Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Új vezérigazgató a K and H Banknál

A belga KBC azt javasolja leánypénzintézete, a KÚH Bank igazgatóságának, hogy Hendrik Scheerlinck, a CSOB (a KBC Csoport cseh leányvállalata) jelenlegi pénzügyi és kockázatkezelési vezetője és vezetői bizottsági tagja váltsa Marko Voljcot a K and H Bank vezérigazgatói székében - közölte a K and H Bank kedden közleményben az MTI-vel.
A banki közlemény szerint április 29-én Hendrik Scheerlinck a magyarországi tevékenységeket irányító országcsapat vezetését is átveszi.

Marko Voljc, a K and H Bank jelenlegi vezérigazgatója a KBC közép-kelet-európai és oroszországi üzleti egységének vezetőjévé, valamint a KBC brüsszeli, központi vezetői bizottságának tagjává lép elő. Új pozícióját 2010. április 29-én, a KBC csoport éves közgyűlése után foglalja el.

Hendrik Scheerlinck a leuveni egyetemen szerzett jogi diplomát, majd közgazdász végzettséget. A KBC csoportnál/Kreditbanknál 1984. óta dolgozik: a nemzetközi hitelek osztályán kezdett Brüsszelben, majd különböző pozíciókban dolgozott az Egyesült Államokban (szenior hitel tanácsadó volt a New York-i fiókban, regionális vezető Atlantában), később Tajvanon, a Kredietbank tajpeji kirendeltségének vezetőjeként dolgozott. Németországban a KBC Bank ügyvezető igazgatója volt, majd 1999-ben a KBC Észak-Amerika ügyvezető igazgatója lett. 2006. második félévében csatlakozott a CSOB-hoz, a vezetői bizottság tagjaként, illetve pénzügyi és kockázatkezelési vezetőként.

Marko Voljc közgazdász diplomát szerzett a ljubljanai és a belgrádi egyetemen, majd 1976 és 1979 között a Szlovén Nemzeti Bank elemzési osztályát vezette. 1979 és 1992 között Washingtonban és Mexikóvárosban dolgozott, a Világbank tisztviselőjeként tevékenykedett. 1992-ben foglalta el a szlovén Nova Ljubljanska Banka elnök-vezérigazgatói pozícióját. 2004-ben nevezték ki a KBC brüsszeli központjában működő közép-európai igazgatóság vezetőjévé. Pozíciójából eredően a KBC lengyel, magyar és cseh banki leányvállalatainak felügyelő bizottsági tagja is volt.

Hendrik Scheerlinck kinevezését a magyar hatóságoknak is jóvá kell hagyniuk.

A K and H csoport Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója. A csoport országszerte 242 lakossági fiókkal, valamint 697 biztosítást és 3.244 banki termékeket értékesítő szerződéses partnerén keresztül több száz pénzügyi szolgáltatást kínál ügyfeleinek.

A K and H Bank adózás utáni nyeresége 61,4 százalékkal 10 milliárd forintra csökkent 2009-ben, mivel a makrogazdaság helyzet miatt jelentősebb összegű céltartalékot képzett a pénzintézet. A bank adózás előtti eredménye 59,3 százalékkal 17 milliárd forintra mérséklődött az elmúlt évben az előző évhez képest.

A bank mérlegfőösszege a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) alapján, konszolidált nem auditált adatok szerint tavaly 3.064 milliárd forintra csökkent az előző évi 3.182 milliárd forintról, a mérséklődés 3,7 százalék volt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyengült a forint: 266 felett az euró

A forint kedd délelőtt még őrizte a hétfői kamatcsökkentés utáni árfolyamát 265,50-265,70… Tovább olvasom