Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 11°C Még több cikk.

Pénzért és szexért árult drogot egy budapesti férfi

Pénzért és szexuális szolgáltatásért cserébe adott el 16-17 éves fiataloknak kábítószert egy férfi, akit Budapesten fogtak el a rendőrök.
Az elmúlt hét végén történt akcióról kedden számolt be a rendőrség. A rendőrök több fővárosi lakásból hat embert állított elő az ügy kapcsán. Hárman - kábítószerkereskedők a gyanú szerint - őrizetben is maradtak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendőrök szombaton egy II. kerületi lakásban fogták el a 30 éves tiszakanyári dílert és két, 16 éves ügyfelét. A harmadik állandó vásárlót, egy 17 éves fiatalt VIII. kerületi lakásán fogták el. A díler lakásában kábítószergyanús anyagot és egy számítógépet foglaltak le. A gépen minden jel szerint a fiatalkorú ügyfelekről készült pornófelvételek vannak. A vallomások alapján hétfőn egy kőbányai és egy újpesti lakásban elfogtak egy 21 és egy 26 éves fiatalembert, akiket szintén azzal gyanúsítanak, hogy drogot árultak.

A három dílert őrizetbe vették, az ügyfeleket elengedték. Azt még vizsgálják, hogy milyen droggal kereskedtek a dílerek, illetve hogy pontosan mi van a lefoglalt számítógépen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fegyveresen raboltak ki egy ékszerboltot Újpesten

Ékszerboltot rabolt ki egy fegyveres férfi kedden délelőtt Budapesten. Tovább olvasom