Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

A 40-es táblánál is előznek a 47-esen

Hódmezővásárhely - A sofőrök egy része képtelen kibírni a 40-es tempót, még ha csak néhány kilométerről van is szó: a 47-es út szélesítése miatti sebességkorlátozás bevezetése után sokszor 90-nel hajtókat fotózott a rendőrség.
Türelmetlen sofőrből rengeteg akad az országúton, az azonban különösen bosszantó, sőt életveszélyes, ha az autósok az útépítés közvetlen közelében, 40 kilométer/órás sebességkorlátozásnál nem bírnak magukkal. Márpedig ez a helyzet a 47-esen, ahol még három hónapig tart a munka – plusz két sávot építenek a meglévő kettő mellé, így az algyői hídtól Vásárhelyig négysávos lesz ez a szakasz. Kezdetben, március végén 60-as táblát helyeztek ki, április közepén azonban 40-re csökkentették a megengedett sebességet, miután leszűkítették a sávokat, és a munkások az út közvetlen közelében dolgoznak, időnként pedig kénytelenek egyik oldalról a másikra átszaladni. Ez azonban egyáltalán nem zavarja azokat, akik továbbra is úgy előzgetnek ezen a szakaszon, mint általában.

Tapasztalatunk szerint a 4,5 kilométeres útépítés mellett elhaladva minden alkalommal legalább három olyan sofőr van, aki megelőzi a 40-es korlátozást betartókat. Mindezt magunk is teszteltük. A sietősek gyakorlatilag letolják az útról a szabályosan haladókat, és a szemből jövő forgalom miatt akár egyesével is, de megelőzik a „lassúakat" – csupán azért, hogy egy-két percet nyerjenek. És ez nemcsak a hétköznapi csúcsforgalomra, a hétvégi estékre is igaz. Amikor például Kishomoknál akartunk felhajtani a Szeged felé vezető sávra, az egyik dolgozó egy munkagépet navigált, és ezért megállította a forgalmat. Nekünk is intett, hogy addig biztonságosan kikanyarodhatunk, ezzel azonban mit sem törődve száguldott el előttünk egy sofőr, aki úgy döntött, ő bizony nem fékez.

Az út bóják közt tekereg. A hatalmas forgalomban életveszélyes a gyorshajtás.  Fotó: Tésik Attila
Az út bóják közt tekereg. A hatalmas forgalomban életveszélyes a gyorshajtás.
Fotó: Tésik Attila

A rendőrség már áprilisban azt közölte, mozgó traffipax járja majd a 47-est. Most Tuczakov Szilvána, a megyei kapitányság sajtóreferense arról tájékoztatott: azóta is rendszeresen ellenőriznek. Tapasztalataik szerint az első időszakban többször előfordult, hogy a sofőrök a megszokott, 90 kilométer/órás sebességgel haladtak. Úgy tudjuk, ezért 300 ezer forintos büntetést kap a gyorshajtó.

