Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Újjáéledő adórendőrség

Az új kormány az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint a vám- és pénzügyőrség összevonásával három egységből álló szervezetet hozna létre, amelynek harmadik egysége az adórendőrség lenne - írja a Magyar Nemzet keddi számában.
A lap információi szerint az új hatóság munkát adna az APEH 15 ezer, valamint a vám- és pénzügyőrség hétezer alkalmazottjának is. Az adórendőrséget a rendvédelmi szerveknél dolgozókból töltenék fel. Az elképzelés legfontosabb eleme a közterhekkel kapcsolatos bűncselekményekben nyomozó adórendőrség lenne.

A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy az Orbán-kormány idején már működött ilyen intézmény APEH Bűnügyi Igazgatóság néven. Annak idején az igazgatóság évente kétezer vádemelési indítványt nyújtott be az ügyészségnek.

A szervezet akkor alkotmányellenesen működött, írja a Magyar Nemzet, mert az adórendőrség felállításáról szóló törvényt kétharmados többséggel kellett volna megalkotni. A lap megjegyzi: "ez - a választások eredményét ismerve - most nem lehet probléma".

Olvasóink írták

  • 3. szilléri 2010. április 28. 07:13
    „Rend kel nem pedig rendőrség !!!!!!!!!!!!!!

    A törvények ma is egyértelműek, csak be kellene tartani őket.

    Az APEH és az egyéb elnyomó szervek már most is hatalma állami kiadást jelentenek a 1,5 produktív adózó számára.”
  • 2. ferenczydenes 2010. április 27. 14:59
    „Az biztos, hogy be kell keményíteni az adóelkerülés megakadályozása érdekében!

    Nem értek hozzá, de remélem ez az intézkedés is ezt célt szolgálja majd!”
  • 1. gróf 2010. április 27. 08:52
    „Azt hiszem páran elkezdhetik visszasírni a gyurcsány-féle langyos vizet :D:D:D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Széles nyomtávon előznek az oroszok

Igen rosszul jár a magyar logisztikai szakma, ha Magyarországot elkerülve épül meg az orosz szabvány… Tovább olvasom