Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Komáromban 2300 főt bocsát el a Nokia

Ázsiába helyezi át az okostelefonok gyártását a Nokia, ezért 4000 dolgozótól válnak meg. A komáromi gyárból az év végéig 2300 főt bocsátanak el.
A Nokia szerdán jelentette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A 4.400 főt foglalkoztató komáromi üzemből 2.300 főt bocsátanak el - közölte a cég szerdán az MTI-vel. A Nokia komáromi üzemében jelenleg 4.400-an dolgoznak.

Niklas Savander, a Nokia Markets ügyvezető alelnöke a közleményben az átszervezést azzal indokolta, hogy a készülék összeszerelés Ázsiába helyezésével Nokia közelebb kerül a legtöbb részegység beszállítóhoz és ezzel a társaság képes lesz az innovációkat gyorsabban bevezetni a piacra. Az alelnök telefonos sajtókonferencián megerősítette: az okostelefon-gyártásban az új termékek gyorsabb bevezetése szempontjából fontos, hogy a termékek összeszerelése a beszállítókhoz közelebb történjen. A munkaerőhöz kapcsolódó tényezők ma már nem játszanak olyan fontos szerepet a költséghatékonyságban - tette hozzá.

Az intézkedés 2050 fizikai és 250 szellemi munkakört érint
Simai Anna, a komáromi Nokia kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, a gyár továbbra is a vállalat ellátási láncának fontos része marad. A gyártás átszervezése nem a gyár teljesítményétől és a végzett munka minőségétől függött - tette hozzá.

A sajtóközlemény szerint a leépítések a tervek szerint 2012 végéig, fokozatosan mennek végbe. A Nokia a dolgozóknak mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot kínál, amely magában foglalja az anyagi támogatást, valamint segítséget a munkatársaknak abban, hogy helyben újra munkába állhassanak.

A Nokia bejelentette 2.300 fős, előzetes leépítési szándékát a munkaügyi központ komáromi kirendeltségén; a tervezett intézkedés 2.050 fizikai és 250 szellemi munkakört érint - mondta el szerdán az MTI kérdésére a megyei munkaügyi központ igazgatója. Pákozdi Szabolcs tájékoztatása szerint a vállalat tárgyalásokat kezd az érdekvédelmi szervezetekkel és az üzemi tanáccsal, majd 15 nap múlva jelenti be végleges létszám-leépítési szándékát.

A Nokia továbbra is Komárom városában marad, a társaság a létszámleépítések ellenére a régió legnagyobb munkáltatója lesz a jövőben is - közölte Molnár Attila, Komárom fideszes polgármestere a Nokia 2.300 fős leépítésének hírére reagálva szerdán a város honlapján.

Az MSZOSZ megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy a Nokia komáromi gyárában 2.300 dolgozó munkahelye került veszélybe. A szakszervezeti szövetség úgy véli: "el kell gondolkodnunk azon, hogy a magyar kormány illetékesei mennyire ismerik a gazdaság valódi folyamatait. Meggyőződésünk, hogy az egykulcsos adórendszer mindenáron való és indokolatlan védelme helyett, végre valódi eredményeket hozó, munkahelymegőrző és teremtő politikára, cselekvésre van szükség."
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös munkacsoport felállításáról állapodott meg a 2.300 ember elbocsátását szerdán bejelentő komáromi Nokia-gyár vezetésével a nehéz helyzetbe jutott dolgozók megsegítésére.
A magyar kormány sajnálja a Nokia döntését, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a nehéz helyzetbe jutott dolgozók mielőbb munkahelyhez jussanak; ennek érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetése megállapodott Yrjö Eskolával, a Nokia komáromi gyárának igazgatójával közös munkacsoport felállításáról - közölte az NGM.

