Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Schmitt ünnepi beszéde és gálaestek köszöntik az új alaptörvényt

Schmitt Pál ma délben látja el kézjegyével Magyarország új alaptörvényét, amelynek tiszteletére az ország több pontján, illetve Kolozsváron is gálaesteket rendeznek.
A köztársasági elnök a Sándor-palotába tervezett aláírás után ünnepi beszédben köszönti a jövőre életbe lépő alaptörvényt, amelyet a tervek szerint ekkor fanfárokkal és ünnepélyes őrségváltási ceremóniával köszöntik a Szent György téren, ahol 11 órától a Magyar Honvédség Támogató Dandár Helyőrség Zenekara ad térzenét.

Az államfő 14 órakor Horváth Gergely Domonkossal, a Magyar Posta igazgatóságának elnökével ünnepélyes keretek között első napi bélyegzővel látja el a posta, új alaptörvény aláírása alkalmából kibocsátott ünnepi bélyegblokkját. Az államfő ezt követően, 19 órakor ünnepi köszöntőt mond a Magyarország új alaptörvényének aláírása alkalmából rendezett ünnepi hangversenyen a Művészetek Palotájában. Schmitt Pál - közszolgálati médiumok által közvetített - beszédét az ország nyolc vidéki helyszínén, illetve a Kolozsváron tervezett gálaesteken is figyelemmel kísérhetik a meghívottak.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkársága által szervezett, egy időben kezdődő rendezvények első részében mind a tíz helyszínen Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusával indítják műsorukat a zenekarok és énekkarok, míg az estek második része helyszínenként eltérő lesz. A Művészetek Palotájából a Magyar Televízió, a Kolozsvári Magyar Operaházból pedig a Duna TV közvetíti élőben a gálákat.

A kormány összesen 135 millió forint átcsoportosítását rendelte el az új alaptörvény megünneplésére, illetve az egyéb kommunikációs feladatok ellátására.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Facebookon közzétett húsvéti üzenetében úgy fogalmazott, sorsszerűnek és rendeltetésszerűnek érzi, hogy az államfő húsvéthétfőn írhatja alá az új alkotmányt, amely szerinte az újjászületés dokumentuma lehet.

Olvasóink írták

  • 7. deszkás 2011. április 25. 12:51
    „Most lehet gyűjteni az IP cimeket.”
  • 6. deszkás 2011. április 25. 12:39
    „A munkáért bér jár megint kimaradt. Palibácsi ez véletlen vagy...?”
  • 5. Kudara 2011. április 25. 11:47
    „Csodás, hogy a húsvétról semmi szó nem esik.
    Mintha már ez az ünnep nem is létezne ma, csak a h*lye b*rom alaptörvény aláírása (vajon helyesen fog-e aláírni?)...
    Szerintem jövőre sokkal többen fogják itt hagyni kis hazánkat ezek az állatok miatt.

    És kellemes ünnepeket továbbra is!”
  • 4. barkzso 2011. április 25. 11:46
    „Helyes.”
  • 3. cumania 2011. április 25. 11:41
    „Még nem biztos, hogy aláírja...”
  • 2. X_Y 2011. április 25. 11:37
    „Ha már Shittpali, akkor talán Magyar Honvédség Tárogató Dandár :)

    Vicces népek vagytok ti magyarok:)”
  • 1. zso1986 2011. április 25. 11:36
    „S, mit írsz alá Pál?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kinyitnak a pincék húsvéthétfőn Bólyban

Jézus feltámadását követő megjelenésének Lukács evangéliumában részletezett történetét idézik fel… Tovább olvasom