövő reménye, hogy munkát tudnak adni az embereknek. Az idén 200.000 segélyből élő ember kezd majd dolgozni a START munka-programban, a tervek szerint két éven belül 350.000-re emelkedik a számuk.

"Én a középosztályba való bejutás útjának tisztán tartásán dogozom, hogy a felemelkedés munkával és erőfeszítéssel elérhető legyen" - nyilatkozta a kormányfő a katolikus hetilapnak adott húsvéti interjúban.

Olvasóink írták

43 hozzászólás
  • 43. NP1 2012. április 09. 20:36
    „bambinaXX 2012.04.08. 21:54

    "38! ehhez jön még a reprodukcióra képtelenek "bátorítása" pl. melegfelvonulás..." - vagy a katolikus papoké és apácáké....”
  • 42. bambinaXX 2012. április 09. 19:57
    „43. stem menj gyónni és megkönyebbülsz..”
  • 41. saturnus 2012. április 09. 08:37
    „Orbán ! Megosztottad az ország népét a magyarokat ! Az ÚR megbüntet érte,közel az ítélet napja!!”
  • 40. babar 2012. április 08. 22:55
    „De szar itt élni!!
    Menni kell!!
    "Ahol a pénzem ott a hazám"”
  • 39. bambinaXX 2012. április 08. 21:54
    „38! ehhez jön még a reprodukcióra képtelenek "bátorítása" pl. melegfelvonulás...
    Lehet, hogy mindez szándékos koncepció az európai nemzetek kihalásához?”
  • 38. info 2012. április 08. 19:36
    „2. kánaán 2012.04.07. 11:47 -igen nekik kánaáni de a többivel mi lesz-majd elfelejtettem 47000.-”
  • 37. dodoni 2012. április 08. 18:50
    „"... aki szerint egyre jobban polgárjogot nyernek azok az elméletek, amelyek Európa működőképességét már csak az Európán kívülről érkezők segítségével gondolják fenntarthatónak"

    Az európai nemzetek, egy-két kivételtől eltekintve, nem képesek népességük egyszerű reprodukciójára sem. Vagyis öregszenek, fogynak. Azok, akik azt javasolják, hogy a bevándorlók révén tartsuk fönn az egész civilizációt, még csak egy sóhaj erejéig sem foglalkoznak azzal, hogy mi lesz az európai nemzetekkel, így a sajátjukkal is. Őket ez nem érdekli, sőt, kifejezetten idegesíti, mert az individuális, közösséget elpusztító önzést tekintik az emberi fejlődés csúcsának, alfájának-ómegájának.

    "Mi ez, ha nem Európa hanyatlása?"

    Ez, bizony, az!”
  • 36. morathz 2012. április 08. 18:19
    „Az a baj, hogy nem a középosztályba történő bejutást segítik elő a jelenlegi gazdasági politikájukkal, hanem akik eddig középosztályhoz tartoztak, azok is kiesnek az alúlról nyitott középosztályból. Megindúlt az elszegényedés, nő a nincstelenek, a munkanélküliek száma. Magukra hagyták a kisvállalkozókat. Egy a fontos a fidesznek, hogy a holdudvarukat kiépítsék. Köszönjük "Fidesz"!”
  • 35. ferdzso 2012. április 08. 12:00
    „A cikk címe: "Orbán Viktor: más felfogásunk van az európai civilizációról és kultúráról" Nos, amennyiben "nekem" címezte; egyet értek, tényleg más... Ha viszont, a "nagyvilág" felé, kérem ne beszéljen ilyet az "én" nevemben, még ha a miniszterelnökünk is!(Ha viszont a kormány nézeteit "ecsetelte", talán nem is kellett volna, mert ott jobban látják, mint akik megválasztották arra a posztra, ahonnét "üzente".) Nem hiszem, hogy a többség ott (is), egyetértene ezzel a közleménnyel... Azt, hogy ezzel, ebben a helyzetben, ("IMF" tárgyalások...); kit, hogyan bánt meg és mit szeretne elérni, talán még ön, (saját maga) sem tudja, de a "dac" nagy úr, csak legyen aki tűri! (Kokit osztani lehet, de tűrni is legyen képes, aki adta!)”
  • 34. hahaha62 2012. április 08. 11:32
    „lassan megint jön a vasfüggöny...de ha lesz türelmi időszak----nagyon kevés maradó lesz----és vezetheti a vajda a hasonszörűeket.”
  • 33. bambinaXX 2012. április 08. 10:48
    „"Most évente 1300 milliárd forint kamatot fizet az ország hitelezőinek, ugyanakkor 2002-ben az első Orbán-kormány végén az államadóság miatti éves kiadás 500 milliárd volt..
    Jelenleg a befizetett személyi jövedelemadó 90 százaléka külföldre kerül, a korábban felvett hitelek kamatainak törlesztésére"
    - Itt a lényeg.”
  • 32. X_Y 2012. április 08. 10:44
    „"más felfogásunk van az európai civilizációról és kultúráról"

    Tekintve hogy sem európainak sem civilizáltnak nem nevezhető Orbanisztán, így ezzel teljesen egyetértek...”
  • 31. mazsolaszolo 2012. április 08. 10:30
    „Először is: közös lónak nem túrós a háta, hanem túros, rövid ó-val. EGÉSZEN mást jelent a kettő. :)

    Másodszor: Orbán megint önmagát adja, azt amiben a legjobb: nagy szavakkal hablatyolni olyan értékekről, amelyekben van igazság, de sok szemét és egyéni (félre-) értelmezés van benne. Ez a klasszikus szélhámia: keverni a sok-sok ocsút a kevéske tiszta búzával, és 100%-ban tiszta búzának eladni.
    Több alázat kéne, Viktorka, mert ezzel a süket dumával meg lehet a magyarok zömét téveszteni, de Európa erre nem vevő. Sem az IMF. Sem a többi szervezet, akiktől függünk.