A Nokia 2000-ben kezdte meg komáromi tevékenységét, árbevétele alapján a legnagyobb magyar cégek közé tartozik. Az Opten cégtárának adatai szerint a Nokia Komárom Kft. 2010-ben 1.017 milliárd forintnyi, vagyis a magyar GDP 3,6 százalékára rúgó árbevételt ért el, míg 2009-ben az árbevétel 1.075 milliárd, 2.008-ban, a válság előtt, 1.292 milliárd forint volt.
A HVG tavaly októberben megjelent TOP-500-as listáján a Nokia a 2010. évi 1.017 milliárd forintos árbevételével a Mol és az Audi után a 3. a listán, az exportra termelők között pedig a Mol, az Audi és a GE után a negyedik volt, 986 milliárd forint összegű kivitelével.

A komáromi cég 2010-ben elért 31 milliárd forintos adózott eredményét az anyacég kivitte a magyarországi leányvállalatából.

Korábban:

A Nokia szerdán jelentette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A 4.400 főt foglalkoztató komáromi üzemből 2.050 fizikai és 250 szellemi dolgozót bocsátanak el.

A Nokia 2000-ben kezdte meg komáromi tevékenységét, árbevétele alapján a legnagyobb magyar cégek közé tartozik.

A Nokia bejelentette 2300 fős leépítési szándékát
Az Opten cégtárának adatai szerint a Nokia Komárom Kft. 2010-ben 1.017 milliárd forintnyi, vagyis a magyar GDP 3,6 százalékára rúgó árbevételt ért el, míg 2009-ben 1.075 milliárdot, 2.008-ban, a válság előtt, 1.292 milliárd forintot könyvelt el árbevételként.

 
A polgármester szerint a Nokia továbbra is a városban marad

A Nokia továbbra is Komárom városában marad, a társaság a létszámleépítések ellenére a régió legnagyobb munkáltatója lesz a jövőben is - közölte Molnár Attila, Komárom fideszes polgármestere a Nokia 2.300 fős leépítésének hírére reagálva szerdán a város honlapján.

"Tavaly ősszel a kolozsvári gyár bezárása kapcsán a cég már jelezte, hogy újragondolja az európai érdekeltségeinek helyzetét, így a komáromi gyárét is" - emlékeztetett a polgármester.

Molnár Attila közölte, hogy a Nokia tájékoztatása szerint a cég az elbocsátottak átképzésével kapcsolatban minden segítséget megad mind az állam, mind pedig a város részére. Az önkormányzat pedig felvette a kapcsolatot a helyi és a megyei munkaügyi központokkal, hogy együtt találjanak megoldást az állásukat elvesztők mielőbbi elhelyezkedésének elősegítésére.
A 2010-es árbevételük azt jelenti, hogy a 4.400 dolgozóra fejenként 231 milliós árbevétel jutott.

A komáromi cég 2010-ben elért 31 milliárd forintos adózott eredményét az anyacég kivette a magyarországi leányvállalatából.

A cégadatok szerint a Nokia saját tőkéje a 2009-es 221 milliárd forintról 2010-re 34 milliárd forintra csökkent. Ezzel párhuzamosan hitelei 141 milliárdról 375 milliárd forintra nőttek.

A Nokia csoport 2011 áprilisában jelentette be, hogy átszervezések és a takarékossági intézkedések révén hétezer állást szüntet meg Dániában, Finnországban és Nagy-Britanniában.

Tavaly ősszel a cég bezárta kolozsvári gyárát, ami 2.300 fős elbocsátással járt.
Pécsen a Nokiával való szerződésbontással indokolták az Elcoteq tavalyi bezárását, 1.515 munkavállalót bocsátottak el. A komáromi ipari parkban az elmúlt hónapokban két, a Nokiával kapcsolatban álló beszállító is bejelentette komáromi tevékenységének megszüntetését. A ZA-CO Kft. 282 embert, a Valid Technologies 136 embert bocsátott el.

A Nokia Siemens Networks viszont bővítette magyarországi kutatóközpontját. A 2,7 milliárd forintos beruházással 224 új, felsőfokú végzettségű munkatársat foglalkoztató munkahely jön létre. A vállalatot a munkahelyteremtésben a magyar állam 270 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással segítette a tavaly novemberben aláírt megállapodás értelmében.

