Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Új beton Ferihegyen a 2-es terminál előtti területen

Elkészült az új "repülőgép parkoló" Ferihegyen. 46 ezer négyzetméternyi terület kapott új betont. Hardy Mihály, a Budapest Airport Rt. vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy további, 30 ezer négyzetméter ilyen parkoló létesül még.
A terület megépítésére a repülőtér bővítése miatt volt szükség. Így a gépek kényelmesen, az újonnan épülő SkyCourt komplexum mellé állhatnak, ahonnan az utasok indítása és érkeztetése zajlik majd. Az igazgató szerint, így a jelenleginél, 8-al több repülőgép várhatja majd egyszerre a le és felszálló turistákat.

Ezzel együtt, megkezdték az új SkyCourt - "Égi Udvar" épület helyének előkészítését is. A 40 ezer négyzetméter összes alapterületű, öt emeletes épület helyéről most bontanak egy csarnokot. Az új komplexum összeköti majd a 2 A és a 2 B terminált, a többi között, ide érkeznek és innen indulnak majd az utasok.

A SkyCourt fejlesztést, még a privatizációs szerződésében vállalta a társaság. A cég 2012-re, a jelenlegi 8,4 milliós utasforgalmat meg akarja duplázni, ehhez viszont nem elegendő a meglévő fogadó és kiszolgáló épületegyüttes.

A fejlesztés a Budapest Airport Rt. saját beruházásában készül, 261 millió euro értékben, ami a jelenlegi árfolyamon számítva 75 milliárd forint.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fidesz és a KDNP is leadta ajánlószelvényeit

Másfélmillió ajánlószelvényt gyűjtött össze az európai parlamenti választásokra a Fidesz-KDNP, ebből 32 ezer 500-at csütörtökön is le is adtak az Országos Választási Bizottságnak. Tovább olvasom