Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Standolás - a törvény elvárásait nem lehet teljesíteni?

Vasárnaptól kötelező a napi standolás az alkoholt is árusító helyeken. A vendéglátósok szerint a törvény elvárásait nem lehet teljesíteni.
Vasárnaptól kötelező a napi standolás az alkoholt is árusító helyeken. Az erről szóló törvényt decemberben fogadták el. A Pénzügyminisztérium szerint erre azért volt szükség, hogy elejét vegyék az adózást elkerülő, illegális úton előállított jövedéki termékek előállításának. A vendéglátósok szerint a törvény elvárásait nem lehet teljesíteni. A napi standolás egyébként csak az alkoholokra vonatkozik és nem termék fajtánként, hanem összességében kell jegyezni a napi beszerzést és eladást, a napi nyitó- és zárókészletet.

Ellenőrizhetővé és tisztává szeretnék tenni az alkoholokat árusító piacot - ez a napi standolás bevezetésének a célja, nem pedig a vállalkozások ellehetetlenítése - mondta korábban Nagy János országos vámparancsnok. Egy korábbi felmérés közben ugyanis az üzletek többségében találtak valami szabálytalanságot, igaz csak az olcsóbb kategóriájú helyeket vizsgálták. Egy közelmúltban készült felmérés szerint, az ellenőrök 100 üzletből 77-ben valamilyen szabálytalanságot találtak. Leggyakrabban az volt a gond, hogy az italok nem az eredeti palackjukban voltak, a vendéglátósok pedig nem tudtak elszámolni egyes áruk eredetével. A vizsgálatok ugyan elsősorban az olcsóbb kategóriájú helyeket érintették, ám az előírások mindenkire vonatkoznak - tette hozzá Nagy János.

A parancsnok leszögezte, hogy az alkohol magasan adóztatott termék, amelynek a gyártásától egészen a végfelhasználásáig fennáll a visszaélés esélye. Az a korrekt eljárás, ha ennek a láncolatnak valamennyi eleme viseli az ellenőrzéssel járó esetleges költségeket. Nagy János hangsúlyozta: nem az a cél, hogy a magas bírságokkal ellehetetlenítsék a vállalkozásokat, hanem az, hogy tisztává tegyék ezt a szegmenst. Ezzel pedig olyan italok kerüljenek a poharakba, amelyek nem tartalmaznak káros anyagot. A parancsnok megjegyezte azt is, hogy korábban már volt egy időszak, amikor a standolás hatályban volt, a mostani szabályozást annál liberálisabbnak nevezte.

Olvasóink írták

  • 13. KamuNeni 2009. február 01. 15:12
    „Csak Az Fosik a Csalastol Aki Maga is csal.”
  • 12. efje 2009. február 01. 14:19
    „Az alkoholt nem szabad ki-be ontogetni. Grabowski legalabb rajott hogy miert nem. Nem kell cseppre pontosan merni, fektetve egyebkent is egyszerubben latszik hogy mennyi van benne. A merce az amatoroknek van kitalalva,1 deciert nem fog veled senki szarozni vazze. Azt a 20 uveget nehogy mar 2 oraba teljen lemerni mert magamhoz nyulok! Nalunk kb.110 uveg van, naponta ketszer standolunk. Felora a rekordido, de 1 ora alatt az ujak is elkeszulnek vele. Kell egy jo pultos? Fizesd meg!”
  • 11. batray 2009. február 01. 12:59
    „wazzze dova mér nem vagy te bent a kormányban?:D:D”
  • 10. dova 2009. február 01. 12:33
    „Ha már magasan adóztatott a pia, mennyivel egyszerűbb lett volna kötelezni minden gyártót, hogy hiteles mérőcsíkokkal lássák el termékeik üvegét, illetve amíg ez nem megoldható (már legyártott készlet, gépsor átállás) addig minden italosüveg fajtához adjanak egy mérőcsík matricát, amit a talpától felfele ragasztva pontos mennyiséget tudja mutatni.
    Így gyorsabban lehetne standolni, egyáltalán nem romlana le az italok minősége és még a vendéglősök vitorlájából is kifoghatná a szelet.”
  • 9. JungHeinrich 2009. február 01. 11:45
    „Grabo, a kötelező standolás előtt se így mértük az Ouzo-t.....nyomás vissza a söntésbe takarítani....:-P”
  • 8. KolompárRómeó 2009. február 01. 11:41
    „"az alkohol magasan adóztatott termék": az elftársak még az elkövetkező bő egy évben szarrá akarják lopni magukat, így mindenhol próbálnak még több pénzt csinálni.”
  • 7. jurigeller 2009. február 01. 11:31
    „Ebben a Qrva országban napról-napra minden csak bonyolultabb,nehezebb és rosszabb lessz!
    Gondoljatok csak bele milyen oriási körbetartozási hullámot fog okozni majd a 250 ezer forint feletti átutalások ki nem fizetése. Alakul majd egy csomó új bt,kft, ami csak az árú ellenértékének ki nem fizetésére fog játszani!!!
    Valaki elküldhetné már ezt a Nyírségi tirpák pszihopatát vissza az elmegyógyintézetbe kényszergyógykezelésre!!!!”
  • 6. yesyes 2009. február 01. 11:17
    „Melyik strandon lesz kötelező a mindennapi strandolás?”
  • 5. legal 2009. február 01. 10:58
    „Ha bármely vendéglátós észreveszi, hogy szocialista politikus tér be hozzájuk, csak vizet adjanak neki, bármi néven nevezendő italt kér.”
  • 4. persona 2009. február 01. 10:57
    „Ki akarják fehéríteni a vendéglátóipart. Na! Nyilván túl feketének találta a kormány. Végülis elgondolkodtató.. Látott már valaki kocsmárost tönkremenni???:-)”
  • 3. LukSzusz 2009. február 01. 10:53
    „Ebben az országban amit a nagyurak eltalálnak,minden kötelező,mert különben büntetnek,de nekik nem kötelező jól irányítani,munkát adni a népüknek,csak elvonni.A sötét középkor is világosabb volt,mint ez a posztkommunista kormány.”
  • 2. batray 2009. február 01. 10:24
    „wazzze mér voltál annyira szorgalmas.mától kötelező, ma van vasárnap wazze a többi jogos,mit lehet ilyenkor csinálni?”
  • 1. Grabowsky 2009. február 01. 09:20
    „Basszák meg, tegnap este az Ouzo mérésekor, a mérő edényben maradt néhány csepp víz miatt be opálosodott az egész, szóval üzenem az idiótáknak, jöjjenek és igyák meg, mellesleg elárulhatnák, ilyen esetben mi a teendő, hogyan írhatom le a veszteséget, vagyis el fogják -e fogadni fenntartások nélkül ha egyszerüen kiöntöm és emiatt hiányzik a leltárból?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változnak a bíróságok védelmére vonatkozó szabályok is

Szigorú büntetés kaphat már 2009-ben, aki megzavarja a bírósági tárgyalásokat. Módosulnak a… Tovább olvasom