Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Pintér Sándor: támadó jellegű titkosszolgálatok épültek ki

Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyeknek is tudomásul kell venni, ettől kezdve Damoklesz kardja lóg a fejük felett - mondta Pintér Sándor.
Úgy kell átalakítani a "C" típusú nemzetbiztonsági átvilágítás folyamatát, hogy az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek tudomásul vegyék, ettől kezdve Damoklesz kardja lóg a fejük felett - jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában Pintér Sándor belügyminiszter, aki szerint az elmúlt két évben támadó jellegű hírszerzés és elhárítás épült ki.

Az átvilágítással összefüggésben azt mondta: jelenleg az ellenőrzés során egy adott pillanatban vizsgálják, hogy a jelölt alkalmas-e a beosztás betöltésére, és aki ekkor megfelel, annak megbízhatósága öt évig érvényes. "Tehát akkor ellenőrizzük, amikor még bele sem ült abba a bizonyos székbe, ahol bizonyítania kell megbízhatóságát, állhatatosságát. Még nem érte kísértés, nem áll fenn a befolyásolás veszélye" - fogalmazott. Szerinte a megoldás az lenne, hogy a kinevezés előtt megállapítják a jelöltről, hogy alkalmas-e, majd vállalja azt, hogy amíg a beosztást betölti, bármikor ellenőrizhető.

Bejelentette: a törvényjavaslaton a nemzetbiztonsági munkacsoport dolgozik, de mielőtt a kormány elé vinnék, a nemzetbiztonsági kabinet elé terjesztik az elképzeléseket.

Az Alkotmányvédelmi Hivatallal kapcsolatban azt mondta: az, hogy a hivatal nevét és struktúráját megváltoztatták, hogy a működési és munka célkitűzéseit átalakították, hogy a statikus hírszerzést és elhárítást, amit korábban folytattak, megváltoztatták, egy dinamikus, támadó jellegű elhárítássá alakították, mind nyomon követhető volt és szerepelt a kormányprogramban.

A korrupcióval meggyanúsított rendőrökkel összefüggésben kérdésre válaszolva, hogy meddig jutott az alvilág a rendőrségen belül, arról beszélt, bízom benne, hogy nem jutott tovább azon a szinten, ameddig az ügyészségi eljárás már eljutott, és az ügy itt be is fejeződik. "Ez is azt bizonyítja, hogy a rendőrség nem korrupt, csak volt néhány korrupt tagja" - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 4. lukrecia 2012. június 30. 17:03
    „Az is tény a "rendszerváltás óta" (pontos dátumot ne kérjetek ui ez nagyon relatív) a titkosszolgálatok kb nulla osztályzatot érdemelnek. Eltűnt a nemzeti vagyon, és a titkosszolgálatok megszégyenítették eközben a lapu levelet is. Mert hogy miért vannak, azt igazán senki sem tudja. Vannak és kész. Eredmény nélkül. Közben egyes tagjai mesés vagyonokra , és befolyásra tettek szert. Ez sem tűnik fel senkinek. És semmi sem tünik fel senkinek.
    Politikai csoportok , és gazdasági érdekek játékszere, de a név hangzatos , misztikus. Vagy csak az " eltakaritás "
    utólagos szerepe jut nekik.???”
  • 3. DMagóg 2012. június 30. 11:11
    „"... hogy az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek tudomásul vegyék, ettől kezdve Damoklesz kardja lóg a fejük felett ..."
    Kérdés: Ki, s mire használja Damoklesz kardját? Több kérdésem nincs.”
  • 2. Együgyű 2012. június 30. 09:31
    „,,Pintér Sándor: támadó jellegű titkosszolgálatok épültek ki"
    Mintha azt ígérte volna Pintér bátyám valamikor, hogy rendet tesz az országban 2 héten belül? Ezek szerint maga körül sem tudott rendet teremteni? Bocsika! A vagyongyarapodás azt folyamatosan biztosítja!
    Mindenkinek én a vélemény szabadságot megadom a demokrácia jegyében! Bírálni senkit nem fogok!!!
    Aki nem érti, azt sajnálom! Félremagyarázni az írásomat szabad, mint mindent a kormány tagjainak és követőiknek!
    OFF.”
  • 1. deszkás 2012. június 30. 09:27
    „A titkosításokat is nézik? Ugye nem akkor meg miről (minek) a vau?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

70-80 liter gázolaj ömlött ki egy buszból az M7-esen

A különjáratú buszon körülbelül 40 gyerek tartott Budapest felé, amikor a 26. kilométerénél… Tovább olvasom