A Nokia csoport 1,07 milliárd eurós adózott veszteséggel zárta a 2011-es év utolsó negyedévét, árbevétele 21 százalékkal 10 milliárd euróra esett vissza a 2010 utolsó negyedévi 12,6 milliárd euróról. A cég egy évvel korábban még 745 millió eurós profittal fejezte be a negyedévet.

A társaság okostelefonjainak értékesítési árbevétele 23 százalékkal zsugorodott, darabszámra 31 százalékkal kevesebbet, 19,6 milliót adott el belőlük 2011 utolsó három hónapjában.

Az árbevételt tekintve 2011 közepén már az Apple volt a világ legnagyobb mobiltelefon-készülék gyártója, megelőzte az addig az első helyen álló Nokiát. A kiszállított darabszámot illetően azonban változatlanul a Nokia a világ legnagyobb mobilgyártója.

Nyugat-Európában 2011 közepén a Samsung vette át a vezetést a Nokiától a mobiltelefon piacon; a dél-koreai vállalat 2011 első negyedévében 29,3 százalékos piaci részesedésre tett szert az IDC piackutató vállalat adatai szerint. A hagyományosan vezető Nokia 27,9 százalékos részesedéssel a második helyre csúszott vissza a rangsorban.

Iparági változások miatt döntöttek az elbocsátások mellet

A Nokia nem költséghatékonysági szempontok miatt, sokkal inkább iparági változások miatt döntött 2.300 komáromi alkalmazott elbocsátása mellett - mondta Niklas Savander, a Nokia Markets ügyvezető alelnöke telefonos sajtókonferencián szerdán.

Az üzletember kifejtette: az okostelefon-gyártásban az új termékek gyorsabb bevezetése szempontjából fontos, hogy a termékek összeszerelése a beszállítókhoz közelebb történjen. Magyarázata szerint az elektronikai beszállítók egyre nagyobb arányban ázsiaiak, így ésszerű lépés közelebb vinni az összeszerelési munkát az alkatrészgyártókhoz. A munkaerőhöz kapcsolódó tényezők ma már nem játszanak olyan fontos szerepet a költséghatékonyságban - tette hozzá.

Az okostelefon-gyártás munkafázisait ismertetve az ügyvezető alelnök elmondta: az első szakasz, a nyomtatott áramköri lapok automatizált gyártása eddig is Ázsiában történt. A telefon összeszerelése, így a képernyő, a billentyűzet, az elő- és hátlapok, illetve az akkumulátorok összeillesztése kerül át a komáromi gyárból Ázsiába. A harmadik szakasz, a szoftervtelepítés, a szoftver testre szabása, a csomagolás, illetve a logisztika az, ami Európában marad - tette hozzá.

A Nokia ügyvezető alelnöke hangsúlyozta: a bejelentett lépések fontosak, hogy a Nokia tovább javítsa versenyképességét az okostelefon piacon.
Savander leszögezte: a komáromi, illetve a finn gyárak továbbra is fontos szerepet játszanak majd a szoftverek regionális testre szabásában, a helyi értékesítési folyamatok irányításában, illetve a logisztikai tevékenységben. Hozzátette: Európa a kutatás-fejlesztés tevékenysége szempontjából fontos a Nokiának, Németországban és Finnországban is fejlesztési központokat működtet a társaság.

A Nokia ügyvezető alelnöke elmondta: a társaság 2009-re minden olyan kötelezettségét teljesítette, amelyet a magyar kormánytól kapott támogatás ellenében vállalt. Hozzátette: már kedden, és azelőtt néhány nappal tájékoztatták a magyar kormányt a terveikről, s a változások strukturális okai miatt nem jöhetett szóba, hogy a kormány újabb támogatással késleltesse a lépést.

Az üzletember kijelentette: a változások nagy része még az idei év első felében megtörténhet, egyes lépések azonban átcsúszhatnak a második félévre.

