Délmagyar logó

2018. 05. 28. hétfő - Emil, Csanád 16°C | 28°C Még több cikk.

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, amely a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka.
Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg a katolikus egyház; Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek ebből az alkalomból az esztergomi bazilikában mutat be misét - tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-t.

A virágvasárnapi, országszerte tartandó miséken kívül a programok közül kiemelkedik még a családok keresztútja Székesfehérváron, Spányi Antal megyéspüspök részvételével. A menet a maroshegyi plébánia mellől indul, és a sóstói tanösvényen halad. A stációkat gyermekszereplők elevenítik meg, az elmélkedéseket a stációknál a családok tartják. A zenés imádságokat a Filótea együttes fiataljai éneklik.

Virágvasárnap szamárháton vonul a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhely templomához az ottani ferences rendház főnöke, Kálmán Peregrin. Ezen a napon reggel a misét énekes passió kíséri, majd barkaszentelés és körmenetes, úgynevezett stációs liturgia következik.

Szintén virágvasárnap mond misét Márfi Gyula veszprémi érsek a Komárom-Esztergom megyei Súron, ahol ünnepélyesen átadják a felújított római katolikus templomot.

Huszonöt éve a virágvasárnap egyben az ifjúság világnapja is a katolikus egyházban. II. János Pál pápa azért ezt az ünnepet szentelte a fiataloknak, mert a virágvasárnapi liturgiában vesznek részt leghangsúlyosabban a gyermekek.

A világnap alkalmából a Szombathelyi Egyházmegye ifjúsági találkozót rendez a virágvasárnapot megelőző szombaton Zalalövőn. Az egész napos találkozó keretében Bíró László tábori püspök tart előadást. Ternyák Csaba érsek pedig az egri bazilikában mutat be ifjúsági misét virágvasárnap 10 órakor.

Ternyák Csaba érsek részvételével kerül sor szombaton a hagyományos Eged-hegyi keresztútra is, amelyen a menetben felváltva viszik a keresztet. A Regnum Christi közösség is keresztutat szervez szombaton a budapesti Andrássy úton, majd szabadtéri szentmise a Hősök terén.

Virágvasárnap ünnepéhez kapcsolódóan vásár, interaktív mesejátszóház, kézműves-foglalkozások és a húsvét jelképeiről szóló szakmai előadás várja az érdeklődőket vasárnap a Néprajzi Múzeumban Budapesten. Itt felelevenítik azt az evangéliumi történetet, amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe.

Jézus a Biblia tanúsága szerint a zsidó pészah ünnepe előtt néhány nappal vonult be Jeruzsálembe. Három evangéliumban is szerepel, hogy a zarándokok egybegyűltek megérkezésekor, mert azt hitték, megkezdődött a messiási korszak, amely megszabadítja őket a római elnyomástól.

Jézus azonban nem koronáztatta meg magát, nem szított lázadást a római császársággal szemben. Az ünnepélyes bevonulás után a zsidóság vezetői nem vállalták a nyílt fellépést Jézussal szemben, néhány napra rá viszont elfogták és elítélték. Ezekből az eseményekből eredeztethető a kereszténység húsvéti ünnepköre.

A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, amelynek során a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt. A virágvasárnapi liturgia része az a körmenethez szorosan kapcsolódó szertartás, amelyen a hívek által hozott barkákat a pap megáldja.

Virágvasárnap Jézus szenvedéstörténete, a passió hangzik fel dramatizálva az evangéliumból. Az egyház ezzel a liturgikus elemmel is azt jelzi, hogy a dicsőséges bevonulás csak a kezdete volt Jézus szenvedésének és halálának, amelyre a megváltáshoz elengedhetetlenül szükség volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kedvezményes méhnyakrák elleni oltás középiskolásoknak

Kedvezményesen, a szokásos térítési díjnál 25 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá középiskolások a HPV okozta megbetegedések elleni védőoltáshoz. Tovább olvasom