Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Vita és személyeskedés a csongrádi képviselő-testületin

Csongrád - Politikai vitává fajult a helyi rendőrség éves munkájáról szóló beszámoló megtárgyalása a csongrádi képviselő-testület pénteki, maratoni hosszúságúra nyúlt ülésén.
A városatyák döntöttek az Egészségváros projekt helyszínének kijelölt terület eladásáról is. Napirend előtt jelentették be, hogy az Összefogás Csongrádért Egyesület frakciójának tagja lett a Jobb Csongrádért Egyesület színeiben mandátumhoz jutott Hegedűs Péter.

Bár teljes volt az egyetértés a csongrádi képviselő-testületben a helyi rendőrkapitányság elmúlt évi munkájának értékelésével kapcsolatban, a döntéshozók csak közel két órás – személyeskedést sem mellőző – vita után fogadták el a nyomozó hatóság beszámolóját. Polémia első felvonásaként Fábián György és Kurucz Ferenc esett egymásnak amiatt, mert utóbbi vitatta a szocialista képviselő szakmai rálátását a témára. A baloldali városatya ezt kikérte magának, mondván a saját és az oktatási bizottság véleményét joga van ismertetni. Az Összefogás Csongrádért Egyesület frakciójának vezetője viszont arra utalt, hogy a felsorolt társadalmi problémákat nem kéne a rendőrség nyakába varrni. Nagypál Sándor azt nehezményezte, hogy több szocialista képviselő is kétkedve fogadta a polgárőrség legutóbbi beruházását, melynek révén egy rendszámfelismerő berendezéshez jutott a szervezet. A polgármester példák felsorolása után leszögezte, ahogy a rendőrségnek, úgy a polgárőröknek is minden segítséget megad a város, hogy eredményesen működjenek.

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló anyagban megfogalmazott helyi gondok kivesézésekor Murányi László egyenesen azt kérte Bedő Tamástól, legyen néha Karsai, és olykor mondjon ellent a balliberális kormányzatnak, mert a tévútra vezetett hazai ifjúságpolitika is hozzájárult, hogy ilyen súlyos helyzet alakult ki Csongrádon, illetve az országban.

Zárt ülésen tárgyalta a testület az Egészségvároshoz kapcsolódó területvásárlás ügyét. Mint megtudtuk, a választott grémium végül hozzájárult az adásvételhez, így 11 hektáros bökényi szántó 16 millió forintért cserélhet gazdát. A képviselők tegnap elfogadták a rendelőintézet szervezeti átalakításáról szóló javaslat első olvasatát is. Végső döntés májusban születhet.

Olvasóink írták

  • 19. A mi kutyánk kölke 2008. április 05. 20:20
    „Most nyútak le több mint 1 milliárdot érő uniós kukoricát az etársak! Az államé vót, a mi kutyánk kölke vót!”
  • 18. Tisztesség? Nem! Önkényuralom. 2008. április 04. 21:54
    „Láthatjátok tehát, hogy Kurucznak szelektív az olvasókája meg a válaszolókája is.”
  • 17. dr.Kurucz Ferenc 2008. április 04. 14:53
    „Véleményalkotásban benne van a tévedés.Az emberi nagyság egyik fokmérője a tévedés nyilt beismerése.Ezt köszönöm Zolikának igy a korrekt.”
  • 16. Kuci 2008. április 04. 08:45
    „Mi ez a nagy Kurucz elleneség ?! Egyetlen ember a képviselő testületben aki nem a pénzért csinálja , ellentétben a többiekel neki van s tudja is igazolni . Nem pályázatokon s zsiványkodással vagy hála pénzből jött össze vagy nyerte , DOLGOZOTT érte . S mint írtam nem a RENDŐR a felelős sok mindenért . HANEM A JOGALKOTÓK ( a jó képeségű bizottságok ,) a rendőrség csak végrehajtó szerv. Azt mikor kérdezi meg valaki a magán tulajdonnak a mai napig miért nincs erős jogvédelme ? Tán ezért is a rendőr a hibás . A biciglin meg legyen világítás hamár a KRESZ alafogalmaival sincsenek tisztában !”
  • 15. komcsika 2008. április 03. 23:32
    „Látjátok ezt már Dr Kurucz nem csipázza, inkább a színházi világlapot nyálazgatja.”
  • 14. zolika 2008. április 03. 21:50
    „komcsika!! AZÉRT ,HOGY MEG TUDJONAK BÜNTETNI ÉRTE,ELÉG KEMÉNYEN HA NEM FIGYELSZ!!! EZEK A RENDÖRÖK!!!MI MÁST VÁRTÁL?????JA MEG A BICIKLISEKET SASOLJÁK,HOGY KINEK VAN VILÁGITÁSA!!MÁST NEM!!”
  • 13. zolika 2008. április 03. 21:47
    „dr.kurucz ferenc!!elnézést kérek ,tévedtem!!!!!!én ki merem mondani!!!”
  • 12. jpjkh8 2008. április 02. 14:45
    „Jajj, Komcsika az a sövény csak a port fogja a ház előtt! Hogy gondolod, hogy bármilyen érdek lebegett volna szem előtt. Kis naív!”
  • 11. komcsika 2008. április 02. 14:05
    „Na ha dr Kurucz is olvas a sporton kívül mást is, akkor én meg azt kérdezem, hogy melyik rendőr kapitány idejében került megállni tilos tábla a Szőlőhegyi- Szép utca sarokra, és miért van ott akkora élősövény, hogy nem lehet kilátni a kanyarodónak.
    A közterületfelügyelet csongorádért itt nem fontoskodhat ugye..”
  • 10. dr.kurucz ferenc 2008. április 01. 22:41
    „Zolikának javaslom,nézzen utána ki volt az a rendőrkapitány aki nem tudta,hogy a fecske védett madár.Amikor ez történt az általa emlegetett személy már több éve Békés megyében dolgozott.”
  • 9. jpjkh8 2008. március 31. 17:12
    „Csogálkozunk ha minden idegen aki valamit is akar a városban meglát egy ilyen ülést, vagy netán meghívottként részt vesz rajta, fejvesztve menekül ebből a vűárosból!”
  • 8. nyugtalan 2008. március 31. 15:56
    „Ami a testületi ülésen történt az botrányos,és felháboritó.A tisztelt képviselők nem tudják,hogy a mi adóforintjaiból veszik fel tisztelet dijukat.Amit műveltek nemcsak a városban látták,és még az sem lenne baj,h a csak a személyükről szolna,de .a várost szégyenitették meg.Talán elfelejtették,hogy mire esküdtek fel?Mikor hagyják már abba az egymás szapulását?Vagy azt hiszik,hogy politikai szüzek?Szégyelem,hogy még a tiszai béka is magasabban van mint egyes képviselők.Kedves Bamba és Zolika legalább mi nesülyedjünk a képviselők szintjére.”
  • 7. Bamba 2008. március 31. 00:05
    „Ilyen sok kommunista van Csongrádon, vagy ennyire nem érdekli az embereket a saját jövőjük!”
  • 6. zolika 2008. március 30. 14:40
    „Kuruc az RTL KLUB sztárja!! a volt köcsög rendör nem tudta hogy a fecske védett madár...na ennyit rola....ennyit tesz a rendörsuli??? akkor mindenki lehetne rendör...

