Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Szemétkiállítás az élhető jövőről

"Egy elragadó világ címmel"szemétdomborzati térkép-kiállítás nyílik csütörtökön este a budapesti Millenáris Fogadó Padlásán. A magyar származású Anna Toth harminc fiatal magyar alkotó közreműködésével építette meg a tárlatot.
A kortárs művész ezzel a rendhagyó kiállítással a korunkban felhalmozódott szeméttömeg újrafelhasználásának jelentőségére kívánja felhívni a figyelmet.

A jelenleg Baszkföldön élő művész a megnyitót megelőző egy hónapban a magyar alkotókkal azon dolgozott, hogy az ipari és háztartási hulladékból felépítsen egy szemétdomborzati tér-képet. Anna Toth szemétdomborzati tér-képe két térre tagolódik. Az egyikben a jövővel kapcsolatos aggályok szimbólumai, a másikban pedig a művész háborúellenes témához kötődő munkái jelennek meg. A térinstalláció hatását hangfelvételekkel fokozzák, amelyeket Nicholas Russel - Csapó József magyar válogatásaival kiegészítve- kifejezetten ehhez az installációhoz készített.

Anna Toth 1962-ben született Budapesten. 1981-ben költözött Párizsba, majd különféle humanitárius szervezetek résztvevőjeként dolgozott Brazíliában és francia-Guyanában. 1988 óta él francia Baszkföldön. Képzőművészeti kiállításain kívül számos művészeti terápiás és készségfejlesztő gyermek-foglalkozást tart Dél-Franciaországban.

Anna Toth "elragadó világa" péntektől szeptember 10-ig tekinthető meg a Millenáris Fogadó Padlásán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kampány indul a kerékpárosok védelmében

A BKV és a Magyar Kerékpárosklub közös kampányt indít a biciklisták biztonságos városi közlekedése… Tovább olvasom