Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

A taxidermia fortélyai testközelből

Hódmezővásárhely - Előadásokkal és a vitrinek féltett kincseivel várták az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi tagintézményében, a VII. Kutatók Éjszakáján.
Idén is országszerte több ezren töltötték tanulással, ismeretszerzéssel szeptember utolsó péntekének estéjét. Az immár hetedik éve megrendezésre kerülő Kutatók Éjszakája programsorozat célja, hogy szórakoztató előadásokon és látványos kiállításokon keresztül közelebb hozzák az emberekhez a mindennapi élettől távol eső, gyakran száraznak és érthetetlennek tetsző tudományos eredményeket. Az idei évben az ország 28 városban „kutathattak" a későn fekvők, köztük Hódmezővásárhelyen is.

Kutatók Éjszakája Vásárhelyen - GALÉRIA

A Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karán természetesen az agrártudományoké volt a főszerep. Mind a növénytermesztés, a kertészet, mind az állatok, a vadgazdálkodás iránt érdeklődők találhattak nekik tetsző előadást. A hallgatók megismerkedhettek Szent-Györgyi Albert kutatásaival, a C-vitamin leírásának előzményeivel és a dísznövény szaporítás különböző módszereivel, de az „Alföld nagyvadjának" tartott őz állattani jellemzőivel, etológiájával, illetve az ún. zoonozisokkal, az állatról emberre terjedő betegségekkel, azok kórokozóival, tüneteivel valamint az ellenük való védekezés technikáival is. Az előadások mellett az egyes termekben több, év közben a nagyközönség elől elzárt csontot és preparátumot is megvizsgálhattak az érdeklődők, sőt Barkoczy Csaba preparátor révén testközelből ismerkedhettek meg a taxidermia fortélyaival, az állatkitömés egyes munkafázisaival.

A szervezőknek sikerült a látogatókat is aktivizálniuk. Míg az egyik teremben a növény- és rovartani ismereteikről kellett számot adniuk az odaérkezőknek, addig egy másik előadóban a vadásztehetségüket kellett bizonyítaniuk a vállalkozó kedvűeknek, egy lézeres szimulációs program segítségével.

Kutatók Éjszakája Vásárhelyen - GALÉRIA

A szervezők egészen este 11 óráig várták az érdeklődőket.

Olvasóink írták

  • 6. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2012. október 02. 17:56
    „5. anzseliza 2012.10.02. 09:30
    Nem gyengén nyomod :)”
  • 5. anzseliza 2012. október 02. 09:30
    „4. Egyelőre még a Magyar Tudományos Akadémia szabályai érvényesek a magyar helyesírást illetően, nem a Google /ez pedig így írandó!/ Általános iskola alsó tagozatos tananyag!
    Tiszteletről az beszéljen, aki az anyanyelvét megtiszteli azzal, hogy helyesen írja!
    A Google-nak ehhez semmi köze! Az interneten rengeteg hiba kering, erre hivatkozni teljesen alaptalan.”
  • 4. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2012. október 02. 08:55
    „3. anzseliza 2012.10.01. 11:29
    a gugli hozott 118 ezer találatot a "kifelyezés" szóra, ez megnyugtató számomra. :)
    mellesleg szám alapján a tehenészeten légy szíves, minimum tisztelet, hogy a nick nevet tedd oda XD”
  • 3. anzseliza 2012. október 01. 11:29
    „1.
    Szerintem az kritizáljon, aki tud helyesen írni, mert a kifejezés szót ly-nal érni, hát, az se semmi!”
  • 2. Renchy 2012. szeptember 29. 18:15
    „Azt hittem már mindenki elfelejtette eme örökbecsű poént, csak én röhögök még mindig a balneológián :D”
  • 1. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2012. szeptember 29. 11:53
    „"taxidermia" ilyen és ehhez hasonló idegen kifelyezésből szoktak a félreértések lenni, lásd balneológia XD”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

510 millió a hódmezővásárhelyi kistérségnek

A Darányi Ignác Tervben 13 milliárd forintot hirdetnek meg az országban működő 96 Leader-csoportnak: Hódmezővásárhelynek és kistérségének 510 millió jut. Tovább olvasom