Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Presztízs gála: a díjazottak nyilatkozatai

Szeged - Kiadónk és lapjaink 2004-ben alapított Presztízs díját hat kategóriában, hetedszerre adtuk át a 2010-es esztendőt értékelő és a 2011-es évet megnyitó rendezvényként.
Az év kisvállalkozása: Barizber Kft. Baranyi Imre ügyvezető igazgató.

– Nagy megtiszteltetés, hogy ezt a díjat a cégem kapta meg, és éppen Magyar Józseftől vehettem át, aki példaképem az üzleti életben. A vállalkozás 1996-os alapítása óta mindig nyereséges volt, mert nem nőtt óriásira, és a legkisebb munkát is elvállalja. Ha kell, kollégáim átmennek Baksra, hogy kicseréljék a helyi élelmiszerbolt zárját – de 200 milliós felújításra is vállalkozunk, vagy éppen hűtőházat építünk. Pici cég a miénk, de igazán nagy feladatokra alkalmas az építőiparban.

Az év üzletembere: Bozó Zoltán, a MetalCom Zrt. vezérigazgatója.

– Rendkívüli boldogságot jelent a díj. Nem egyedül nyertem, kollégáim, családom – négy leány édesapja vagyok –, barátaim, szüleim nélkül nem sikerülhetett volna. Nekik is köszönöm! Ennek a csapatnak szól az elismerés, velük dolgozom, töltöm a napjaimat. A teljes cégcsoport 300– 350 embert foglalkoztat naponta. Igazi lokálpatriótaként Szentesnek is hálával tartozom. Növeli a díj értékét az is, hogy nem pályázat útján ítélték oda, hanem a felmutatott eredmények, a szigorú kritériumok alapján.

Presztízs gála a TIK-ben. Fotó: Frank Yvette és Schmidt Andrea (galéria)

Az év új vállalkozása, a KÉSZ-csoport különdíja: 3dvalosag.hu, Somorjai Tamásügyvezető igazgató.

– A díj hívószavai: magyar, innovatív, építőipari. Óriási, hogy két elismerést is átvehettem ezen az estén. Az embernek van egy ötlete, majd az év 99 százalékát azzal tölti, hogy megvalósítsa, bízva abban, jó úton jár. Aztán egy szép napon felébred, és elnyeri Az év új vállalkozása, illetve a KÉSZ-csoport különdíját. Azt gondolom, ez a világ legjobb érzése. 2011 az ingatlandigitalizálás éve. Ha 3 dimenzióban mutatjuk meg, emberközelivé varázsoljuk az ingatlant. „Körbejárhatjuk", az internet segítségével. Partnereinknek ez a fejlesztésünk hozza a legnagyobb sikert, segítségével igyekszünk kihúzni az ingatlanpiacot a válságból. 8000 ingatlant szeretnénk digitalizálni az év végére, és még hangsúlyosabban jelen akarunk lenni a nemzetközi piacokon. Lokálpatrióták vagyunk, így külön kedves a szívünknek, hogy elérhetővé tettük Szeged 3 dimenziós térképét.

Az év vállalkozása: Naturtex Kft. Gellért Ákos ügyvezető igazgató.

– Ez egy nagyon komoly díj, rangos elismerés, köszönjük, hogy minket jelöltek. Meghatódik ilyenkor az ember. Köszönöm több mint 140 dolgozónknak, két fiamnak, Ákosnak és Balázsnak és a feleségemnek, Mariannak. Két fiam pont úgy húz, mint én, feleségem pedig egyszerűen mindenben segít. 21 év munkája ez a díj. Az elmúlt 5 évben rengeteget invesztáltunk a cégbe, megérte. Mexikótól Dél-Koreáig ismerik termékeinket, a legutóbb Frankfurtban vettünk részt egy kiállításon.

Az év középvállalkozása: Déli-Farm Kft. Palotás Sándor ügyvezető igazgató.

– Nagyon szépen köszönöm az elismerést, próbálunk a jövőben is tenni azért, hogy e megtiszteltetésnek eleget tegyünk. Nagyon nehéz szavakat találni erre, meglepett a döntés. Bízom benne, lökést ad családi vállalkozásunknak, amelyet apa és fia együtt vezet. Az egyik legnehezebb ágazat az állattenyésztés, de megpróbáltuk a lehetetlent, bíztunk benne – és nem vallottunk kudarcot. Több lábon állunk, a mai világban ez is fontos. Mindezt köszönöm munkatársaimnak, akikkel 25 éve dolgozom együtt.

Olvasóink írták

  • 1. Jozsoci 2011. május 16. 18:22
    „A fentieknek gratulálok. A Szeviépnek valami különdíjat kellett volna adni, pl a Legügyesebb Csődölő.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadtuk a 2010-es Presztízs díjakat

Hetedik alkalommal adtuk át csütörtök este a Szegedi Tudományegyetem átriumában, ünnepélyes külsőségek közepette kiadónk és lapjaink 2010-es Presztízs díjait. Tovább olvasom