Savander kérdésre válaszolva elmondta: a Nokia eddig a termelési volumenek változásait a részmunkaidős foglalkoztatási formák dinamikus alkalmazásával követte. Kijelentette ugyanakkor, hogy a komáromi gyártótevékenység változásának jellege miatt kevésbé a részmunkaidős, semmint az állandó alkalmazottakat érintheti az elbocsátás.
Savander megismételte a társaság korábbi közleményében írtakat, amelyek szerint a Nokia a dolgozóknak mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot kínál, amely magában foglalja az anyagi támogatást, valamint segítséget a munkatársaknak abban, hogy helyben újra munkába állhassanak.

A Nokia szerdán jelentette be, hogy a 4.400 embert foglalkoztató komáromi gyárából 2.300-at elbocsát 2012 végéig. A cég Komáromból, a mexikói Reynosából és a finnországi Saloból ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válik meg.
Korábban:

A Nokia szerdán bejelentette a Komáromban, Reynosában (Mexikó) és Saloban (Finnország) működő gyáraiban tervezett változásokat. Az intézkedések a tavaly szeptemberben bejelentett, az okostelefonok gyártási tevékenységét felülvizsgáló lépéseket követik, és céljuk, hogy a sokrétű globális mobilkészülék piacon a cég versenyképességet növeljék.

Ez a három a gyár a tervek szerint az okostelefonok testre szabására fog fókuszálni, hogy kiszolgálják a vevőket elsősorban Európában és Amerikában. A készülék összeszerelést várhatóan a Nokia ázsiai gyáraiba helyezik át, ahol a legtöbb részegység beszállító is megtalálható.

„A tervezett változásokkal a komáromi, reynosai és saloi gyáraink továbbra is fontos szerepet játszanak majd az okostelefon vevőink kiszolgálásában. Segítségükkel meglesz az az egyedülálló képességünk, hogy egy időben testre szabást kínáljunk, ugyanakkor még gyorsabban megfeleljünk a vevőink igényeinek" – mondta el Niklas Savander, ügyvezető alelnök, Nokia Markets.

„A készülék összeszerelés Ázsiába helyezésével a célunk, hogy javítsuk a piacra kerülési időnket. Hiszünk abban, hogy ázsiai beszállítóinkkal szorosabban együttműködve képesek leszünk az innovációkat gyorsabban bevezetni a piacra, és ezzel végeredményben versenyképesebbé válhatunk. – tette hozzá Savander. – Tisztában vagyunk azzal, hogy a tervezett változások munkatársainknak nehezek lesznek, ezért elkötelezettek vagyunk amellett, hogy az átalakulás során támogassuk őket és a helyi közösségeiket."

A tervezett változások következményeként Komáromban, Reynosában és Saloban várhatóan a gyártási lépések száma valamint a munka mennyisége lényegesen csökken. A változások előreláthatólag mintegy 4000 dolgozót fognak érinteni. Komáromban várhatóan az érintett munkatársak száma mintegy 2300 fő.

A létszám leépítések a tervek szerint 2012 végéig, fokozatosan mennek végbe. A Nokia mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot fog kínálni, amely magában foglalja az anyagi támogatást valamint segítséget a munkatársak abban, hogy helyben újra munkába állhassanak.

László Zoltán, az üzemi tanács elnöke és egyben a helyi szakszervezeti csoport titkára a Kisalföldnek elmondta, hogy tárgyalásokat kezdenek a munkaadóval az elbocsátás körülményeiről, ütemezéséről, a felmondást kapó dolgozók kiválasztásáról. Szeretnék elérni, hogy minél több segítséget kapjanak az újraelhelyezkedéshez a munkavállalók. László Zoltán azt is elmondta, hogy a komáromi üzemben dolgozók jelentős része győri, Győr környéki.

A cég kommunikációs vezetője, Simai Anna megerősítette, hogy tárgyalnak a munkavállalói oldallal, kötelességük is segíteni a leépítésre kerülőket és eleve felajánlották, hogy a jogszabályok szerint járó felmondási időn túl még két hónapnyi úgynevezett felmentési időt biztosítanak, ennyi időre még bért kapnak az elküldöttek, de már nem kell dolgozniuk.
2010 végén 4900-an dolgoztak a Nokia komáromi üzemében, a közleményük szerint jelenleg 4400-an dolgoznak itt. A tervezett leépítés során tehát minden második dolgozót elküldik.