Az autósok mostanra megszokták a sebességkorlátozást, így a sofőrök átlagosan 20-25-tel lépik túl a megengedett sebességet.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. yuhvan 2009. augusztus 19. 00:41
    „Milyen tábla van Vajhátnál?????? Milyen tábla van Vásárhelynél????? Szerintem az van a táblára "írva, rajzolva" hogy 5 KM es szakaszon 40 km/h ez azt jelenti hogy jöhet akár milyen kereszteződés akkor is 40 a megengedett sebesség, de ha itt egyesek nem így gondolják akkor menjenek 90-el és majd jön a csekk.”
  • 27. xanadu 2009. augusztus 12. 08:18
    „h65535! A kereszteződés MINDEN táblát felold, mert ha a keresztező útról kanyarodsz be, nem tudhatsz róluk.”
  • 26. qutya 2009. augusztus 11. 16:00
    „Nem számít a tábla, nem számít a kresz! Ha valaki 10 millás kocsiba ül, annak már van annyi pénze, hogy kimossa magát.
    Akkor van baj, ha halálos balesetet csinál. Itt már a pénz sem tud segíteni.
    Azok, akik ilyen szuper járgányokkal közlekednek, azoknak semmi nem számít.”
  • 25. qutya 2009. augusztus 11. 16:00
    „Nem számít a tábla, nem számít a kresz! Ha valaki 10 millás kocsiba ül, annak már van annyi pénze, hogy kimossa magát.
    Akkor van baj, ha halálos balesetet csinál. Itt már a pénz sem tud segíteni.
    Azok, akik ilyen szuper járgányokkal közlekednek, azoknak semmi nem számít.”
  • 24. jotty 2009. augusztus 11. 09:30
    „Az én párom Szegeden dolgozik,nap mint nap jön-megy az úton. Hajnalban valóban nincs nagy forgalom, de múlt héten valamelyik nap délután 4-5-óra körül jött Vásárhely fele és az egyik kanyargós résznél gyönyörű szépen ráelőzött az egyik területen dolgozó négytengelyes. Persze ment volna a másik is utána.Szemből jó ideig nem jött senki és a négytengelyes nem előzött csak rámászott a párom kocsijára teljesen. Aztán egyszer csak visszakapcsolt és elkezdett előzni,amivel semmi gond nem lett volna,csakhogy akkor már nem volt tiszta a másik sáv. Nagy fékezés,éppen nem hajtott bele a páromba,aztán dudálgatás meg villogtatás egyfolytában,mert Neki lejárt a munkaideje és sietett volna lerakni a kocsit. Persze a sor nem a párom miatt nem haladt,hanem a kettővel előtte lévő autós miatt,de ha a többi autós el tud tötyörögni azon a pár kilóméteres szakaszon,akkor nem hiszem,hogy munkagépeknek annyira sietni kellene. A trafipax rájuk nem vonatkozik?
    Hétvégén meg az,hogy 40 km/h ?! Felejtsd el !!! Pedig sehol nem láttam kiírva,hogy 40 km/h ,kivéve hétvégén. :D”
  • 23. barkzso 2009. augusztus 10. 22:21
    „Aranka elvtársnő is osztja az észt? :) Hehe”
  • 22. h65535 2009. augusztus 10. 22:05
    „baja2005: Gondolom nem zavar az a tábla (jó bazinagy sárga), amin jelzi, hogy 4,5 -5 km-en (nem tudom pontosan) keresztül 40km/h-s korlátozás van. És azt nem oldja fel semmilyen kereszteződés... mert ott a kiegészítő tábla, hogy adott szakaszon...

    Egyébként a 47-es ezen szakasza végig munkaterület...

    Halál a száguldozókra! Csak az a baj, hogy az esetek 99%-ban az okozók megússzák, a vétlenek maradnak ott. Amire volt sajnos már nem egy példa.

    A sok köcsög meg száguldozik... traffipax meg sehol!”
  • 21. aranka2 2009. augusztus 10. 21:44
    „Továbbá akkor is feloldaná, ha nem volna kiegészítő táblán az, hogy 5 km hosszan.”
  • 20. FűzfaVessző 2009. augusztus 10. 21:15
    „baja2005!
    Valóban feloldaná az útkereszteződés a sebesség korlátozást, de az a kereszteződés nem szilárd burkolatú.Marad a 40Km/h. 90 Km/h mellet garantált a lengéscsillapító csere.
    F.V.”
  • 19. baja2005 2009. augusztus 10. 19:40
    „A szabályokat be kell tartani, DE!!!
    Ha Szeged felől haladsz, akkor az első 40-es táblát feloldja az első útkereszteződés (a régi katonai bontónál), s onnan mehetsz 90-nel a volt kopáncsi csárdáig. Aki itt negyvennel megy az nem ismeri a KRESZ-t, s akadályozza forgalmat. Egyébként azon az oldalon nem is folyik munka, gondolom azért tettét ki így a táblákat.”
  • 18. AngelEye 2009. augusztus 10. 15:49
    „Nagyon helyes ha büntetnek a rendőrök!300ezer Ft-nál talán majd meggondolja valaki mennyire siet!Biztosan nem azért tették ki a 40-es táblákat mert nagyon ráértek!”
  • 17. andrisne 2009. augusztus 10. 15:15
    „12.-es karoly1975!!!!!!
    Szörnyű rosszindulatú vagy,ugye tudod????”
  • 16. aranka2 2009. augusztus 10. 13:03
    „Túl ritkán van ott a traffi”
  • 15. tahoszegedi 2009. augusztus 10. 11:48
    „7. hozzászólás nemecsekerno_007 2009.08.10. 08:58

    Na most erre azt mondom, hogy az úttest tisztán tartása a vállalkozó feladata.

    Egy munkaterületet nem hagyunk ott hétvégére, úgy, hogy az utolsó cigányputri is különben néz ki.

    Lsd: Sándorfalvi úti csomópont építése, vagy az 5-ös úton ahol felhajtanak a 4 tengelyesek a régi 5-re.

