Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Tüntetők várták az SZDSZ politikusait Debrecenben

15-20 tüntető várta a szabad demokrata politikusokat csütörtökön Debrecenben, az Arany Bika Szálló előcsarnokában. Rendbontás nem történt. Az SZDSZ politikusai a párt háromnapos kihelyezett frakcióülésére érkeztek Debrecenbe.
A szálló előcsarnokában indulatos szavakat kiabáltak a demonstrálók, egyikük kisebb szóváltásba keveredett Kovács Lászlóval, az SZDSZ Hajdú-Bihar megyei megyei alelnökével. Eközben a szálló előtt 6-8 rendőr is megjelent, de beavatkozniuk nem kellett.

Kóka János pártelnök, a frakcióülés előtti sajtótájékoztatóján bejelentette: a következő négy hétben az SZDSZ népszavazási kampányában minden nap egy-egy új érvet hoznak fel a "nem" szavazatok mellett. Ennek alapján a liberálisok vezetője csütörtökön azt mondta: azért kell három nemmel szavazni március 9-én, mert semmi sincs ingyen. A Fidesz által hirdetett igenek győzelme valamennyi magyar adófizető terheit növelné ugyanis - tette hozzá.

Az SZDSZ kihelyezett frakcióülésén a népszavazás mellett szó lesz az adórendszer átalakításáról, az egészségügyi és a felsőoktatási reform folytatásáról valamint a pártfinanszírozásról - közölte Kóka János. A tervek szerint pénteken Debrecenbe érkezik Gyurcsány Ferenc kormányfő is, akivel a koalíciós szerződésről egyeztetnek majd.

Olvasóink írták

  • 5. Laci bácsi 2008. február 08. 00:29
    „Uraim! Az SZDSZ megrendelésre dolgozik! A parlamenti választás napján 17.301-kor még 3 %-on álltak!
    A műsorvezető bemondta: Az SZDSZ szavazatai 18.31-19-re jönnek be.
    A 2vendég megkérdezte: miért?
    Válasz: mert akkorra érkeznek be a rapülőn a szavazóik4
    Egy egészségbiztosítós smerősöm nagyon lehangolva mondta:
    Az SZDSZ megszerezte az Egészségpénztárat.
    Olyan szomorúan m ondat! Ő tudja, miért volt szomorú.”
  • 4. Intel 2008. február 07. 21:55
    „Nekem meg a buta emberektől akik azt hiszik minden ingyen van.
    Okos emberek elmenekülnek....”
  • 3. Zoli 2008. február 07. 19:58
    „"Kovács Pisti" ejtve, éhen halt.”
  • 2. %%%% 2008. február 07. 19:18
    „Az Szdsz pénzemberei (ügyeskedéssel gazdagodtak meg) ne akarjanak minket győzködni. Nem hogy beadnák a közösbe, amit elloptak az állami vagyonból, hanem tovább harácsolnak.”
  • 1. nickboy 2008. február 07. 19:14
    „"Több SZDSZ, kevesebb adó!"
    "Ki törődik Kovács Pistivel?"

    !!!!!!!!!!!!!HÁNYINGEREM VAN AZ SZDSZ-TŐL!!!!!!!!!!!!!

    Kampány:
    Az az érzésem, az SZDSZ elkésett 20 évet a nemrég indított szocializmus-elleni kampányával. Talán ha 1989-ben tették volna ki ezeket a plakátokat, még aktuális is lett volna!

    Az meg különös pikantériája a dolgoknak, hogy épp ők azok akik hozzásegítettek nem egy korábbi szocialista-vezért, hogy a szabad Magyarország vezetőivé válljanak :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gondban vannak a Drávaszabolcs melletti majorság lakói

Rendezetlen a helyzetük, ezért nem tudnak banki hitelt felvenni, és építési engedélyt sem kapnak egy… Tovább olvasom