    Éppen tegnap este láttam egy Agatha Christie-klasszist, a BBC-től: Halál a felhők között. Az eladósodott, játékfüggő, pia- és bagókedvelő, házasságtörő Lady Horbury ágálása az uzsorásssal szemben, akiNEK tartozik, miszerint, hogy "Nem tűröm ezt tovább!" pontosan ilyen ostoba, mint Viktorkáé. Nem az diktál, aki függ.

    Valamelyik portálon azt olvastam, hogy Schmitt Pál szenvedése és politikai halála egyensen Jézuséhoz mérhető! Egy napon sem emlegethető a két élet! Ekkora pofátlansággal miért csak elnöki tanácsadó valaki? Miért nem mindjárt egyenesen az önjelölt Jóisten?!

    CsImre: király! nagyon tetszett, amit írtál, a lényeg leglényege.

    Szép napot és Kellemes Ünnepeket!”
  • 30. Együgyű 2012. április 08. 09:48
    „,,Orbán Viktor: más felfogásunk van az európai civilizációról és kultúráról"
    Ezen nyilatkozat után még az IMF-től kedvezményes, sőt hitelt várunk? Talán továbbra is a karosszékben tárt karokkal várjuk a hitelezőket. Kitől remél nemzetvezetőnk gyorssegélyt? Talán most a Vatikánban bízunk? Esetleg a nemzeti, világ elleni felszabadító harcunkban a nemzet 2/3-át megint meg fogják sarcolni a miniszterelnök saját csapatai. Erre ugye a rájuk szavazó 2/3 adta a felhatalmazást? Az 1/3 meg vígan és dalolva él tovább, mint eddig?
    Mindenkinek én a vélemény szabadságot megadom a demokrácia jegyében! Bírálni senkit nem fogok!!!
    OFF.”
  • 29. maci53 2012. április 08. 09:21
    „Van egy javaslatom.Indítsunk mozgalmat azokról a képviselőkről akik az égvilágon kívül semmit nem tesznek pénzükért,csak szitkozódnak,uszítanak,tüntetgetnek,az ország érdekei tsemmibe veszik.
    nem azért választottuk meg őket hogy Kálmán Olga műsorában az ATV-ben szdják a kormányt,a munkájukat meg nem látjk el.anem érdemelnek egy fillért sem.”
  • 28. USB 2012. április 08. 09:00
    „http://www.youtube.com/watch?v=kZV01JZOaoA

    Így összeolvadva szépek ők, csak rossz helyen vannak ezt nagy szovjetúnióban kellene énekelniük!”
  • 27. zehn 2012. április 08. 08:18
    „Aztán,ki az ördögből vált ki szimpátiát a magyar ügy, kedves Orbán úr?! Nem Európa hanyatlásáról beszélhetünk,hanem a miénkről. Nagyobb a munkanélküliség, mint bármikor. Legjobb megoldás az lenne,ha hűbéres bandájával együtt elhúzna szép csendben a .......”
  • 26. vadfarkatlan 2012. április 08. 01:53
    „10. Ebgondolat 2012.04.07. 18:47

    Az is tény, hogy az orbánviktori felfogás távolabb áll a jobboldaliságtól, mint az emeszpé a jobbiktól!

    Az MSZP (és a DK) és a Jobbik közelebb állnak egymáshoz, mint bármelyik másik két párt a magyar politikában. Lévén, hogy mindketten szélsőségesek. Csak míg a Jobbik idegen- és kisebbség ellenes, addig az MSZP magyarellenes. Míg a Jobbik szélsőjobboldali hagyományokat és ideológiát ápol, addig az MSZP szélsőbaloldalit. A szélsőségen túl még az antidemokratizmus az, ami közös bennük.”
  • 25. JungHeinrich 2012. április 07. 23:30
    „...asszem ha akarna se tudna elszakadni a kadarizmustol ,visszatert oda ahonnan indult es ami ellen harcolt az ifju liberalis OV.szomoru idok ele nez szurke kis hazank, sajnos :-(((”
  • 24. sóska66 2012. április 07. 23:10
    „,, Az idén 200.000 segélyből élő ember kezd majd dolgozni a START munka-programban, a tervek szerint két éven belül 350.000-re emelkedik a számuk."
    Én ezt nem értem. Hogy lehet csak úgy leakasztani ennyi munkahelyet? A START munka-program meg nekem egy kissé ,,szagos"”
43 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Segítségnyújtás nélkül magára hagytak egy elgázolt férfit Tataháza közelében

Eszméletlen állapotban, életveszélyes sérüléssel találtak rá egy fiatal férfire az 5504-es út… Tovább olvasom