Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

5 milliárd adót csaltak el húskereskedők

A NAV nyomozói harminchárom embert hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben.
Ötmilliárd forint adót csalt el egy húskereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoport, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói harminchárom embert hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben - közölte az adóhatóság bűnügyi szóvivője pénteken.

Sárközi Alexandra tájékoztatása szerint a fővárosi cégkör az unió tagállamaiból áfa megfizetése nélkül szerzett be sertés- és marhahúst, illetve baromfit, amelyek eredetét eltitkolta, és egy felépített cégláncolaton átfuttatva, fiktív számlák segítségével belföldről származó, igen kedvező áru termékként szerepeltette könyvelésében és adóbevallásában. A láncolatban részt vevő társaságok az adófizetési kötelezettségük csökkentése érdekében felhasználták az áru eredetére vonatkozó fiktív számlákat.

A tatabányai szervezetben az irányító férfi kft.-je stróman cégeken keresztül húskészítményeket vásárolt külföldről, majd az árut hazai társaságoknak továbbértékesítette. A stróman cégek az így származó bevételeiket fiktív számlákkal csökkentették. A cégeket irányító elkövetők ezeket a társaságokat kizárólag áfalevonásra használták fel.

A két ügyben százharminc helyszínen, országszerte csaknem háromszáz pénzügyi nyomozó, pénzügyőr és informatikus szakember vett részt. Harminchárom személyt előállítottak, és gyanúsítottként hallgattak ki, valamint több mint hatvan tanút hallgattak ki. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 18 tonna hústermék forgalmi korlátozását rendelte el.

Készpénzben és bankszámlákon a nyomozók több mint hatszázharminc millió forint vagyont zároltak. Ezen túl az egyik ügyben huszonnégy gépjárművet, aranytárgyakat, drágaköveket foglaltak le, a tatabányai bűnszervezet vezetőjének pedig a luxusingatlanát, autóit is zárolták.

A bűnügyi szóvivő megjegyezte, hogy a bűnszervezetben részt vevők többségének bevallott jövedelme messze elmaradt valós életszínvonaluktól, így a büntetőeljárás mellett vagyonosodási vizsgálatot is indít a NAV ellenük.

A tatabányai bűnszervezet hat tagját a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett, valamint további egy gyanúsítottat házi őrizetbe.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Negatív kamatot vezet be a svájci jegybank

A svájci jegybank úgy döntött, hogy január 22-től negatív kamatot vezet be a kereskedelmi bankok nála elhelyezett, 10 millió frank feletti látra szóló betéteire. Tovább olvasom