Délmagyar logó

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 12°C | 22°C Még több cikk.

Bérkompenzáció - A munkahelyek megtartása a fő cél a bérek alakításánál

A magyarországi cégek többsége megértette, hogy érdemes teljesíteni az elvárt béremelést, az idei bérkompenzáció végrehajtásánál ugyanakkor a munkahelyek megtartását tekintik elsődleges szempontnak - derült ki cégek és szervezetek válaszaiból, amelyet az MTI azon kérdésére adtak, hogy miként alakulnak a bérek az idén.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI megkeresésére elmondta: a kereskedelemben 340 ezer alkalmazott dolgozik, és az alapbér mellett a dolgozók sok helyen kapnak mozgóbért.

"Sokan még számolnak" - mondta Vámos György arra a kérdésre, hogy hogyan alakul a bérkompenzáció a kereskedelemben. Hozzátette: vegyes a kép, vannak olyan vállalkozások, ahol eddig nem kompenzáltak, sok vállalkozásnál pedig még nincs is döntés arról, mennyivel tudják emelni a béreket.

A minimálbér és a szakmai bérminimum 18, illetve 15 százalékos emelése a kereskedelemben is nagy terhet jelent, sokszor a cégek által béremelésre szánt összeg nagy részét leköti ez a kötelező emelés - mondta a főtitkár. Kiemelte ugyanakkor, hogy a kötelező béremeléseket mindenki végrehajtja.

A főtitkár szerint a - főként az első félévi - bizonytalan piaci helyzet nehezíti meg a bértervezést. Kifejtette, hogy a költségek átcsoportosítása nehéz a kereskedelmi fogyasztás 2007 és 2010 közötti visszaesése miatt, mivel a vállalkozások közül akinek volt tartaléka, az már mozgósította.

Sok vállalkozás azt tekinti fő feladatának, hogy megmaradjanak a munkahelyek, megtartsák dolgozóikat - hangsúlyozta Vámos György, hozzáfűzve, hogy a bérkompenzáció minden cégnek érdeke és egyben akarata, és jó, hogy a kormány támogatja.

A Tesco Global Áruházak Zrt.-nél - amely Magyarországon 22 ezer munkavállalót foglalkoztat - az MTI érdeklődésére azt közölték: a januártól életbe lépett új adószabályok miatt sajnos a Tesco munkavállalói közül is sokaknak lett kevesebb a nettó bére.

"A Tesco vezetősége megérti, hogy ez a kiesés munkavállalóinak problémát okoz, ezért még jelenleg is vizsgálja, hogyan lehetne csökkenteni az új adótörvény negatív hatásait" - közölte a cég.

Az azonban már most is látszik, hogy a jogszabályi változások hatását teljes mértékben nem lehet ellensúlyozni, mert az nagymértékű létszámleépítéshez vezetne - olvasható a cég válaszában.

Kiemelik, hogy elsődleges céljuk a munkahelyek megőrzése, így kizárólag olyan megoldások jöhetnek szóba, amelyek nem járnak nagymértékű létszámleépítéssel, vagy munkaidő csökkenéssel, azaz az emberek nem járnak még rosszabbul az adójogszabályok változása miatt.

A Tesconál az elmúlt évekhez hasonlóan az idén sem csökkentik a béren kívüli juttatások körét, illetve azok mértékét.

A Magyarországon 8.000 munkavállalót foglalkoztató, és 11 leányvállalattal jelen lévő Bosch csoport regionális kommunikációs igazgatója, Ficzere Ferenc az MTI-nek azt mondta: a cégcsoport a béreket 2012-ben átlagosan a kormány által megfogalmazott elvárásokon túl tudta emelni, elsősorban annak köszönhetően, hogy sikeres évet zártak világszinten és Magyarországon is.

Kifejtette, hogy a béremelés átlagos mértéke vállalatonként eltérő, és a különböző bérkategóriák esetén jelentkező bérköltség-növekedés a jogszabályok változása miatt még ennél is szélesebb sávban mozog.

Kiemelte: a béren kívüli juttatásokat a béremeléstől függetlenül kezelik.

Ficzere Ferenc elmondta, hogy a bérköltség-növekedés mértékét éves szinten nehéz pontosan megmondani, a tervadatokat az állami bérköltség-kompenzáció, a vállalat idei növekedése jelentősen befolyásolja, így ezt pontosan csak a gazdasági év végén lehet látni. Hozzáfűzte, hogy egyelőre nem állnak rendelkezésre adatok arról, hogy az állami bérkompenzációt az egyes vállalataiknál milyen mértékben tudják igénybe venni.

A vállalatcsoport létszáma Magyarországon egy év alatt 6.300-ról 8.000 főre nőtt. Ez a növekedés tovább folytatódik, ha a világpiacon tapasztalható trendek lényegesen nem változnak, így az elbocsátás vagy a részmunkaidős foglalkoztatás a bérköltségek csökkentése érdekében fel sem merült - mondta a kommunikációs igazgató az MTI kérdésére.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára saját tapasztalatai alapján arról számolt be, hogy a kötelező béremelést - minimálbér, garantált bérminimum - minden, velük kapcsolatban álló vállalkozás meglépi. Megértették a vállalkozások azt is, hogy a bérkompenzáció érdekében az elvárt béremelést is érdemes teljesíteni, így elérve, hogy a munkavállalók nettó pozíciója ne romoljon - mondta a főtitkár.

Hozzátette: a kompenzáció nem biztos, hogy mindenütt sikerült már a februári béreknél, sokan hezitálhattak a cafeteria rendszerek átalakításával is, ugyanakkor meggyőződése szerint az első negyedévben már működőképes lehet a kompenzáció. Dávid Ferenc szerint azonban azoknál a kisebb cégeknél, amelyeknél nincs megfelelő "humán-infrastruktúra", nehezebb lesz ennek adminisztrálása.

"Nyögvenyelősen indult, de menni fog, és megy is" - összegezte az eddigi bérkompenzációs tapasztalatokat az üzleti szférában a főtitkár. Hozzáfűzte: "jó lenne, ha ott, ahol az állam vagy az önkormányzat munkáltató, maradéktalanul megcsinálnák" a bérkompenzációt.

Dávid Ferenc kiemelte: nagyon várják a tervek szerint február végén megjelenő pályázatot, amely azoknak a vállalkozásoknak segít, amelyek az 5 százalékos emelést sem tudják meglépni. Elmondta: mindenkit arra biztatnak, hogy ne bocsássanak el, hanem - ha szükséges - egyéb eszközökkel, például fizetés nélküli szabadsággal, részmunkaidős foglalkoztatással oldják meg a helyzetet, mivel a lényeg, hogy a munkahelyek, főként a termelő munkahelyek ne vesszenek el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

K&H Biztosító: 1,9 milliárd forint adózás utáni nyereség 2011-ben

A K&H Biztosító 1,9 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2011-ben, szemben az egy évvel… Tovább olvasom