    Murányi .. na rola se kell több..az is 1 büdös disznó.kétszinü!! és még jáccák magukat....de mire???? szarházi az összes!!!”
  • 5. Külföldi 2008. március 30. 11:21
    „Ezt a sok balliberóst már elzavarhattátok volna kedves csongrádiak! Ez mind naplopó és hazaáruló tolvaj! A 21.századra csődbe vitték az országot, nálatok meg ilyenek irányítják a várost?”
  • 4. jpjkh8 2008. március 29. 20:11
    „Szégyelhetné magát a Testület! Kurucz Úr is azt ígérte, hogy a város érdekében félre teszik a párthoz való havatartozást. Hol vannak az ígéretek. Egy cél kellene, hogy a szemük előtt lebegjen, az pedig a város boldogulása, haladása.
    De amíg ilyen félanalfabéták ülnek a sorok között az a pár értelmes sem tud sehova haladni, mert a "nagy okosok" gátolják őket. Pedig hát pénzük nekik sincs több, sőt még ötletük sem, csak fitymálni tudják a másik oldalt. Ne is csodálkozzon senki, amíg köpönyegforgatók ülnek az egyik oldalon a város egyet előre, kettőt hátra.”
  • 3. Kuci 2008. március 29. 10:06
    „S 1 újabb eladás . Akkor most egy gondal kevesebb !!!??? A rendőrség meg úgy tud dolgozni ahogy a jog engedi , többet ők sem tehetnek , tehát sokszor a jogalkotokat kellene emlegetni nem pedig őket bírálni . S gondolom nekik is finanszirozási gondjaik vannak mint minden közfeladatott ellátó szervnek . De hát hol is az a Magyar Puma ...... alszik !!!??? Megint ki derült melyik párt mossa az agyunkat .... altattnak mint a Magyar Pumát .. a Képviselők munkályát meg nem is méltatom ennyitsem érdemelnek”
  • 2. szemlelodo 2008. március 29. 03:51
    „Csonngrádon a közparkban olyan alcsonyan szállnak a még nem publikus testületi előterjesztések mint a Hivatal szinvonala.”
  • 1. komcsika 2008. március 28. 20:06
    „Murányi köpönyeg forgató, másokat letaposó életpályájája a legszebb
    példa a mai ifjúságnak. Amíg becstelen emberek emlegetnek becsületet, addig a tanítványok sem lesznek különbek. A tanítványaik remélhetőleg ugyanilyen becstelen eszközökkel szabadulnak majd meg az ilyen mómiáktól.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy gyanúsítottja van a csongrádi szőlőkivágásos ügynek

Csongrád - Nagypál Sándor hajlandó lenne megegyezni a szőlőültetvényét a gyanú szerint tönkretevő… Tovább olvasom