Az átszervezés minden bizonnyal a gyárban dolgozó kölcsönzött munkaerőt is érinti majd, ám arról, hogy hány főről lehet szó, a Nokia nem kívánt tájékoztatást adni. Annyit azonban elmondtak, hogy a gyár minden dolgozója érintett az átszervezésben, az üzemi tanáccsal most kezdődnek az egyeztetések.

A létszámleépítések során „a Nokia mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot fog kínálni, amely magában foglalja az anyagi támogatást, valamint segítséget a munkatársak abban, hogy helyben újra munkába állhassanak".

A Nokia magyarországi cége, a Nokia Komárom Kft. az Opten cégtárának adatai szerint 2010-ben 1017 milliárd forintnyi, vagyis a magyar GDP 3,6 százalékára rugó árbevételt ért el, míg a korábbi években ennél is nagyobb bevétellel működött: 2009-ben 1075 milliárdot, 2008-ban, a válság előtt jóval nagyobb, 1292 milliárdot könyvelt el árbevételként.

Orbán Viktor miniszterelnök a keddi évértékelőjében „tisztes haszon ellenében munkahelyeket és értéket teremtő" cégként emlegette – más cégek társaságában – a Nokiát.

Az intézkedés nem teljesen váratlan. Az előzménye, hogy a Nokia tavaly szeptemberben bejelentette, hogy átgondolja az okostelefon-gyártását, ennek kertében a gyártást Kínába költözteti. Ennek előszele volt, hogy a finn cég tavaly év végén bezárta kolozsvári üzemét, ahonnan 1900 dolgozót bocsátott el.

A közlemény szerint a cég a komáromi gyárban a jövőben az okostelefonok testre szabására fog fókuszálni, hogy kiszolgálják a vevőket elsősorban Európában és Amerikában.

Komáromban az összeszerelés helyett többek közt szoftvertelepítéssel, a helyi igényeknek megfelelő digitális tartalmak - például térképek - feltöltésével foglalkoznak majd. Nem kizárt, hogy a feladatok megváltozásával a megmaradó létszámon belül lesznek még átrendeződések, hiszen az új feladat másféle képzettséget igényelhet.


Várjuk dolgozók jelentkezését,
akik elmondanák történetüket lapunknak: 96/504-452



Korábban:
Ázsiába telepíti át a gyártást a Nokia, emiatt 4000 főt bocsát el.

A finn Nokia 4 ezer főt bocsát el finnországi, magyarországi és mexikói üzemeiből a gyártás Ázsiába történő áttelepítése miatt.

A Nokia tavaly szeptemberben jelentette be romániai üzemének bezárását.

