Délmagyar logó

2018. 09. 23. vasárnap - Tekla 11°C | 22°C Még több cikk.

Romlani fog a társaságok fizetőképessége

A jelenlegi válságos helyzetben is meg lehet őrizni egy cég fizetőképességét, ha nem vár sokat a behajtás elindításával.
Az év második felére várják a követeléskezelő cégek, hogy jelentős romlás következik be a társaságok fizetőképességében. A követelés beszedésének esélye a 90 napot meghaladó tartozások esetében akár 50 százalék alá is csökkenhet - írja a Napi Gazdaság.

Átmeneti lesz a pezsgés

Miközben a fejvadászok szerint az egyik „legígéretesebb" válságszakma a követeléskezelés, addig a piaci szereplők - okkal - a szakma felhígulásától tartanak. Csatlós Csilla szerint ennek közvetlen kiváltó oka, hogy a követeléskezelés mint szakma nem létezik. Nincs ilyen képzés, nincs ilyen tankönyv. A szakember szerint szomorú, de a legtöbbet a gyakorlatból, sőt az adósoktól lehet tanulni.

Felfalusi Péter álláspontja szerint a szakma már így is elég híg, lényegében mindig is az volt, hiszen megbízást bárki kaphat. A szakember vélekedése szerint szakmai minimumot akkor lehetne meghatározni, ha a jogszabályalkotók végre törvényileg szabályoznák a követeléskezelő tevékenységet, feltételekhez kötnék az alapítást és konkretizálnák az e tevékenység során végezhető cselekedeteket, merthogy - és erről már Csatlós Csilla beszél - a siker záloga az etikus viselkedés az adóssal, a megbízóval és az eljárásban esetleg részt vevő bármely hivatalos szervvel.

A Direktinfo vezetője szerint a szakma legfeljebb rövid távon hígulhat fel, hiszen aki nem elég jó és nem tud eredményt produkálni, nem tud fennmaradni hosszú távon. Ez a tevékenység ugyanis döntően még mindig sikerdíjas, ha nem végzi jól a munkát egy-egy cég, akkor költségeit magának kell állnia.

Csatlós Csilla, a Direktinfo Kft. ügyvezetője szerint az elmúlt hetekben elindult csődhullám és a finanszírozási nehézségek következtében az év második felében romlás lesz tapasztalható a cégek fizetőképességében.

Felfalusi Péter, az Intrum Justitia Kft. ügyvezető igazgatója szerint a behajtási folyamatok sikeressége viszont - legalábbis egyelőre - nem romlik a rövidebb határidők terén, ám a "korosabb ügyeknél" ez már jellemző. A szakember úgy véli, ez jól bizonyítja, hogy a jelenlegi válságos helyzetben is meg lehet őrizni egy cég fizetőképességét, ha nem vár sokat a behajtás elindításával.

A beszedési nehézségek Csatlós Csilla szerint nem a fiatal követeléseknél jelentkeznek, sokkal inkább a 60-90 napon túli követelésállományok kezelésében romlanak az esélyek. A megtérülési mutató ugyan sok tényezőtől függ ebben az időszakban, ám a tapasztalatok szerint - ha nincs átütemezve a tartozás részletfizetéssel, haladékkal - a 90 napot meghaladó tartozások esetében az esély akár 50 százalék alá is csökkenhet. A romláshoz nagyban "hozzásegít", hogy ide már bekerülnek azok az ügyek is, ahol felszámolási eljárást indítottak. A Direktinfo kimutatásai szerint ezekben az esetekben tavaly mindössze 11 százalékos befolyási eredményt értek el.

A gazdasági válság, a cégek romló finanszírozási és vállalkozási környezete miatt a társaságoknak jelentősen változtatni/finomítani kell a követeléskezelési standardokon. A Coface szakértői szerint minél gyorsabban lépni kell a behajtás irányába, legkésőbb a lejáratot követő 30. naptól. Az Intrum Justitia vezetője úgy látja, sokkal nagyobb hangsúlyt kap a vevőállomány hatékony kezelése, ezért a követeléskezelő cégek komplex szolgáltatáscsomagokat állítottak össze. Általánosan elmondható ugyanis, hogy annak lesz sikere, aki a legtöbbet tudja kötelezettjéről (időben értesül a felszámolás elindulásáról) és a leggyorsabban cselekszik, vagyis megbízást ad követeléskezelő cégnek a behajtásra.

Olvasóink írták

  • 4. Mignon 2009. március 31. 23:06
    „Az "aprajat" lehet kihagytam.
    Bocsanat.”
  • 3. Mignon 2009. március 31. 22:50
    „Ugy latszik, en masogy olvasom a cikket, es mashogy nezem a Fotot!

    101 ezer Forint van lefenykepezve!!!!

    :):):)”
  • 2. waterbear 2009. március 31. 21:00
    „Szűkölnek a hiénák... hígul a szakma... avagy féltik a koncot...”
  • 1. comet 2009. március 31. 20:34
    „a jó hír viszont hogy Deák szeme meggyógyult.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak a Magyar Telekomnál

A cég keddi közleményéből kiderül, hogy a nyomozók egyelőre iratokat és információt kértek be az ügy… Tovább olvasom