Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Spórolni akar Tömörkény

Tömörkény - A belvízelvezetés végleges megoldását, s az energiatakarékos fűtés és áramfelhasználás megteremtését szeretné megoldani ebben az esztendőben a község vezetése, állami segítséggel.
– Idén elsősorban kevesebb csapadékot szeretnék, mint ami tavaly jutott. Emiatt nagyon nehéz év elé nézünk. Ha az idő szárazra fordul, és a kormányzat is úgy akarja, fő feladatunk a község vízelvezető rendszerének felülvizsgálata lesz – fogalmaz Bánfi Sándor, Tömörkény polgármestere.

Az Atikövizig szakemberei már felmérték a csatornarendszert: kiderült, hogy a szintkülönbségek miatt van néhány olyan rész a községben, ahol a vízelvezetést csak úgy lehet megoldani, ha betonaknát építenek, és búvárszivattyúval emelik át a vizet. Megtudták, hiába kotortatja ki a község kétévente a csatornákat, ha a mederben gyorsan újra kinő a nád, és nem engedi át a szükséges mennyiséget. – Nagyon jó lenne megoldást találni arra is, hogy a kertek alatti fóliákban, szántókon is csökkentsük a vízmennyiséget – sorolta a legfontosabb teendőket.

A tömörkényi polgármester hozzátette: szeretnének spórolni a község energiafelhasználásán, ezért minden pályázatot megragadnak, hogy a fűtéssel és a világítással takarékoskodni tudjanak. – Minden megoldás érdekel bennünket, arra is készek vagyunk, hogy hőszigetelés kerüljön a középületek falára, de pályázunk, ha lesz hová, nap- és/vagy szélenergia felhasználására, a régi radiátorok lecserélésére is.

Olvasóink írták

  • 3. bubu72 2011. január 07. 10:52
    „Hát ha a cikk tartalmát nézzük! Nagy az esély rá! Ez nem tűnik megoldásnak,hogy ha lesz,ha akar,ha engedik.”
  • 2. fedora 2011. január 07. 10:32
    „SZerinted bubu, miköze lehet a délvilágnak segélyezéshez?????????? Rokonságban ,lehet az ujságiró a polgármesterünkel!!!Vagy mi a turo???”
  • 1. bubu72 2011. január 04. 15:16
    „Na ez egy semmit mondó cikk egy semmit mondó újságtól! Azt nem mondta a Polgármester ,hogy kötelezővé teszi a segélyesek nek a délvilág elöfizetést????????”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Világhálóba gabalyodott a nyugdíjas házaspár

Évekkel ezelőtt még csak hallottak arról, hogy a fiatalok komputereket használnak, mára szenvedélyes internetezővé váltak. Tovább olvasom