    Ennek ellenőrzése, és birságolása viszont a NKH (Nemzeti Közlekedési Hatóság), ők viszont kényelmesen felmennek az autópályára, és csak ellenőrzik a matricák meglétét.
    Autóban ülve járó motornál (nyílván a klíma miatt)”
  • 14. Én2 2009. augusztus 10. 11:34
    „De igen én és mások is úgy godolták (akik itt laknak), hogy azért elkerülő már a neve is hogy elkerülje az évtizedek óta szenvedő újvárosiakat, akiknek rongálja a házát valamint őrület az, hogy egész nap egész éjjel csak azt hallja hogy dübörögnek. Ki lehet próbálni.
    ki kell kerülni a várost de nem csak az ipari parkig lehet menni ,hanem Makó felé valamint az ip. parkon keresztül Gorzsa irányába megint szabad az út. Tanúlni kell úgy látszik.”
  • 13. NTK 2009. augusztus 10. 10:36
    „4-hez:
    [...] Makó fele megnyitották az újvárost elkerülő utat, szerintem egy kicsit keskeny de nagyon jó, csak az a baj, hogy a városban nincsennek táblák amik ezt jelzik ezért Orosháza felől az összes nagy kocsi végig megy még mindig.[...]

    Én is utálom a teherforgalmat a városban, de ugye nem gondolod azt, hogy majd egy kamionos is kimegy a Beton Meliorig és onnan veszi az irányt a 47-es felé. Ez az elkerülő út csak az iparterületek és Makó felé jelent alternatívát.

    6-hoz:
    [...]Én csak azt nem értem miért nem lehet idősávra korlátozni. Hajnal 4-kor senki nincs az úton, nyugodtan lehetne ilyenkor emeltebb sebességkorláton közlekedni..[...]

    Azért mert hiába kisebb a forgalom, bizonyos sebességkorlátozó tényezők nem szűnnek meg éjszaka sem. Lásd: különböző szintű útszakaszok, kavics és homok felhordás, stb.

    Én is gyakorta közlekedem a 47-esen, de még egyetlen tafit sem láttam az építés alatt álló szakaszon.
    Szombaton délelőtt is az algyői hídra felhajtókat mérte a vásárhelyi oldalon, úgy, hogy teljesen bele állt a híd utáni Nagyfai kereszteződés bal oldalába.”
  • 12. karoly1975 2009. augusztus 10. 10:04
    „a motorosokrol inkáb ne beszéljünk.tescó parkolo stb.épp tegnap este vágott elém a 30as körzetbe.s még neki ált fejebb mert rá dudáltam... de szerettem volna látni egy fára csavarodva...”
  • 11. JohnnyCash 2009. augusztus 10. 09:55
    „A sebességkorlátozás nem csak arra vonatkozik, hogy éppen dolgozik valaki ott -> Munkaterület.
    A felhajtóknál kavicsos az út, ha ott gyorsan mész felpattognak a kövek és törnek a szélvédők.A kavicsok hétvégén is ott vannak.

    A motorosokról no comment, a legtöbbjük agyatlanul megy, engem is előzgettek, ugyanakkor egy kedves úriember majdnem letolt az útról az autójával kb.20 méterrel a feloldó tábla előtt.Biztos az a plusz 2,5 másodperc negatívan befolyásolja hátralevő életét, ezúton is elnézést kérnék tőle, hogy szabályosan közlekedtem.

    Én személy szerint egy valamit nem értek.. éspedig, hogy egy ilyen lusta társadalomban ,mint a mienk, hova siet mindenki ennyire!?”
  • 10. keletaru 2009. augusztus 10. 09:29
    „Ugyan már aki gépjárművel dolgozik alig halad tele vannak az utak a 60-s táblákkal ! Lassan kerékpárral hamarabb ott lehet lenni egy két település közt mint autóval . Persze a normát nem viszik le a vezetőknek . s kérdem amit befizetünk tankoláskor az üzemanyagba úthasználatra az hova lesz ? :( Gondolom ott landol mint a befizetett nyugdíjunk számolatlanul a közösbe ! Mert az utakon nem látszik !!! Csak a sebesség korlátozó táblák erdeje, nyomukban a pénzbe hajtó trafipaxokal !!! Mert ettől még a közbiztonság nem nő !!! S azt se feledjük sokan még ott is 40-l mennek ahol már 90-l lehet azokat miért nem büntetik ? Hisz minden előzés veszélyes , arról nem beszélve feltartják a forgalmat oknélkűl !! Üdv Kuci”
  • 9. barkzso 2009. augusztus 10. 09:25
    „Voltam többször vasárnaponként arra napközben és egy teremtett lelket sem láttam dolgozni, minden munkagép a parkolókban pihent. Egyébként miért nem 4Km/h akkor gyakorlatilag mindenkit meg lehetne büntetni, és ez a cél nem?”
28 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mont Blanc: halasztva

Hódmezővásárhely - A 44 éves vásárhelyi gyógyszerész, Krajcsovicz Pál múlt szombatra tervezte Európa… Tovább olvasom