Olvasóink írták

48 hozzászólás
  • 48. andalgokandallo 2012. február 09. 08:27
    „a munka az nem csak a gyárat jelenti. ezt lassan jó lenne felfogni.”
  • 47. tromi 2012. február 09. 08:17
    „45 igazad van!
    Csak majd amikor legyártották az európai piacra a telókat, azt viszont nem tudják megvenni, mert munka nélkül el jön majd az az idő is, akkor majd máshogy fogják gondolni. Európa óriási piac ám!”
  • 46. Bendegúz007 2012. február 09. 07:59
    „45. Admin07
    Egyetértek veled,ez ahhoz fog vezetni ,hogy vagy háború lesz,vagy újra diktatúra több európai országot érintve.”
  • 45. Admin07 2012. február 09. 07:34
    „A tőke arra áramlik, ahol nagyobb profitra tehet szert. Számára lényegtelen, hogy Orbán, vagy éppen Gyurcsány a miniszterelnök. Ázsiában a munkaerőt napi pár dollárért tudja alkalmazni, és persze 16 órás munkaidőben. Lassan kiürül Európa, a vállalatok átteszik székhelyüket a jobban kizsákmányolható térségekbe. Ez Európa lassú haláltusája.”
  • 44. kumisz 2012. február 09. 05:56
    „"A komáromi cég 2010-ben elért 31 milliárd forintos adózott eredményét az anyacég kivitte a magyarországi leányvállalatából."”
  • 43. andalgokandallo 2012. február 08. 23:13
    „na jóreggelt. ezentúl ha mégegszer azt látom hozzászólásokban hogy megint mire verjük el a pénzt egy jó gyár helyett, akkor nesztek. perszehogy ázsiába viszik. és úgy ötven év múlva minden gyár szépen átköltözik afrikába, mert az lesz olcsó. erre számítani lehet, kell.”
  • 42. Bendegúz007 2012. február 08. 22:14
    „Most már Viktroréknak se lesz nokiás doboz.”
  • 41. Nagyapo 2012. február 08. 21:53
    „Ne bantsatok mar szegeny Viktort,o megigerte az 1 millio munkahelyet,igy be is fogja tartani az igeretet!
    Hamarosan csak, 1 millio munkahely lessz es nem tobb.”
  • 40. scott1 2012. február 08. 21:32
    „roxper! :) Ne magadból indulj ki, nekem nincs szükségem vezérre!
    Leírtad, hogy a "2300 ember meg a két másik gyárból is 1700" a kormányzás bűne :) de te tudod azt is, hogy mit kell csinálni, hogy a Nokia maradjon, de ezt nem osztod meg velünk, mert mi úgy se értenénk és így megmaradhat ez a te nagy titkodnak... :)
    Azok után amiket eddig olvastam tőled a témával kapcsolatba (a gazdasági intézkedéseivel 3 különböző országban gyárat bezáró kormányról, a semmiből előkapart pozitív-negatív marhaságodról, belerángatva az egészbe még a MOL-t is, fantáziálva öngólról, majd aduászként még az egykulcsos adórendszert is belekotyvasztva) hidd el, én komolyan nem tartok igényt arra, hogy még ezt is megoszd velem :)”
  • 39. macs 2012. február 08. 21:24
    „Nem azért megy Ázsiába, mert ott még van fizetőképes kereslet?”
  • 38. StencilAtya 2012. február 08. 21:09
    „az 1 millió munkahely az elmútnyócév miatt nem jött létre.

