Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Több mint 100 milliós nyeresége volt 2011-ben a Fidesznek

A kormánypárt tavaly több mint 600 millió forintot fordított hitel-visszafizetésre.
Nagyjából 130 millió forintos nyereséggel zárta a múlt évet a Fidesz, miközben a kormánypárt több mint 600 millió forintot fordított hitel-visszafizetésre.

A Hivatalos Értesítőben szombaton megjelent beszámoló szerint a Fidesznek 1 milliárd 293 millió forint bevétele volt 2011-ben. Ebből hozzávetőleg egymilliárd az állami támogatás, 144 millió tagdíjakból, 46 millió forint adományokból folyt be.

Ötszázezer forintnál többel öt magánszemély támogatta a Fideszt, köztük Deutsch Tamás, Járóka Lívia és Schöpflin György európai parlamenti képviselő. A félmilliósnál kisebb adományokból viszont több mint 30 millió forint gyűlt össze.

Külföldiek összesen 53 ezer forintot fizettek be a pártkasszába, ugyanakkor majdnem négymillió forintra tett szert a Fidesz fővárosi kerületi (V., XIII., XV., XVIII., XIX., XX.) önkormányzatoktól. A Fény utcai Piac Kft. 551 ezer, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 806 ezer, a Patent Holding Kft. pedig 1,4 millió forinttal támogatta a nagyobbik kormánypártot, amely jogi személyektől összesen csaknem 10 millió forintot kapott.

A Fidesz hitelt nem vett fel 2011-ben, ellenben visszafizetett 613 millió forint tartozást, vagyis 1 milliárd 164 millió forintnyi kiadásainak több mint felét erre fordította. Működési költségekre 280, politikai tevékenységre 87, eszközbeszerzésre 15 millió forint jutott tavaly.

A Fidesz 2010-ben még 312 millió forint veszteséggel zárt, tavaly viszont 129 millió forint nyereséget ért el.

Olvasóink írták

  • 15. hahaha62 2012. április 23. 10:41
    „...és a kötélen vezetett nép csak fizet-fizet....így helyes!”
  • 14. kánaán 2012. április 23. 10:24
    „"..a hazugsággal megszerzett hatalom, a hazugsággal fenntartott hatalom semmis!"
    "A népnek joga van a kormányt elzavarni " (Orbán Viktor 2007 )”
  • 13. NP1 2012. április 23. 06:03
    „Számukra 2010-ben véget ért a válság.....”
  • 12. tom_peris 2012. április 22. 22:55
    „Akkor ezt az összeget szépen be is lehet pengetni az államkasszába!!!”
  • 11. studyfy 2012. április 22. 22:12
    „Ha emlékezetem nem csal, akkor 2008-ban még 2.5 milliárd-s hitele volt.”
  • 10. lepkehalo 2012. április 22. 18:52
    „Na, így kell ezt csinálni! Bizakodással tölt el ez az eredmény. Repesve várom, hogy Magyarországot is ilyen sikeresen irányítsák. Nagyon várom!!!! Siessenek!”
  • 9. tótkomlósi 2012. április 22. 17:56
    „5. roxper 2012.04.22. 16:42

    Megnyugtatlak, hogy az 1házak sem a hívők adományaiból tartják fenn magukat!

    Azt ne mondd már, hogy önkormányzatoktól átvett iskolák fenntartását is a hívők finanszírozzák!

    Ez csak mese!
    Kapnak a közösből rendesen!”
  • 8. Lajos 2012. április 22. 17:40
    „Futja az adófizetők pénzéből, minden párt tartsa el magát tagdíjból vagy támogatókból....”
  • 7. Qllancs 2012. április 22. 17:22
    „T. 5. jól beszélsz !
    Mindenki tudja, a Simicska cége állami megbízásokat végez-- milliárdos EU s projekteket, ésebből folyik vissza a pártkasszába a sok-sok millió.
    na meg a jól fizetö EU s képviselők, akiket orbán küldött ki , ott 3,5 milliós fizetésükből --KÖTELEZŐ befizetni az " önkéntes " adót, valamit--valamiért ! ez az 500 ezer ft --csak aprópénz nekik.
    Nem hiába írták máshol "Fidesz ZRT " .
    Ez az 1 milliárd állami --mi adónkból --NE MŰKÖDJÖN !
    TARTSA EL magát ! Jól kereső fütyiszesek --a havi sok-sok millás fizetésükből , meg a megtámogatott dúsgazdag réteg benem fizetett adójukból tartsák el a pártjukat !!!!!!”
  • 6. Istus 2012. április 22. 16:49
    „Hát ha ez nem nyilt lenyulás akkor ugyan mi ? mi az hogy egy párt nyereséges amikor sokan még megfelelö élelemhez sem jutnak vajon mennyi lehet ez az összeg valóban ha ennyit bevallanak”
  • 5. roxper 2012. április 22. 16:42
    „Ahogy az egyházakat a hívőknek, a pártokat az elvakult szavazóknak kellene eltartaniuk...”
  • 4. bambinaXX 2012. április 22. 16:04
    „"Ebből hozzávetőleg egymilliárd az állami támogatás"
    - Akkor ezt lehetne is utalni az Államadósság-alapba!
    "visszafizetett 613 millió forint tartozást"
    -Meg is van a végtörlesztés lehetőségének kiváltó oka..

    továbbá jó volna, ha a pártfinanszírozást nem az adófizetők pénzéből oldanák meg, hanem a tagdíjakból - mindegyik párt, nemcsak ők! "Üvegzseb" kellene itt is..”
  • 3. juvefan 2012. április 22. 15:23
    „Nem kell ezen meglepődni!Ezek is csak lopnak,csalnak,és tömik a saját és komáik zsebeit.Pedig ők ugye becsületesek!?A fene enné meg őket!!Ha már akkora a pofájuk,fordítsák az államadosságra és ne csak az emberekkel fizetessék meg.”
  • 2. papagalya 2012. április 22. 13:50
    „Na, ezt adóztatnám meg, de nem 0,1%-ra, hanen 20-30 %-ra.”
  • 1. lukrecia 2012. április 22. 13:27
    „Szívesen vásárolnék Fidesz részvényt, szerintem jó befektetés. Na és még két év a választásokig, majd jön 8 év mivel az ellenzék a poraira porladt.
    Nem tudjátok, hol lehet kapni ??”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötpontos követelést ragasztott ki az LMP

A követelések a magyar földekre vonatkoznak és az ellenzéki párt a Vidékfejlesztési Minisztérium… Tovább olvasom