A városképi jelentőségű villamos
2012.04.21. 14:22:44
Az SZKT vezetője el akarja adni a nosztalgiavillamosokat. Egy téma a városvédőknek.
A Délmagyarország híre szerint a Szegedi Közlekedési Társaság vezetője dobra verné a cég egyik rendszeresen közlekedő nosztalgia-szerelvényét. Ha pusztán a rövid távú pénzügyi hatást nézzük, akkor is felmerülhet a vagyon felélésének problémája, de érdemes ennél kicsit messzebb tekinteni: miért is érdekes az, hogy egy tömegközlekedési cégnek nosztalgia járműve van?
Csak az SZKT szempontjából nézve, a cég múltjának tisztelete, tárgyi emlékeinek megőrzése része a vállalat identitásának. Ez több szinten is működik: erősíti a dolgozók lojalitását, akik sokan maguk is részt vettek a járművek felújításában. És persze a régi járművek egy-egy példányának megőrzése a szakmán belül és kívül is javítja a vállalat imázsát. Nem véletlen, hogy egykori kis laborokból, sufnikból kinőtt világcégek, mint a Siemens, a GE vagy akár az Apple, a mai napig ápolják az alapítók mítoszát és cég történetét. A dicső múlt, az akár évszázadon átnyúló túlélési és megújulási képesség egyfajta garancia a cég életképességére.
Az, hogy a válság éveiben a cég nem újít fel újabb járműveket, nyilván nem kifogásolható. Már az is meglepő volt, hogy tavaly a sok pénzügyi panasz közepette nem egy, a napi forgalomban járó trolit, hanem egy ZIU nosztalgiajárművet ítélt a cég vezetése rekonstrukcióra érdemesnek. De az, ha túl akar adni egy-két, a cég és a város életéhez hozzátartozó nosztalgiavillamoson, nem csak a cég belügye.
A villamosok ugyanis a város arculatához is hozzátartoznak. Míg a PESA flotta egy Nyugat-európai nagyváros hangulatát vegyíti a szegedi városképbe, addig a Szabadtéri idején rendszeresen közlekedő nosztalgiavillamos a múltat idézi meg. A „történelmi” járművektől megszabadulni olyan, mint ha egy patinás belvárosi palotát dózerolnának le: a jármű eladásával a város elveszítheti a egy városképi jelentőségű „épületét”, amit mindenkinek inkább védeni kellene. Leginkább persze annak cégvezetőnek, aki úgy gondolja, hogy a múltja mellett jövője is van az általa vezetett városi közszolgáltató vállalatnak.
Korábbi írások hasonló témában:
Mit kockáztat a feljelentő troliügyben?
Hogyan közlekednek a szegediek?
Címkék: szeged, nosztalgiavillamos
11 hozzászólás
ikonokkal!