    oszt jónapot.”
  • 37. roxper 2012. február 08. 20:41
    „34.
    Hehehehe, de tényleg nem érted, na nem is próbálom meg elmagyarázni, hogy recesszióban milyen mód illene kormányoznia a vezérednek! :P”
  • 36. Koszta 2012. február 08. 20:31
    „Bár a Samsung TV-ket gyárt Jászfényszarun, nem mobilokat... de azért valóban van annyira magyar, mint a Nokia, vagy a Suzuki... Ráadásul érdemes lehet az elbocsájtott Nokiásoknak az allas@samsung.hu címen pályázni... Nekünk pedig érdekes lehet a hatást figyelni... Mert a Samsung ezt vallja: "Célunk, hogy a jövőt
    új Kollégáinkkal együtt építsük fel. Olyan műszaki, illetve gazdasági diplomával rendelkező fiatalokat várunk jászfényszarui gyárunkba, akiknek alapos számítógépes ismereteik vannak, legalább középfokon beszélnek angolul, kiváló kommunikációs és problémamegoldó készséggel rendelkeznek, nagy munkabírásúak és határozott fellépésűek."
    -
    Mindezen túl a Nokia döntését kár túlpolitizálni. Nem a politika, hanem a profit határozza meg a döntéseit... Mint minden nemzetközi nagyvállalatnak.
    Nyilván, ahogy már itt is elhangzott, Ázsiában olcsóbb a munkaerő... Azt nem értem viszont, hogy ezen érv helyett miért hablatyol a Nokia. Miszerint: "A készülék összeszerelés Ázsiába helyezésével a célunk, hogy javítsuk a piacra kerülési időnket." Gyakorlatilag mindegy, hogy az alkatrészek utaznak ide (Európába), avagy az összeszerelt készülék. A szállítás nem lesz gyorsabb. Az összeszerelés se rövidebb kinn, mint itthon... Tehát az idő (összeszerelés+szállítás) helytől függetlenül azonos... Nem gyorsít a piacra jutásban a kiköltözés...
    Mint érv az is igaz lehet, hogy ha Ázsiában több készüléket adnak el, akkor kevesebb anyagot kell utaztatni... Ezt is el tudnám fogadni, mint az olcsóbb kinti munkaerőt... Hogy miért kell mégis mást erőltetni, (gyors piacra jutást) ami pedig nem logikus? Na ezt nem értem...”
  • 35. szentmiki 2012. február 08. 19:50
    „31. Mignon. Erről van szó.Talán ha nem kéne adózni, ingyen kapná a villanyt, gázt, az embereket meg az állam fizetné, maradna.”
  • 34. scott1 2012. február 08. 19:42
    „roxper!
    Szerintem, ha valaki visszaolvassa a hozzászólásokat majd eldönti, hogy ki rúgott öngólt... :) A pozitív-negatív marhaságot fogalmam sincs, hogy honnan citáltad ide... a recesszió viszont igenis tehet arról, hogy csökken a kereslet, mivel a nálunk gyártott termékek zömét nem itt adják el, ez pedig kihatott a gyár sorsára. Nem hiszem, hogy ezt nektek magyaráznom kellene, hiszen az eddigi hozzászólásaitokból már kiderült, hogy az előző ciklusban ti a gazdasági területen igen magas funkciókat tölthettetek be...
    Az egykulcsos adónak az égvilágon semmi köze a Nokia kivonulásához... a Mol részvényeknek meg még annyi se...
    És továbbra sincs vezérem se, felesleges személyeskedned! Inkább az érveidet erőltesd a Nokia kivonulásával kapcsolatban :)”
  • 33. Mignon 2012. február 08. 19:34
    „A komaromi fideszes polgarmesternek sem kell szepiteni a dolgot!

    Abban is biztos vagyok, hogy az a 2.100 ember akik a Nokia-nal Komaromban maradnak,
    ök sem onnan fognak nyugdijba menni...!

    En, a helyükben mar most neznem a lehetösegeket
    mas munkahelyen.”
  • 32. roxper 2012. február 08. 19:08
    „28.
    Sikeresen öngólt rúgtál, ha vmi pozitív, akkor arról a királyod és udvara tehet, ha vmi negatívum történik, akkor meg az európai recesszió a hibás!
    Ha pedig tényleg recesszió van, lesz arról a vezérednek is tudnia kellett volna és nem most kellett volna egykulcsos adót csinálni, amivel évente 500 mrd kiesik a költségvetésből, de lehet még a mol részvény visszavásárlása is ráért volna!”
  • 31. Mignon 2012. február 08. 18:57
    „A Nokia-t egyaltalan nem erdekli
    -sem Orban, sem Gyurcsany, Sem Botka...!
    A Nokia-t egyaltalan nem erdekli, hogy Magyarorszagon
    -köztarsasag, kiralysag, csaszarsag,
    -szocializmus, kapitalizmus, vagy feudalizmus van...!

    A Nokia-t egy erdekli:
    -hogy Azsiaban olcsobb a munkaerö mint Europaban!
    Ezert megy oda.

    Lehet ellenük tüntetni, alairasokat gyüjteni, peticiot atnyujtani es tiltakozni is.
    Beszelhet velük a miniszterelnök is.

    Nem fog hasznalni semmi.”
  • 30. scott1 2012. február 08. 18:56
    „X_Y a Nokia baxtatása a kormány részéről? :)

    http://hvg.hu/gazdasag/20111006_nokia_beruhazas_kormanyzati_tamogatas”
  • 29. X_Y 2012. február 08. 18:43
    „Kellett baxtatnia Orbanescunak a NOKIA-t is... Gratulálok, előre az 1 millió új munkanélküli célért..”
48 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kissé gyengült a forint szerda estére

Röviddel 19 óra előtt 290,35 forinton jegyezték az eurót, délután még 289,90 forint volt az… Tovább olvasom